Hírek Teljesen megőrült Vlagyimir Putyin? Atomháborúval fenyegetőzik

Vlagyimir Putyin döbbenetesen fogalmazott.

Vlagyimir Putyin orosz elnök figyelmeztetést küldött: országa készen áll az atomháborúra. A rettenetes csapást abban az esetben helyezte kilátásba, ha az Amerikai Egyesült Államok katonákat küld Ukrajnába ,

„Oroszország technikailag készen áll az atomháborúra,
és ha az Egyesült Államok csapatokat küld Ukrajnába, az a háború jelentős eszkalációjának minősülne”
– jelentette ki a Rosszija–1-en.

Pár nappal a választások előtt arról is beszélt, hogy egyelőre nem látja szükségét a nukleáris fegyverek bevetésének. Putyin szerint elég szakember van az Egyesült Államokban ahhoz, hogy kezelni tudják az orosz–amerikai kapcsolatokat.

Oroszországban március 17-én tartják a választásokat, ahol Putyin valószínűleg ismét győzelmet arat majd. Az orosz elnök már 23 éve (sic!) áll az országa élén különböző címeken, és ezzel
ő a leghosszabb ideje hatalmon lévő orosz vezető Sztálin halála óta.
A Reuters nemzetközi hírügynökség kiemelte, hogy
az ukrajnai háború az 1962-es kubai rakétaválság óta a legmélyebb krízist váltotta ki Oroszország és a Nyugat kapcsolatában.



1710363758134.jpeg
 
(vagyis ne álmodozzunk itt a béke és egyebekről mert az Orosz hatalom nem érdekelt benne. )
Egy beidézésemre egy nem oda tartozó.,orosz nyilatkozatot tettél.
De ezt meghagytam mert illeszkedik abba ami több hete már írtam.
És ezek a te szavaid átfordítottad értelmezésre.
Mit írok már lassan 2 éve?
Oroszország agresszorként teszi amit tesz.
Miért?
Mert egy regionális nagyhatalom.
És nagyhatalmi státuszát mindig is meg akarta őrizni.
Eddig még pont úgy viselkedik az orosz mint bármely nagyhatalom.
Ukrajna meg ott van és kell neki.
Kellett is bármikor.Ott és Galíciában igencsak megszállások és függőségek szoktak létrejönni.
A nagyhatalmak ezt teszik mert erősebbek
Ukrajna kell neki, mert stratégiailag fontos terület.
Azért is kellene a NATO-nak is
Persze katonai bázisok miatt is. Amit oda telepítenének.
Az orosznak természetesen a Fekete tenger miatt is kell.
De épp ezért igyekszik ezt akadályozni a NATO
És puff neki Ukrajna rossz helyen van.
Egy olyan terület amit egyik fél sem akarna ellengeni.
Ha a Galíciai térség hova tartozását követtük.
Hát az is egy ide-oda kapós terület
És Lengyelek sorsa is ettől függött akinek kellett és ki szerezte meg.
Ukrajnáról olvastam.Kellett bizony a bolsevikoknak is akkor gazdasági jelentősége miatt.
De akármerről nézzük akár katonailag akár gazdaságilag.Bizony kell a nyugatnak is
És kinek a szomszédságában van?
Az orosznak.
Persze hogy semmi körülmények között nem engedi át a nyugatnak
Az erősebb teszi amit akar
Erkölcsileg felesleges ezt nézni.
Stratégiai és gazdasági jelentősége van.

