Hírek Orbitális égés: Orbán Viktor milliók szeme láttára csapta arcul önmagát Ukrajnában

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij sajtótájékoztató eseményt tartott Kijivben a megbeszélésük után.

Arra kérte Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt Orbán Viktor Kijivben, hogy gondolja át a tűzszünet lehetőségét. Orbán szerint így megkezdhetné Ukrajna a béketárgyalást Oroszországgal.

A sajtó nem tehetett fel kérdéseket Orbán és Zelenszkij sajtótájékoztató​

Orbán titokban szervezett látogatása után rövid sajtótájékoztatót tartott a magyar és az ukrán kormányfő.
Zelenszkij elmondta, hogy a magyar miniszterelnökkel a két szomszéd alapvető kérdéseit vitatták meg. Szó volt a kereskedelemről, a határon túli együttműködésről, infrastrukturális és energetikai kérdésekről is.

„Mindarról, ami érinti Ukrajna és Magyarország lakóinak életét, beleértve az első magyarországi ukrán iskola megnyitását”
– idézte az elnököt az unian.ua.

Zelenszkij úgy látja, hogy a megbeszélések jó alapot adhatnak a két ország közötti megállapodásnak is.

Az ukrán elnök ezzel rácáfolt az orosz elnöki szóvivőre. Megírtuk, hogy Dmitrij Peszkov azt mondta, Orbán az EU soros elnökeként látogatott Kijivbe, így ott brüsszeli, nem pedig magyar nemzeti érdekeket képvisel.

Orbán szerint a tűzszünet a megoldás​

Orbán elmondta:
„A nemzetközi diplomácia szabályai lassúak és komplikáltak. Azt kértem az elnök úrtól, hogy fontoljuk meg, nem lehetne-e a sorrendet megfordítani és

egy gyors tűzszünettel fölgyorsítani a béketárgyalásokat.

Egy határidőhöz kötött tűzszünet, amely lehetőséget ad a béketárgyalások felgyorsítására: ennek a lehetőségeit mértem föl”
– idézte az MTI a miniszterelnököt. Orbán megjegyezte, hogy

„a béke nagyon fontos kérdés. A háború, amelyben önök élnek nagyon intenzíven hat Európa biztonságára”

A magyar kormányfő

„nagyon hálás volt Zelenszkijnek az ezzel kapcsolatosan adott őszinte válaszáért”.

Zelenszkij Orbánnal ellentétben más gondol a tűzszünetről​

Az ukrán kormányzat álláspontja szerint a jelenlegi helyzetben a tűzszünet Oroszországnak csak időt adna arra, hogy megerősítse védelmét a megszállt területeken és utána újult erővel támadjon.

Az orosz külügyminiszter ráadásul azt mondta, hogy a

tárgyalások esetén sem állna le katonai akcióival a frontvonalon.

Vlagyimir Putyin gyakorlatilag Ukrajna kapitulációjára vár. Ukrajna demilitarizálását és az eddig elfoglalt területek Oroszországnak való hivatalos átadását követelte. Sőt, ha ez nem lenne elég, Herszon, Zaporizzsja, Donyec és Luhanszk megyékben is területeket akar szerezni.

Ezek azok a régiók, amelyeket az orosz erők a háború során el sem tudtak foglalni, vagy kénytelenek voltak gyorsan feladni.
A magyarországi propagandagépezetben sugalltakkal szemben Orbán Kijivben azt mondta:

„Nagyon nagyra értékeljük mindazokat a kezdeményezéseket,
amelyeket Zelenszkij elnök úr tesz a béke elérése érdekében”.

Magyarország továbbra is messziről szemléli az eseményeket​

Magyarország nem vesz részt Ukrajna katonai védelmének erősítésében. Orbánék számtalanszor kifejezték ellenérzésüket azzal kapcsolatban, hogy a NATO tagjai fegyverszállítmányokkal segítik Ukrajnát.

Az EU soros elnökeként Orbánnak azt a békát is le kellett nyelnie, hogy

1719938815941.jpeg
 
Minden magyar feltétel belekerült az Ukrajnával folytatandó csatlakozási kritériumok közzé.
Kötve hiszem. Nem hinném, hogy magyar nemzetiségű képviselő lesz az ukrán parlamentben etnikai alapon. (Különbena másik 90 etnikum is követelhet e és akkor a ráda/parlament/ negyede etnikai/alapon delegált/ képviselőkből állna.
 
majd meglátjuk a csatlakozási tárgyalások úgyis eltartanak10-20 évig
 
Ez olyan mint a klasszikus sapkás vicc, ha elmegy az a baj, ha nem megy el az a baj. Gondolom majd jól megmagyarázza, hogy az egész EU képviselve, mint akik a elnökséget ellátják ebben a fél évben, ment el.
 
részlet Orbán Viktor sajtónyilatkozatából Volodimir Zelenszkijjel, Ukrajna elnökével történt tárgyalását követően:

"Beszéltünk a magyar elnökség kérdéséről. Azért vagyok ugyanis éppen most itt, mert a következő hat hónapban Magyarország adja az Európai Unió elnökségét, az Európai Tanács rotációs elnökségét hat hónapig. Az első utam ide vezetett, mert a béke kérdése nemcsak Ukrajnának fontos, hanem egész Európának fontos."
 
