Hírek New York Times: akkora kockázatot jelent Orbán, hogy pszichológiailag elemzik Brüsszelben

Orbán Viktor a főszereplője a csütörtöki EU-csúcsot felvezető terjedelmes New York Times-elemzésnek, amely azzal foglalkozik, milyen a magyar miniszterelnök európai, elsősorban európai uniós megítélése.

A cikk szerint az uniós döntéshozók eddig azt hitték, hogy EU-forrásokkal legalább megvásárolható a magyar kormányfő, de egyre kiszámíthatatlanabb, már biztonsági kockázatot jelent – olvasható a 444.hu lapszemléjében.

Orbán Viktor évek óta harcban áll az EU-val az uniós normák és a jogállamiságra vonatkozó értékek megsértése miatt – miközben kevés ország részesült jobban az EU támogatásaiból, mint Magyarország. Az „unió volt Magyarország malacperselye”, ám a miniszterelnök következetesen lelassít, megakaszt vagy kiüresít egy sor európai törekvést, beleértve egyes Oroszország elleni szankciókat vagy például Svédország NATO-csatlakozását.

Az Ukrajna mögötti összefogás elgáncsolását, „valamint Orbán Viktor személyes szövetségét Vlagyimir Putyin orosz elnökkel mostanra Európára nézve biztonsági fenyegetésnek tekintik, és azt mondják, nem fogják eltűrni” – idézi a portál az amerikai lap cikkét.


Az írás szerint Brüsszelben régóta uralkodott az a meggyőződés, hogy Orbán Viktort leginkább a pénz motiválja, ha nem is meggyőzhető, de legalábbis megvásárolható. Ebből kiindulva azt gondolták, hogy ha adnak neki pénzt, az EU ukrajnai politikájával szembeni ellenvetései is elpárolognak. Csakhogy „az utóbbi időben egyre kevésbé biztosak abban, hogy mi történik Orbánnal, úgy gondolják, egyre kiszámíthatatlanabb” – mondta Camino Mortera-Martinez, az Európai Reformok Központja nevű agytröszt vezetője. „A csúcstalálkozót megelőzően magas rangú uniós tisztviselők is elismerték, hogy
mivel nem tudnak kemény tényekre támaszkodni Orbán Viktor következő lépéseinek megjóslásához, ezért pszichológiai elemzéshez folyamodtak
– írja a lap.
A cikk szerint Brüsszelben van olyan elmélet is, hogy Putyin fizeti Orbánt. Különösen nehéz pillanatként idézik fel, amikor a magyar miniszterelnök úgy döntött, hogy kihagyja az EU csúcstalálkozót, helyette Pekingbe utazott, és az orosz elnökkel fényképezkedett. Egy nyilatkozó azt mondta, Orbán úgy viselkedik, mint a filmek pantomimgonosza, az a karakter, aki szereti, ha utálják. Csakhogy Orbán most szerintük védhetetlen álláspont mellett kardoskodik.

1706799981600.jpeg
 
Magyarország a GDP-ének a fél százalékát fizeti be az EU-s költségvetésbe és kb. a GDP 4%-a az EU-forrás, ha eltúnne ez a pár százalék szerintem minden működne tovább, elvégre például Németország GDP -je is csökken.
De vajon a nettó befizetőknek miért éri meg ez a befizetés elvégre nem jótékonysági intézményekről van szó.
Az előnyökért cserébe minden EU tagállam lemond dolgokról, hogy pl. az áruk szabad mozgása megvalósuljon. Korábban pl, ha Bulgáriából ment egy kamion Bécsbe, akkor eleve hosszabb volt az út, mert minden határnál ki és be kellett lépni, vízumok kellettek sok esetben minden országtól ahol áthalad, plusz akár helyi adókkal is növelte az szállítmány költségét. Továbbá az Eu pénzek jelentős része komoly infrastrukturális fejlesztésekre megy el, ami a nyugati vállalatoknak és elméletben az EU is jobb lesz, pl. autópálya, energetikai infrastruktúra, vasút, stb. Vagy ott van, hogy pl. Magyarországon sokkal olcsóbb a munkaerő, amin a kormány direkt nem változtat, igy megéri ide telepíteni sok német üzemet.
Gondolj az egszrre, mint egy rengeteg változós képletre, amiben a távolság, a sebesség, az átlagos fogyasztás, energetikai költségek, munkabérek, adózás, tövények, stb. mind egy változó. A cég mikor akar egy új üzemet, minden helyszinenre megnézi ezeket az értékekeket,kiszámolja az egyenletet és ahol a legnagyobb a profit lehetősége, oda akarja megépíteni. Ha a nagyobb szállítási költségeket ellensúlyozza az olcsó munkaerő, vagy a kevésbé szigorú környezetvédelmi szabályozás, akkor van az amit a 90 évektől lehetett látni, hogy számos iparág szint megszűnt, mert kitelepítették a szennyező gyárakat Kínába. Az Eu bővités sok dolog mellet piacbővitést hozott, mert már nem állt fent a lehetőség, hogy pl, extra adókkal hozzák helyzetbe a belső piacon a helyi termékeket. Pl. nem lehet extra adóztati a frncia bort, hogy a magyart ez álltal előnybe hozva.
 