1 éve volt hogy az orosz hadihajók kiúsztak a földközi tengerre
Ezt a fekete tengeren át és Törökország hozzájárulásával tették.
Ezt a pozíciót egyik megakadályozni akarja (NATO)
A másik megtartani(orosz)
Hogy a fenébe képzeli bárki hogy ott Ukrajna a tét.
Nagy fenyegetés a NATO.(hiába szöveg védelmi szövetség)
Abba az irányba oda nem fogják engedni.Akár mi lesz az indok egyik kardcsörtető sem
Olyan érdek veszélyeztetés egyszerűen nem fogja elengedni senki
Vagyis nem az ukrán embereket érdekli egyik fél sem,
Az csak rossz helyen van.Vagy túl jó.
De hát örökké ez volt a sorsa.
oroszbarát/nyugatbarát vezető?
Zelenszkij épp nyugatbarátnak látszik.
Ezzel visszatért oda: kell egy bábállam aki nem engedelmeskedik a nyugatnak.
Önálló?
Nem hiszem hogy sikerül.
A nyugatbarátságról jut eszembe Irán és a sah
Addig volt jó az USA-nak amíg amerikai barát volt.
De ez ellen fellázadtak az iszlámék.
Már nem jó ország a nyugatnak.
Na de ez csak azért hogy a nyugati érdekek miként ütköznek a vele szemben állókéval
Ukrajnában sincs másképp
Az erősebb megszerzi.
a másik meg szintén akarná
Közben az ukrán meg hull.
Minden együtt katonai gazdasági és politikai fontosság
De Ukrajna meg épp csak áldozat.
Akkor is áldozat (és báb) maradna ha teljes egészében
Nyugat függő lenne...
Mint ahogy Irán is kihasznált volt míg Amerika barát volt.
Hatalmi harcok része több ország.
Na hogy mi van akkor ha Oroszországnak más pozíciók is kellenek?
Azt majd akkor megbeszéljük.
De nem érjük meg!!! mert már előtte világháborút kockáztatnak kik csapatokat küldenének
És ezt lássa be Macron és a többi erkölcsi fölényt hazudó.
Mindenki aki csak ront a helyzeten.
a Vörös rusz Vörösruténia területét is vegyesen tartozott sokfelé
Még törökök uralma alatt is volt.
Béke? és ukrajna?
Mind nagyhatalmi érdekeken múlik.
 
Utoljára módosítva:
Egy beidézésemre egy nem oda tartozó.,orosz nyilatkozatot tettél.
De ezt meghagytam mert illeszkedik abba ami több hete már írtam.
És ezek a te szavaid átfordítottad értelmezésre.
Mit írok már lassan 2 éve?
Oroszország agresszorként teszi amit tesz.
Miért?
Mert egy regionális nagyhatalom.
És nagyhatalmi státuszát mindig is meg akarta őrizni.
Eddig még pont úgy viselkedik az orosz mint bármely nagyhatalom.
Ukrajna meg ott van és kell neki.
Kellett is bármikor.Ott a Galíciában igencsak megszállások és függőségek szoktak létrejönni.
A nagyhatalmak ezt teszik mert erősebbek
Ukrajna kell neki, mert stratégiailag fontos terület.
Azért is kellene a NATO-nak is
Persze katonai bázisok miatt is. Amit oda telepítenének.
Az orosznak természetesen a Fekete tenger miatt is kell.
De épp ezért igyekszik ezt akadályozni a NATO
És puff neki Ukrajna rossz helyen van.
Egy olyan terület amit egyik fél sem akarna ellengeni.
Ha a Galíciai térség hova tartozását követtük.
Hát az is egy ide-oda kapós terület
És Lengyelek sorsa is ettől függött akinek kellett és ki szerezte meg.
Ukrajnáról olvastam.Kellett bizony a bolsevikoknak is akkor gazdasági jelentősége miatt.
De akármerről nézzük akár katonailag akár gazdaságilag.Bizony kell a nyugatnak is
És kinek a szomszédságában van?
Az orosznak.
Persze hogy semmi körülmények között nem engedi át a nyugatnak
Az erősebb teszi amit akar
Erkölcsileg felesleges ezt nézni.
Stratégiai és gazdasági jelentősége van.