Utoljára módosítva:

Orbán nem jószántából ment Kijevbe, hanem ez volt a feltétele annak, hogy betölthesse az EP soros elnöki szerepét.
Ez egy minden hájjal megkent alak, az ö békéje ugy néz ki, hogy kapitulációra akarta felszolitani Ukrajnát.

Arról még nem hallottam, hogy Putyint tűzszünetre szólította volna fel.

Orbán utolsó látogatása Ukrajnában jó tíz évvel ezelőtt volt amikor még Petro Porosenko volt hatalmon.

Hogy az ukrán elnök pontosan mit mondott válaszul Orbán javaslatára, az nem nyilvános.
"Ma hosszasan beszéltünk arról, hogy Magyarország hogyan tudja bizonyítani vezető szerepét egy második békecsúcs előkészítésében",
 
Utoljára módosítva:
Orbán nem jószántából ment Kijevbe, hanem ez volt a feltétele annak, hogy betölthesse az EP soros elnöki szerepét.
ezt nem tudom miért képzeled. Évek óta lehetett tudni , hogy 2024 július1 től, Magyarországé a soros elnöki szerep függetlenül attól hogy éppen ki a magyar kormányfő
Ez egy minden hájjal megkent alak, az ö békéje ugy néz ki, hogy kapitulációra akarta felszolitani Ukrajnát.

Arról még nem hallottam, hogy Putyint tűzszünetre szólította volna fel.
Miközben Orbán és Zelenszkij Kijevben tárgyalt, Szijjártó és Lavrov telefonon egyeztettek.
Orbán utolsó látogatása Ukrajnában jó tíz évvel ezelőtt volt amikor még Petro Porosenko volt hatalmon.

Hogy az ukrán elnök pontosan mit mondott válaszul Orbán javaslatára, az nem nyilvános.
"Ma hosszasan beszéltünk arról, hogy Magyarország hogyan tudja bizonyítani vezető szerepét egy második békecsúcs előkészítésében",
igen, a fenti idézet Zelenszkijtől van
 
Ukrajna nem Törökország....
így van, Törökországról lehet tudni mekkora, hány km2 a területe, mekkora a lakossága, szóval vannak konkrétumok amikről lehet tárgyalni ... Ukrajna meg ki tudja mekkora lesz holnap
Vajon miről? Hogy addig ne lőjék Kijevet, amíg a főni ott van?
bizony azt jó lenne tudni
az oroszok, békén hagyják Zelenszkijt is meg a vendégeit is, viszont ahogy hallom a puccskísérletekkel van gondja
"Az ukrán belföldi hírszerző ügynökség, az SZBU közölte, hogy felfedezett egy összeesküvő csoportot, amelyet azzal vádol, hogy június 30-ára lázadást tervezett, illetve el akarta foglalni a parlament épületét, valamint leváltani az ország katonai és polgári vezetését."
 
így van, Törökországról lehet tudni mekkora, hány km2 a területe, mekkora a lakossága, szóval vannak konkrétumok amikről lehet tárgyalni ... Ukrajna meg ki tudja mekkora lesz holnap
Ukrajnának is megvannak a hasonló adatai.
Az már más kérdés, hogy az oroszok megszállták Ukrajna egy részét.
bizony azt jó lenne tudni
az oroszok, békén hagyják Zelenszkijt is meg a vendégeit is, viszont ahogy hallom a puccskísérletekkel van gondja
"Az ukrán belföldi hírszerző ügynökség,
Te olvasod is amit írsz?
Hírszerzés külföldön van.
Belföldön (nemzet)biztonsági szolgálat....
(Elég baj az, hogy az újságok pongyolán fogalmaznak.)
az SZBU közölte, hogy felfedezett egy összeesküvő csoportot, amelyet azzal vádol, hogy június 30-ára lázadást tervezett, illetve el akarta foglalni a parlament épületét, valamint leváltani az ország katonai és polgári vezetését."
És? Mi ebben a fura, egy háborút folytató országban?
 
Ukrajnának is megvannak a hasonló adatai.
Az már más kérdés, hogy az oroszok megszállták Ukrajna egy részét.
népszavazást tartottak az ukrajnai szakadár területeken és a Luhanszki Népköztársaság és a Donyecki Népköztársaság, Oroszországhoz csatlakozott
Te olvasod is amit írsz?
Hírszerzés külföldön van.
Belföldön (nemzet)biztonsági szolgálat....
(Elég baj az, hogy az újságok pongyolán fogalmaznak.)