Az előnyökért cserébe minden EU tagállam lemond dolgokról, hogy pl. az áruk szabad mozgása megvalósuljon.
Tehát a lényeg, hogy a nettó befizetők is csak akkor járulnak hozzá a közös költségvestéshez ha van haszon és semmi érdekük hogy a szegényebb országokban emelkedjen az életszínvonal, elvégre akkor csak messzebb lehet olcsó munkaerőt találni.
Ahogy látom akinek nincs haszon az EU -ban az ki is lép (Brexit), vagy egyszerüen inkább fizet az általad említett piac, kereskedelem használatáért (Norvégia).
 
Tehát a lényeg, hogy a nettó befizetők is csak akkor járulnak hozzá a közös költségvestéshez ha van haszon és semmi érdekük hogy a szegényebb országokban emelkedjen az életszínvonal, elvégre akkor csak messzebb lehet olcsó munkaerőt találni.
Ahogy látom akinek nincs haszon az EU -ban az ki is lép (Brexit), vagy egyszerüen inkább fizet az általad említett piac, kereskedelem használatáért (Norvégia).
Ez egy nagyon leegyszerüsitett dolog, de kb, hasonló. Sok tényező van ami pozitiv a belépőknek vagy éppen negativ. A negativ ellensúlyozására vannak a felzárkóztatási pénzek, amik elméletben jól felhasználva feljebb emelik az adott ország életszínvonalat is. Sok függ atóól milyen a helyi privát szektor felkészültsége, pl. a csehek sokkal jobban privatizáltak, igy sokkal jobb helyzetben is vannak. Egy állam fejlődési lehetőségeit, sok esetben akár évtizedekkel ezelőtt elkövetett hibák, vagy mulasztások befolyásolják. Pl. Magyarország rengeteg hitelt örökölt a szocialista időszakból, amit anno azért vettek fel, hogy tartani tudják legvidámabb barak felállást. Vagy ott van a 90 évek elrontott privatizációja, amit részben a korábbi káderek váltottak akkor még modern és fejlett iparágakat aprópénre, vagy éppen a kormány osztogatott el mindent is szavazatok reményében. AZ EU pénzek jól felhasználva a fejlődés morotjai lehetnek, de nem visznek el a nyugati szintre egy csapásra, mert ez olyan mintha a maratonfutóból, hirtelen hokist kellene csinálni. A gazdaság átalakitása, piacok megtartása és megszerzése egy olyan szabad trerepen zjlik ahol a szocialista országok évtizedekig ellenkező irányba fejlődtek, szocilizálódtak. A mutyik, oldjuk meg oksoba és hasonlók ennek a folytatásai, mint az is, ami az állami szférában megy, aminek legfrappánasbb megnevezése, mikor a közpénz elveszti köz jellegét.
 
Ernő, nem azért vonulnak egész Európában tömegek az utcára, mert úgy érzik, hogy a kormányuk nem a választók érdekeit nézi?

Kedves CasaLoma, az elmúlt 50 év alatt amióta itt élek, a legkülönbözőbb okok miatt mentek az emberek (engem beleértve) az utcára.
Mivel egy demokráciában élünk, mivel sok mindenért a kormány felelős, hát nyilvánvaló, hogy öket okoljuk sok mindenért, öket akarjuk tettre kényszeríteni.