1 éve volt hogy az orosz hadihajók kiúsztak a földközi tengerre
Ezt a fekete tengeren át és Törökország hozzájárulásával tették.
Ezt a pozíciót egyik megakadályozni akarja (NATO)
A másik megtartani(orosz)
Hogy a fenébe képzeli bárki hogy ott Ukrajna a tét.
Nagy fenyegetés a NATO.(hiába szöveg védelmi szövetség)
Abba az irányba oda nem fogják engedni.Akár mi lesz az indok egyik kardcsörtető sem
Olyan érdek veszélyeztetés egyszerűen nem fogja elengedni senki
Vagyis nem az ukrán embereket érdekli egyik fél sem,
Az csak rossz helyen van.Vagy túl jó.
De hát örökké ez volt a sorsa.
oroszbarát/nyugatbarát vezető?
Zelenszkij épp nyugatbarátnak látszik.
Ezzel visszatért oda: kell egy bábállam aki nem engedelmeskedik a nyugatnak.
Önálló?
Nem hiszem hogy sikerül.
A nyugatbarátságról jut eszembe Irán és a sah
Addig volt jó az USA-nak amíg amerikai barát volt.
De ez ellen fellázadtak az iszlámék.
Már nem jó ország a nyugatnak.
Na de ez csak azért hogy a nyugati érdekek miként ütköznek a vele szemben állókéval
Ukrajnában sincs másképp
Az erősebb megszerzi.
a másik meg szintén akarná
Közben az ukrán meg hull.
Minden együtt katonai gazdasági és politikai fontosság
De Ukrajna meg épp csak áldozat.
Akkor is áldozat (és báb) maradna ha teljes egészében
Nyugat függő lenne...
Mint ahogy Irán is kihasznált volt míg Amerika barát volt.
Hatalmi harcok része több ország.
Na hogy mi van akkor ha Oroszországnak más pozíciók is kellenek?
Azt majd akkor megbeszéljük.
De nem érjük meg!!! mert már előtte világháborút kockáztatnak kik csapatokat küldenének
És ezt lássa be Macron és a többi erkölcsi fölényt hazudó.
Mindenki aki csak ront a helyzeten.
a Vörös rusz Vörösruténia területét is vegyesen tartozott sokfelé
Még törökök uralma alatt is volt.
Béke? és ukrajna?
Mind nagyhatalmi érdekeken múlik.
Nekem száz tele írt magyarázkodós oldallal sem tudod Putyin tetteit relativizálni.
 
Utoljára módosítva:
Nem.
Csak Oroszország a bűnös,
Az fegyverezte fel az ukrajnai oroszokat
Hú na fegyvert az kap aki az érdekeimet szolgálja
Most Ukrajna kap
Ugyanazért de mástól.
Ha néznél videót tudnád az ukrán nacionalistákat
És azt is nem két felé hanem 3 felé tagozódott Ukrajna 24. perc
A középső rész szerepe politikai billegése és elutasítása Az orosz barát és a nyugatbarát rész között épp úgy félt és elutasítja a fegyveres nacionalistákat. Mint Jankovics elnököt
Ebből megtudod:
Ukrajnáról az alábbit mint történelem 2:30 tól
A legérdekesebb a Majdan téri harc elemzése
16:30
Mi Ukrajna? 19 perc

 
Utoljára módosítva:
A fekete-tenger strategiai fontosságu abban a regioban ez vitán felul áll!

De az erveid zommel ideologiai érvek!
Nem tényeken nyugszanak, hanem az általad vallott politikai nézeteken!
Nincs raketa
Ez szerinted nem tény?
(Mármint, hogy az ukránoknak nincs atomrakétájuk.)
, dehat ma meg a nato borzaszto korrekt szovetseg vagyunk,
Mondj egyetlen államot, amelyet a NATO "csak úgy" (ENSZ felhatalmazás nélkül) megtámadott!
akiknek eszebe sem jutna aljasul viselkedni, bezzeg ezek a szemet oroszok,
Mivel már nem szovjet (csak azt akarja visszaállítani) "csak" orosz, így kihagynám az 1956, 1968, 1980 éveket, de Moldávia, Grúzia, Icskéria, Ukrajna, már színtiszta orosz "én vagyok az erősebb, azt teszek, amit akarok" ténykedés.
Ebben hol is az én politikai nézetem? Merthogy ezeket a támadásokat én bizony tényeknek tartom.
huhhh meg hahhhh meg a gonmosz birodalma, meg az igaz, hogy a tuloldalon egy demenciaba hajlo emberke iranyit, de az sehol nincs Putyin oruletéhez...
Szoval ez azert nem tény hanem csak egsy gondolat, amit politikusok erositgetnek!
Most akkor te sem a tényekkel foglalkozol?
Elhinni valamit konnyu!
A kovetkezmenyekert viszont ki fog feleloseget vallalni?
Majd Hága eldönti.
Ha valami megtortenik ami esetleg kicsit mas, akkor majd elvet valtasz, és azt mon dod, hogy hat igen....
60+osan már ritkán vált az ember paradigmát.
Én ezt nem tudom elfogadni!
Leirtam, megismetlem, én nem cseretem az oroszok agresszivitasat, de az ukrant sem!
Hoznál némi konkrét példát az ukrán agresszivitásra?
Az ukrán telepített hozzánk kémbankot?
Vagy netán a nyelvtörvényük az agresszió iranyunkba?
Egyáltalán megtámadott bárkit is Ukrajna?
Ha nem lennenk mi, meg a nyugat, akkor máér rég osszeomlott volna az az allam,
Biztos?
Az első 6-7 hétben semmit, de szó szerint semmit sem adott a nyugat Ukrajnának. Mégis tartották magukat.
és nem fenyegetnenek tobbek kozt minket is!
Kik is fenyegetnek minket?
Mert én eddig csak Szolovjovétól hallottam, hogy el kell foglalni minket.
Vagy Szíjjártó ijedtében mondta, hogy ha az orosz elfoglalja Ukrajnát, hocci nekük Kárpát-alját?
Akkor nem kellene rettegnunk az olyan nyilatkozatoktol, amiket a francia államfo tett a minap az atomhaboru kapcsán!
Hát te igencsak félős lehetsz akkor. A NATO-ban Orbán tuti vétózna.
Vagy hogy kicsit irodalmiobban Dyval fogalmazzak:
"
Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Az Élet él és élni akar,
Nem azért adott annyi szépet,
Hogy átvádoljanak most rajta
Véres s ostoba feneségek."
Szép sorok, csak ma már nem az álmodozók irányítanak.
Nem helyeslem, sot kifejezetten ellenzem az ilyen huzasokat, de a kerdes a Te irasaid alapjan adott:

Cuba szuverén orszag!
Ukrajna talán nem?
Vagy rosszul tudom?
Hoppá, akkor most a szovjetek eladták volna anno azokat a rakétákat?
Ha o ugy dont, hogy megengedi a telepitest, akkor sem sz6abad?
Vagy az egyik félnek szabad a masiknak nem?
Segíts! Kuba milyen katonai szövetség tagja volt akkoriban?
Egyeb irant Te egesz biztos pontosabban tudod, de tobb mint 50 orosz hajo volt uton .
4 rakataallas telepitve volt(a "legalis" U2-es gepek adatai szerint) es meg tobb tucat kerult volna telepitesre.
Az amerikai flotta Nemzetkozi vizeken tartoztatta fel és probalta visszafordulasra keszteni ezeket a hajokat.

Ez volt az a lepes, ami atomhaboruval fenyegetett!
Ahogy írod mindezt nemzetközi vizeken...
Cuba nem kert orosz raketakat!
Szovjet bazisok lettek volna ezekkel felszerelve!
Ezt meg azért idéztem be, mert nekem úgy tűnik önmagad érvelését cáfolod helyenként. Vagy nem?
Most akkor kérés nélkül miért is akart egy "szuverén" államba a Szovjetunió rakétákat telepíteni?
 
Utoljára módosítva:
Vlagyimir Putyin orosz elnök figyelmeztetést küldött: országa készen áll az atomháborúra. A rettenetes csapást abban az esetben helyezte kilátásba, ha az Amerikai Egyesült Államok katonákat küld Ukrajnába ,