In a Telegram post, the Security Service of Ukraine (SBU) claimed the plot organizers planned to trigger a riot in Kyiv on June 30 as a distraction to seize control of the Ukrainian parliament and remove the military and political leadership from power.

elnézést, a világsajtó így tájékoztatott
És? Mi ebben a fura, egy háborút folytató országban?
az, hogy nem az első puccskísérlet Ukrajnában hogy megszabaduljanak hőn szeretett vezérüktől.
 
népszavazást tartottak az ukrajnai szakadár területeken és a Luhanszki Népköztársaság és a Donyecki Népköztársaság, Oroszországhoz csatlakozott
Milyen törvenyek alapján is tartották?
Az már csak a hab a tortán, hogy milyen függetlenedés az, amelynek a másnapján már kérik a besorolásukat az oroszokhoz?
In a Telegram post, the Security Service of Ukraine (SBU) claimed the plot organizers planned to trigger a riot in Kyiv on June 30 as a distraction to seize control of the Ukrainian parliament and remove the military and political leadership from power.

elnézést, a világsajtó így tájékoztatott
Sajnálatos, hogy míg pl. a Magyar Hírlap le tudta helyesen fordítani (inkább lektoralni), addig pl. A HVG nem...
De ettől még nem tilos a saját logikai keszletünket használni.
az, hogy nem az első puccskísérlet Ukrajnában hogy megszabaduljanak hőn szeretett vezérüktől.
Lassan 3 éve folyik a haború. Hát persze nem az első.
De ahogy elköszöntek Janukovicstol, ugyanúgy Zelenszkijtől is elköszönhettek volna, de nem. Inkább a háború.

Hogy Putyin és társai mennyire becsülrletes igazmondók, álljon itt egy videó.
Igaz oroszul van, de lehet hozzá angol automatikus fordítast beállítani.
 
Az oroszok is hasonlóan, de valamivel diplomatikusabban látják.

"A Kreml szóvivője Orbán kijevi látogatásáról csak annyit mondott, hogy Magyarországnak el kell látnia az EU Tanácsának elnökségi funkcióit"
Az orosz diplomácia cseles ért hozzá.hogy kell beszélni.
Azonnal vádolt is.
Mindig is sikeres volt ha akart.
De Ernő akkor is csak úgy mondta hasára ütve
Nem kérik bizonyítson.(nem vélemény hanem igazolás)
 
hasadra csaptál.

Kérlek nézz utána az EU oldalán: "Mivel jár az, ha egy ország az EU Tanácsának soros elnöke?"

Az elnökségi feladatokat mindig egy tagállam látja el. amelyet az elnökséget adó ország kormányának egy tagja képvisel.

A szerepbetöltés feltételekhez kötött.

- Orbán az EU, Europa, NATO és USA-ellenességével nem felelt meg ezeknek a követelményeknek.
- Ezt az elö beszélgetéseken elmondták Orbánnak és ennek a következménye a Kijevi ut is.
 
A szerepbetöltés feltételekhez kötött.
- Orbán az EU, Europa, NATO és USA-ellenességével nem felelt meg ezeknek a követelményeknek.
Európa, NATO vagy az USA ellenesség, ezt lehetne egy picit konkretizálni?

Például mindenféle embargó ellenére a kereskedelem volumenét ragsorolni az oroszokkal, EU tagországok szerint.

- Ezt az elö beszélgetéseken elmondták Orbánnak és ennek a következménye a Kijevi ut is.
Lesz ott még oroszországi út is, elvégre mindkét felet meg kell hallgatni és a "A béke kérdése nemcsak Ukrajnának fontos, hanem egész Európának is "
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika
Alex von Palota wrote on balacy's profile.
Sajnos a tegnapi feltöltéseidnél (Véletlenül katona, nyomok a hóban) csak 1 rar file van, a többi hiányzik. Köszönöm és üdv !
Csilinkóné Lulács Éva wrote on AgnesB73's profile.
Szia! Köszönöm az eddigi segítségedet. Azt szeretném kérdezni tőled, hogy le tudnád-e fodítani Zoe Chant könyveit? Szenzációs alakvátós könyvei vannak. Most olvastam tőle a Fire and Rescue sorozatot (0,5-7 könyv), amit itt találtam. Sajnos a többi könyvét nem találom, pedig rengeteg ilyen sorozatot írt. Előre is köszi a segítséget. Éva

Statisztikák

Témák
38,389
Üzenet
4,852,510
Tagok
618,676
Legújabb tagunk
Somogyiné Sényi Melinda
Oldal tetejére