Nem tudom hol voltál az elmúlt hetekben vagy tegnap, én milliókkal voltam az utcán, és tüntettem a jobboldali szélsőségek ellen
Berlin szombaton több mint 100 000 ember tüntetett a jobboldali gyűlölet és a jobboldali szélsőségesség ellen.

Ezt érted is tettem, ne képzeld be magadnak, hogy a nacik szemében te egy ária-ausländer leszel.



Különböző szervezetek, különböző okokból tüntetnek, sztrájkolnak Németországban.
A repülőtér alkalmazottjai, az orvosok, az agrár-gazdálkodásban dolgozók, a lokomotív vezetők....

Nagyon komplex dolgokról van szó, ugy hogy nem kezdek bele a részletes felvilágositásba ugy sem olvassátok el.

Csak megjegyzem, mit jelent az agrár-támogatás,
azt, hogy pénzt kapsz ha a földedet nem használod, hogy a földművelő adómentesen veheti a gázolajat... az EU hatásköre

Csak információként,
- a kistermelők kihalása már az 1950-es években megkezdődött, amikor nagy vállalkozók felvásárolták az ö földjeiket és monokultúrát alakítottak ki
- az "ár-dömpig" oka nem a kormány, hanem a nagy mezőgazdasági vállalkozások és az élelmiszer kereskedők...

Tudom, hogy nem érsz rá legalább kövessed a politikai szatírát az szórakoztató, és ha nem is magyaráz meg semmit de legalább megmutatja merre érdeklődj.

 
Utoljára módosítva:
Magyarország a GDP-ének a fél százalékát fizeti be az EU-s költségvetésbe és kb. a GDP 4%-a az EU-forrás, ha eltúnne ez a pár százalék szerintem minden működne tovább, elvégre például Németország GDP -je is csökken.
De vajon a nettó befizetőknek miért éri meg ez a befizetés elvégre nem jótékonysági intézményekről van szó.

Magyarország háromszor több pénzt kap vissza mint amennyit befizet az EU-ba.
- Ez valóban nem sok, ahogy mondod, ez "Magyarország a GDP-ének a 0,5 %-ka.
- Ennek a háromszorosát kapja viszont "ajándékba", ami felett a viktátor szabadon rendelkezik,
- ebből bizony meglehet fizetni egy bűnszövetkezetet ami biztosítja az "örök-miniszterelnökséget"

Azt kérdezed, miért éri meg a gazdagabb országoknak pénzekkel támogatni a elmaradottabbakat?
- Először talán gondoljunk bele, hogy a Magyar GDP 1,5% a nyugati gazdagabb országok GDP-jenek a még törtébb részé.
- Példaképp, Nagy-Britannia GDP-je akkora volt mint 18 Kelet-Europai országé együttvéve.

Szeretnélek téged emlékeztetni arra, hogy a szolidaritást nemcsak a tiz-parancsolatból ismerjük hanem, egy kifizetődő tevékenység.
- én például szívesen fizetek adót, ha az mondjuk szociális célokat, oktatást stb. támogat.
- Nem azért mert én altruista vagyok, hanem azért mert megéri nekem.
- Megéri nekem ha az én adó pénzemből a szomszéd gyereke befejezi az iskoláját
- Mert akkor talán auto-szerelö lesz és megjavítja az autónkat, nem rabol ki az utcán.

Talán emlékszel még arra, hogy a 90-es évek elején, a szojet-birodalom szétesése után mi történt?
- A kelet európai, szegény országokból jöttek még a templom tetejét is leszedték, hogy a rezed odahaza eladják
- Loptak, betörtek. Minden nagyobb rendezvényen itt voltak a zsebmetszők stb.
- sorolhatnám tovább miért jó nekünk ha a szomszédunkban nincs nyomortelep.

A miniszterelnök hazudik, a felzárkózási alap pénzei nem járnak alanyi alapon, az egy segély, egy támogatás!
- Az orban regime ezeknek a pénzeknek a korrupciójára épül,
- A nyugati adófizetőknek a türelme lassan véget ér,
- Ne gondolja orbán, hogy csak a nyugati baloldalnak van elege az ö tolvajkodásából mert a nyugati szélsőjobboldal ebben a kérdésben könyörtelenebb

Meg fordítom a kérdést
- Ha orbán szerint Brüsszel rosszabb mint Moszkva volt,
- ha a nyugat gazdaságilag erkölcsileg "térdre rogyott"
- Akkor miért nem lép ki Magyarország az EU-ból?
- Miért árt a kormány másfél évtizede a magyar állampolgároknak?