„Oroszország technikailag készen áll az atomháborúra,
Megy ezerrel a dezinformációs háború is....
Egy kis adalék hozzá.
Hiába szankcionálták és tiltották a külföldön működő orosz csatornákat, az orosz információs hadviselés erősebb, mint valaha.
Ügyes keretezéssel, összeesküvés elméletekre épülő narratíva megalkotásával, amely sok embernél betalál, és konkrétan soha nem létezett események gyártásával az Oroszországból induló álhírek utat találnak a nyugati médiába is, és olyan helyekről köszönnek vissza, ahonnan nem is sejtenénk.
Az orosz propaganda legújabb terméke „Az ő fia – elit, te meg csak hús vagy”. A videó ukrán nyelven készült, látványos vágásokkal, dinamikus, pörgős. A videó orosz telegram csatornákon indult útnak, majd virálisan terjedni kezdett az ukrán közösségi oldalakon is. A videón két fiatalember sorsa látható – az egyik valami nyugati luxus helyen tengeti a napjait, eszkort lányok és drogok társaságában, míg a másik a lövészárokban végez.
A téma persze foglalkoztatja az ukrán társadalmat, és minden hasonló információs hadviseléses műveletben, minden álhírben ott vannak az igazság csírái. Csak hát nem úgy és nem olyan mértékben, mint azt terjesztik. Minden társadalom sajátossága, hogy a helyi eliteknek megvan a pénze és a lehetőségei ahhoz, hogy elkerüljék a válságokat, ez nem ukrán sajátosság, amióta világ a világ, jelen van, mint jelenség. Nagy-Britanniában is, ahogy az Egyesült Államokban, vagy legalább ennyire megvan Oroszországban is, ahol a háború elindítása óta az orosz elitek egy része már életvitelszerűen Dubaiba, Thaiföldre vagy más hasonló helyekre költözött. Kevesek kiváltsága ez, ám ettől függetlenül a társadalom egy jó részét bántja. Ezekre az érzésekre játszik rá az említett videó.
Mindenesetre visszatérve a videóhoz – több független orosz oldal (Agentsztvo és Mediazona) ráeresztette a mesterséges intelligenciát, és beazonosították a propagandafilm összes szereplőjét – természetesen orosz színészek. A videót Oroszországban vették fel, orosz állami forrásokból, és utána dobták át a másik térfélre.
Az ehhez hasonló, egyébként nagyon ügyesen felépített videókat tucatszámra gyártják Oroszországban. 2023. nyarán a német közösségi oldalakon terjedt például egy másik, német nyelvű videó: azon egy átlagos német családhoz kopogtatott be a Gestapo-szerű alakulat, kisöpörték a vagyontárgyaikat (a háborúra gyűjtve), elvitték a tv-t és felakasztották Zelenszkij portréját a falra. A videó aláírásában AfD szerepelt, de egészen hamar kiderült, hogy az a videó is Oroszországban, orosz állami forrásokból készült, orosz színészekkel.
Az álhírek gyártásáért Oroszországban több szervezet felel, mindamellett, hogy hasonló tevékenységet különböző orosz titkosszolgálati szervek is folytatnak. Az orosz Vazsnyije Isztorii és a The Bell például tavaly részletesen foglalkoztak az úgy nevezett „Dialógus autonóm nonprofit szervezettel”, amely 2019 óta működik. A háború óta legalább 60-an vannak, kisfilmeket, plakátokat és híreket gyártanak. Az elmúlt időszakban például ők indították útjára a következő – Magyarországon is terjedt – álhíreket:
- hogy az ukrán katonák feketepiacon értékesítik az USA-ból kapott fegyvereket
- hogy az ukrán katonák eBay-en értékesítik a saját kitüntetéseiket
- hogy Ukrajnában már nőket és mozgássérülteket is mobilizálnak
- hogy az ukrán katonáknak agresszió növelő szereket adnak
Bizonyos fényképek és videók a Dialógus moszkvai irodájában készülnek – például tavaly őszén ők készítették el és fényképezték le azokat a röplapokat, amelyeket állítólag a német muszlimok ragasztják Németország-szerte, azt követelve az ukrán menekültektől, hogy hagyják el Németországot. A röplapok teljes mértékben hazugságnak bizonyultak, Moszkvában gyártották őket, majd elterjesztették az európai közösségi- és hagyományos médiában. A Dialógus 2023-ban 9 milliárd rubelt, vagyis közel 90 millió dollárt kapott a „munkájáért”. Ez több, mint a legnagyobb orosz állami televíziós csatorna, a Pervij kanal éves költségvetése.
(videókat nem mellékelem..)
(Anton Bendarjevskiy)
 
Ezt már számtalanszor elmondta. A kérdés el is hiszik neki. Mint korábban irtam, olyan mintha két különböző játékot játszanának egymás ellen. Az oroszok sakkoznak, elmondják, ha ide lépsz leütöm a bábudat, a nyugat egy része meg pókerezik és blöffnek hiszi a dolgot.
Az orosz sakk gondolkodás mindig is jó volt.
A 20 században a világ legjobbjai
Talán azért mert az alábbi igaz:
idézőjel másolata.jpg A sakk népszerűsége más játékokkal szemben több tényezőnek köszönhető, az egyik legfontosabb az, hogy semmi nincs a szerencsére bízva, mint a kártyajátékokban: minden a játékosok képességein múlik. Emellett meglehetősen nagy, gyakorlatilag végtelen a különböző lépés-variációk száma, vagyis a lehetőségek kimeríthetetlenek, nincs olyan, hogy minden lehetőséget felderítenek, leírnak, és így már nem maradna új helyzet a játékosoknak. idézőjel másolata.jpg
Hát igen ezt nem érti a nyugat mert blöffnek hiszi a logikai játszmát jól írtad
 
Atomháború....nem régen még azon keseregtem hogy miért nincs orosz multi itthon ..nos úgy látszik olvasták a kérésemet mert LEHET hogy lesz egy,....
Néhány nappal ezelőtt volt hír, hogy Mo-ra jön a MERE (orosz élelmiszer diszkont), már meg is kezdték a toborzást
1712855880726.png
 
Lassan teljesen leamortizálják az Ukrán energiaellátást.
Mint korábban megírtuk, az orosz csapatok április 11-én, csütörtökön éjszaka egy nagy erejű rakétatámadás következtében teljesen megsemmisítették a Kijev környéki tripiljai hőerőművet. Most az is kiderült, hogy mivel hajtották végre a csapást.

A Defense Express ukrán katonai portál számolt be arról, hogy forrásaik szerint Oroszország egyik legújabb rakétájával, a H–69-es szubszonikus rakétával hajtottak végre csapást az erőmű ellen. A portál azt írta, hogy

EZ A FEGYVER VESZÉLYESEBB MÉG AZ OROSZOK GYAKRAN EMLEGETETT HIPERSZONIKUS RAKÉTÁJÁNÁL, A H–47 KINZSALNÁL IS.
Mint írták, a helyszínen meg is találták a H–69 maradványait, és a rakétát akár 400 kilométerről is kilőhették, ami nagyobb távolság a szokásosnál. Megjegyezték, hogy a fegyver hordozására a Szu–34 és Szu–35-ös orosz taktikai vadászgépek egyaránt képesek.
 
Biztos propaganda lesz egyesek szerint....
"Volt egy időszak, amikor nagyon meg akartam halni. Nem volt elég bátorságom magamra tenni a kezem, úgy rohantam a gyalogsági állásokba. Nem figyeltem a tüzérségi támadásokra, aknákra, drónokra. Azt mondták, őrült vagyok, őrült, de nem érdekelt. És még ha egy szilánk is eltalált, semmi..."
Az oroszok megölték Olesya összes rokonát - mindkét gyermekét, a férjét, a szüleit és a két testvérét. Hét hónappal a teljes háború kitörése után a nő család nélkül maradt, teljesen egyedül. Jól fizető állása volt Olaszországban, és megpróbálhatta volna újrakezdeni az életét. De mindent felhagyott, visszatért Ukrajnába, és csatlakozott a fegyveres erőkhöz.
Olesya jelenleg a 128. különálló Kárpátaljai Hegyi Rohamdandár harci orvosaként szolgál.
"Soha nem bántam meg, hogy a fegyveres erőkhöz csatlakoztam, újra megtenném. Mindig is szerettem segíteni az embereknek, és ez itt különösen érződik. Tudod, hány srác utasítja el sérülések után a evakuálást és marad a csatatéren? Ez motivál, segít kitartani. Itt találtam magamnak egy új családot - egy nagyot..."
Olesya története az "Ukrán Pravda" című cikkemben található.
De, ha ezt olvassák akkor gondolkodás nélkül rábólintanak..

A Magyar Hírlap azt állította, hogy az ukrán elnök tulajdonába került a brit királyi család Highgrove House nevű rezidenciája. Az álhír egy orosz propagandát terjesztő oldalról származik.

„Ukrajna ugyan válságban van, de a Zelenszkij házaspár épp most vett meg egy kastélyt az Egyesült Királyságban”


Grant Harrold egykori komornyik, akinek a nyilatkozatára a London Crier-cikk a kastélyvásárlás hírét alapozta, a The Times április 6-i nyomtatott kiadásában ráadásul azt nyilatkozta, hogy az egész történet kitaláció. A lap Harrold szóvivőjét idézi, aki elmondta:

„Az egész sztori hamis, Grant nem nyilatkozott erről, semmilyen interjú nem készült.”
 
nos úgy látszik olvasták a kérésemet mert LEHET hogy lesz egy,....
Néhány nappal ezelőtt volt hír, hogy Mo-ra jön a MERE (orosz élelmiszer diszkont), már meg is kezdték a toborzást
Igen olvasták.
Vagy pedig épp azon szomorkodtak ki kellett menni kémbanknak. Hát akkor legyen diszkont
adatokat ott is-lehet gyűjteni.
 