Belölle kevésbé nézem ki, hogy egy "jótékonysági" szervezet lenne.
 
Ha szerinted jogos kritika ócsárolás...
Van amikor nincs helye óriási példányszámú mondjuk nyílt levélen a sajátot ócsárolni
Meg ha kritikának nevezed is.
Persze ezt teszi a saját oldalon álló párt is
Mind azt hiszi jogos kritika közben csak marakodás és ócsárolás az
Mit tesz a Donáth Anna a DK-val?
Jogosnak vélt kritikában ócsárol
Nem kell kivinni a nyilvánosság elé a bírálatot.
Nem gondolod hogy a CH-t nem olvassák rettenetesen sokan.
A kritikád legalább felér a Fidesz általi szócsöveken zúduló bírálatokkal amit kritikának hisznek.De hajszál se választja el az ócsárolásról
Erre nem gondolsz te is ellendrukkerként működsz ha semmit se érőnek nevezed az ellenzéket.
Ezt ha otthon a falak között feleségeddel beszéled nem hallja nem olvassa 2-3 millió ember.
Itt sajtólevelezésként fogható fel
És káros mint Donáth Anna.

Gyurcsány: Mutassa meg Donáth Anna, hogy befolyásosabb, mint a DK

Pesszimizmusod ne terjeszd írta Ernő.
Mindenkinek..

A Mutassa meg Donáth Anna, hogy befolyásosabb, mint a DK videóválaszt nem teszem be
Nem irritálok keresd magadnak.
 
Utoljára módosítva:
Van amikor nincs helye óriási példányszámú mondjuk nyílt levélen a sajátot ócsárolni
Meg ha kritikának nevezed is.
Persze ezt teszi a saját oldalon álló párt is
Mind azt hiszi jogos kritika közben csak marakodás és ócsárolás az
Mit tesz a Donáth Anna a DK-val?
Jogosnak vélt kritikában ócsárol
Nem kell kivinni a nyilvánosság elé a bírálatot.
Nem gondolod hogy a CH-t nem olvassák rettenetesen sokan.
A kritikád legalább felér a Fidesz általi szócsöveken zúduló bírálatokkal amit kritikának hisznek.De hajszál se választja el az ócsárolásról
Erre nem gondolsz te is ellendrukkerként működsz ha semmit se érőnek nevezed az ellenzéket.
Ezt ha otthon a falak között feleségeddel beszéled nem hallja nem olvassa 2-3 millió ember.
Itt sajtólevelezésként fogható fel
És káros mint Donáth Anna.

Gyurcsány: Mutassa meg Donáth Anna, hogy befolyásosabb, mint a DK

Pesszimizmusod ne terjeszd írta Ernő.
Mindenkinek
Hehehehehehehehehe :D Egyik régi tanárom története jut eszembe. Anno MDF politikus volt, talán államtitkár. Még a rendszerváltás előtt beszélgetett Csurkával és megkérdezte tőle mi is az a demokrácia? Csurka ezt mondta: "Az amikor Én mondom meg mi jelenhet meg és nem a kommunisták!" Amugy elmondása szerinte az MDF mindenki demokratának mondta magát, csak azt sem tudták mi is az :(
Kb. ezt a demokráciát gyakorlod éppen. Ha nem tetszik nem kell elolvasni. Számtalan csörténk volt pl. Ernővel itt, mert máskép látom a dolgokat mint Ő. Mégsem mondtam, hogy ne szóljon bele mert nem itt él és adózik. Van egy véleménye, nekem is van. Vitázunk, érveket hozunk fel, aztán vagy megváltozik a véleményünk, látásmódunk vagy nem. Szerintem ez a demokrácia. Mindenki elmondja amit gondol (persze a törvényi keretek között, amik jobb esetben a többség akaratát tükrözik), aztán vagy egyet értesz vele vagy nem, viszont ha csak egy alternatíva van amit el lehet mondani, az nem demokrácia, hanem diktatúra. Vagy a magyar politikát elnézve: vallás. S mivel Én eretnek vagyok minden oldal meg akar sütögetni a máglyán.
 