Itt alapvető tévedésben és tömény russzofóbiában szenved tömérdek ember. A nyugat elhiteti magáról, hogy szabad, de lesz itt olyan diktatúra, ha továbbra is ez a vonal marad, amilyet még nem láttatok. A népeket önrendelkezési jog illeti meg, eszerint a Donbassz orosz népe teljesen jogosan akart autonómiát az ukrán bandita kormányzattal szemben. Megegyezhettek volna az oroszokkal. Kérdezzétek meg a dolgokról Victoria Nulandot, az egyik legvéreskezűbb háborús bűnöst amerikában. Ilyen politikusok miatt van az egész, nem csupán a Putyin miatt. Aki mellesleg országát 20 év alatt felvitte egy olyan szintre ahova ukrajna is feljuthatott volna, ha nem egy tolvaj banda vezeti. Putyin mellesleg most is kiválóan lavíroz a nyugat elmebeteg szankciói ellenére. Amerikapedig szokása szerint feláldozza szövetségeseit a pitiáner belpolitikai játszmái miatt. Azért bízzatok bennük rendületlenül. Akik az utóbbi évtizedekben megtették mind pórul jártak.
 
Igen olvasták.
Vagy pedig épp azon szomorkodtak ki kellett menni kémbanknak. Hát akkor legyen diszkont
adatokat ott is-lehet gyűjteni.
biztosan egy bolthálózattal gyűjtenek adatokat a ruszkik. ez egyszerűen nevetséges. a zelenszkij bűne pedig nem a kastélyvásárlás, hanem az, hogy leöleti a népét, pedig az elején sokan megmondták, hogy nem lesz jó vége és egyezzen meg, de ők hősködni akartak és bedőltek az ígéreteknek.
 
biztosan egy bolthálózattal gyűjtenek adatokat a ruszkik. ez egyszerűen nevetséges. a zelenszkij bűne pedig nem a kastélyvásárlás, hanem az, hogy leöleti a népét, pedig az elején sokan megmondták, hogy nem lesz jó vége és egyezzen meg, de ők hősködni akartak és bedőltek az ígéreteknek.
Én csak viccnek szántam:Kipaterolták végre kémbankot erre bejön egy multi típusú bolt központ
Amennyi adat a kémbanknál volt kb ugyanannyihoz egy jól-szervezett boltközpont is hozzáfér
És fizikailag még több helyen is ott vannak mint az egy épülettel(Lánchíd Palota) rendelkező kémbank
Na persze a beépített kémek már nem csak a spájzban vannak hanem a karmelitában is
Épp úgy mint rég
1713096034637.png
 
Itt alapvető tévedésben és tömény russzofóbiában szenved tömérdek ember. A nyugat elhiteti magáról, hogy szabad, de lesz itt olyan diktatúra, ha továbbra is ez a vonal marad, amilyet még nem láttatok. A népeket önrendelkezési jog illeti meg, eszerint a Donbassz orosz népe teljesen jogosan akart autonómiát az ukrán bandita kormányzattal szemben. Megegyezhettek volna az oroszokkal. Kérdezzétek meg a dolgokról Victoria Nulandot, az egyik legvéreskezűbb háborús bűnöst amerikában. Ilyen politikusok miatt van az egész, nem csupán a Putyin miatt. Aki mellesleg országát 20 év alatt felvitte egy olyan szintre ahova ukrajna is feljuthatott volna, ha nem egy tolvaj banda vezeti. Putyin mellesleg most is kiválóan lavíroz a nyugat elmebeteg szankciói ellenére. Amerikapedig szokása szerint feláldozza szövetségeseit a pitiáner belpolitikai játszmái miatt. Azért bízzatok bennük rendületlenül. Akik az utóbbi évtizedekben megtették mind pórul jártak.
De ezt ne áruld el nem PC
Pedig a wikipedia is írt ezt azt.
Pont a a kijevi Majdan térről elnevezett tömeggyűlések kapcsán derül ki miként áll hozzá az ártatlan "jól fésült" ország:"fuck the EU"
Hangzott el a kijelentés
Nuland ha igaz nyugdíjba ment
 
Utoljára módosítva:
Egy újabb vélemény...
Az elmúlt két évben utoljára Bakhmut elestekor éreztem magam ilyen lehangoltnak a háború kapcsán. A nyugati töketlenség maximumra hágott miután kiderült, Sullivan beszart az orosz atomfenyegetéstől, és most már Lloyd Austin is kiszólt hogy nem tetszik nekik a finomítók támadása, mert kampány van és érzékenyek a benzinárra, hát beszrok.
A Raytheon bedobta ők 12 teljes Patriot üteget tudnak csinálni évente, de csak 5 svájci megrendelés fut épp. Az MBDA leállt a Taurus gyártással mert Németországnak nem kell több. Közben kiderült Scholz komolyan azt hiszi a Taurus azért kell nekik mert ez a német 'elrettentő' erő orosz atom ellen
1f603.png
DD Istentelen szánalmas. Johnson persze továbbra is húzza a szavazást Trumpnak engedelmeskedve. Eközben az oroszok sorra lövik ki az ukrán hőerőműveket, az ukrán légvédelem lyukai miatt Szu 25s csatarepülők szállnak szabadon Bakhmut felett. A szárnyasbombákat pedig naponta tucatjával dobják az ukrán állásokra. A szankcionált termékek tovább folynak Oroszországba, mert a gyártóknak semmi kedvük piacot veszteni, vagy harmadik félen keresztül megoldja a muszka.
Hogy ne doomerkedjek, itt van pár pozitívum. A német kormány Taurus terén töketlen de mindenazonáltal a hadiipari megrendelések Ukrajnának nőnek, Macron megmondta mostantól minden amit leszerelnek odaadják ukránoknak (2 év után, de jobb később mint soha...) a cseh lőszerprogram alakulgat, de júniusban lesz belőle csak szállítás, az észtek is "találtak" 1 millió gránátot. A görögök készek az F-35sekkel nyugdíjba menő F-16osokat Ukajnának adni, összesen 32 darabot. Az amerikai DoD bejelentett 138 millió dolláros HAWK légvédelmi rendszer utánpótlást (Patriot előtti generáció), a németek próbálnak további patriotokra vadászni.... Az oroszok továbbra is brutál veszteséggekkel tudnak 1-1 mezőt elfoglalni, lsd kép, ez csak a tegnapi lista (!), és egyre kevesebb páncélozott játművet dobnak be, mostanság kínai golfkocsinak csúfolt összterepjárművekkel és Ural teherautókkal viszik a mobikokat...
Tehát ezek jó dolgok, de ez nem elég, ez csak az elhúzódó, hátráló védekezésre elég. Nem tudom felmérni a front összevonásával kapcsolatos félelmek mennyire megalapozottak és mennyire inkább nyomásgyakorlás, de rohadtul fel kéne pörgetni a dolgokat mert ez így csak kínzás.
 
Egy újabb vélemény...
Nem hiszem hogy olyan bátor lesz az
éreztem magam ilyen lehangoltnak a háború kapcsán.
érzelem nem vélemény
Tehát ezek jó dolgok, de ez nem elég, ez csak az elhúzódó, hátráló védekezésre elég.
A hátráló védekezés nem jó dolog.Ha vége már az elején megmondható volt.Még az is megmondható előre mi lesz ha nagyobb külföldi erők belépnek
Már meg is mondták.
Redreginton úgy fogalmazott: az oroszok sakkot játszanak.
Míg nyugat a blöffre épülő kártyának hiszi
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika
Alex von Palota wrote on balacy's profile.
Sajnos a tegnapi feltöltéseidnél (Véletlenül katona, nyomok a hóban) csak 1 rar file van, a többi hiányzik. Köszönöm és üdv !
Amortisha wrote on AgnesB73's profile.
Ezer köszönet az OceanofPDF oldal linkjének megosztásáért. Halálra kerestem több könyvet és itt most sikerült őket letöltenem. Mégegyszer nagyon köszönöm.

Statisztikák

Témák
38,392
Üzenet
4,853,335
Tagok
618,727
Legújabb tagunk
Fahadwe
Oldal tetejére