Magyarország háromszor több pénzt kap vissza mint amennyit befizet az EU-ba.
- Ez valóban nem sok, ahogy mondod, ez "Magyarország a GDP-ének a 0,5 %-ka.
- Ennek a háromszorosát kapja viszont "ajándékba", ami felett a viktátor szabadon rendelkezik,
- ebből bizony meglehet fizetni egy bűnszövetkezetet ami biztosítja az "örök-miniszterelnökséget"
nem éppen így van, semmi sem "ajándék" ... az utólag csatlakozott államok megnyitották piacaikat, olcsó munkaerőt kínálnak, és a források nem kis hányada is végül a befizető államokhoz jut vissza, mert csak akkor kapnak pénzt az országok ha dedikált cégekkel kötnek szerződéseket.
Meg fordítom a kérdést
- Ha orbán szerint Brüsszel rosszabb mint Moszkva volt,
- ha a nyugat gazdaságilag erkölcsileg "térdre rogyott"
- Akkor miért nem lép ki Magyarország az EU-ból?
Csupán idő kérdése, az EU gazdaságilag egyre hátrébb kerül a rangsorban a politikai befolyása zéró körüli, önállóan már politikai döntéseket sem hozhat és úgy általában az Euroszkeptikus pártok egyre erősödnek, van német párt is amelyik népszavazást akar a tagságról


- Miért árt a kormány másfél évtizede a magyar állampolgároknak?

Belölle kevésbé nézem ki, hogy egy "jótékonysági" szervezet lenne.
Ez van, a választási ciklusokban mindíg visszatapsolják
 
Kb. ezt a demokráciát gyakorlod éppen.
Én meg csak a józan eszedre apellálok.
Mi a hatása annak amit írsz
Pont ugyanaz mint a köztévé támadásai.
Ne gondold mélyebbre, arra gondolj ki ellen cikkezel
egyébként igazad lenne csak gondolkodj mit teszel.
pszt.
Feleségeddel megbeszélni is más és más sajtóban cikkezni.
Hagyd a bírálatot ócsárolást a Fideszre
Velem is megbeszélheted de privátban
Nem lesz különböző véleményünk.
De ne a médiában történjen.
Ismered a Fidesz fő erősségét: összezár nem beszél kifelé.
Az elennék meg sajtóban tenné?
Ezért mondom te terjeszd a pesszimizmust.
Többet ártasz az ellenzéknek mint Donáth Anna a saját oldali együttműködésnek.
Van mikor hallgatni kell.
Zárt ajzók mögött megbeszélni.
Ne menjen egymásnak az ellenzéki gondolkodó se: oly módon hogy sajtóban "szidja"
hogy gyengék semmit se tudnak.
Tartsd meg magadnak,mert úgy is elmondja kormányoldal.
 
Utoljára módosítva:
A miniszterelnök hazudik, a felzárkózási alap pénzei nem járnak alanyi alapon, az egy segély, egy támogatás!
Ki hitte el neki hogy az jár?
És hogy a pedagógusok bére azért nem emelkedhetett mert nem adtak az EU-ból azt ami jár(közvetetten igen, függ tőle)
De közvetlenül ez költségvetési kigazdálkodás a magyar megtermelt jövedelemből!!
Egy országnak el kell magát tartania.
Már ha maradt, vagy volt, megtermelt jövedelem.
 
Több annál azt vedd észre
Közben mit terjesztesz (tudom: az igazat)
De ez a sajtó!!
Itt ne árts kifogásokkal.
Fidesz tudja mi az összetartás.

@FLAMINGO @Melitta most nem találom, de van valami szabálya az oldalnak arra, hogy csak és kizárólag pozitívan nyilatkozhatok a magyar ellenzéki pártokról, mikor egy hírrel kapcsolatban, vagy egyéb felvetésre kifejtem a véleményemet?
 
Az oldalon szinte minden part, part tag vagy szimpatizans velemenye megtalalhato. Addig nincs baj meg kulturaltan ervekkel vitaznak ill beszelgetnek, Nyilvan sok kritika eri az ellenzeket amit ok is tudnak mert sajna csak nem sikerult legutobb se levaltani a kormanyt.
Nagy hibak sorozatai vannak a mediaknal is csak egy pelda Puzser aki ertelmes okos pali de valami iszonyu ordenare modon Gyurcsanyozik. A fideszen is tul tesz .A tenyeket nem veszi figyelembe . Nem a mai koltsegvetes 51 szeri modositasa zavarja hanem a Gyurcsanye 2006 ban , ami lehet nem volt jo de se a Eu penzt nem tartottak vissza se nem loptak el stb. A ch abban az idoben nem foglalkozott meg poilitikaval igy csak azt tudom leirni amit en gondoltam.
Tobb fideszeses is van nalunk , es elmondhatja velemenyet de ne a propagandat akarjak ezerrel a torkunkon lenyomni.
Mi nem allunk be az Orban fele mediaba, hisz 95% felett van a mediaba a reszvetuk. Szeretnenk az ellenzeknek eselyt adni hogy nalunk is megismerhessuk allaspontjukat.
A CH senkinek nincs elkotelezve .
@FLAMINGO @Melitta most nem találom, de van valami szabálya az oldalnak arra, hogy csak és kizárólag pozitívan nyilatkozhatok a magyar ellenzéki pártokról, mikor egy hírrel kapcsolatban, vagy egyéb felvetésre kifejtem a véleményemet?
Szabad velemeny nyilvanitas mindenkinek szabad. Meg kintrol is latszik a toketlensege az ellenzeknek, na persze az Orbane is.
Ms.Donath pilitikus elkepeszto primitiv modszere ami az ovodaba se valo .....hat ilyen politikus csak kart okoz nem csak az ellenzeknek hanem az osszes politikusnak akik ma aktivak.
 
nem éppen így van, semmi sem "ajándék" ... az utólag csatlakozott államok megnyitották piacaikat, olcsó munkaerőt kínálnak, és a források nem kis hányada is végül a befizető államokhoz jut vissza, mert csak akkor kapnak pénzt az országok ha dedikált cégekkel kötnek szerződéseket.

Én emlékszem arra az időre amikor még nem voltak nyitva a határok a nyugati piac számára. Kinek volt az jó? :)
- Egy prostituáltat megkapott a nyugati turista egy harisnyanadrágért
- A Magyarok Bécsben az áruházak elött, teherautóról vásárolták a hűtőszekrényt, megsem várták míg a boltba kerül.
- Még a nagymamát is magukkal vitték, hogy kapjanak elég valutát, fejenként 20 dollárra lehetett az embereknek
- Minden hiánycikk volt Magyarországon,

- Mi van meglepő abban, hogy a külföldi kereskedők kiviszik a pénzt amit a behozott áruért kapnak?
- Te mint nyugaton dolgozó vendégmunkás is hazaküldöd a kereseted nem iszod el nyugati kocsmákban.

Igen Orbán, hangoztatja azt, hogy "a magyarok előnye a munkapiacon, hogy olcsók"
- Emlékezzél csak 2018-ra a "rabszolga törvényre", hogy a kormány akadályozta a szakszervezeteket a tarifa-követelésükbe

Mit gondolsz miért dolgozik 600.000 magyar ember külföldön?
- Azért mert otthon vagy munkanélküli lenne, vagy nem tudná eltartani a családját.
- Minden ötödik magyar gyerek nyugaton születik mert ott jobb a szociális és az orvosi ellátás
- Ne beszélj csacsiságot, még a hajléktalanok is nyugatra jönnek (különösen télen) mert itt emberszámba veszik öket,

Ha igazad lenne akkor Orbánt kéne szidnod, hogy nem lépteti ki az országot az EU-ból, hagyja, hogy a nyugat "meglopjon" benneteket.
Érdekes, hogy a több mint félmillió külföldön dolgozó magyar nem Moszkvában keresett állást.

Az EU felzárkózási alapjából jövő pénzek támogatások, segélyek nem alanyi alapon járó pénzösszeg.
De honnan is tudná ezt egy megtévesztett, aki még az egyszeri nyugdíj járadékot is egy a miniszterelnök személyes ajándékának tartja, hiszen egy levél is jött a pénzhez. :)

Csupán idő kérdése, az EU gazdaságilag egyre hátrébb kerül a rangsorban a politikai befolyása zéró körüli, önállóan már politikai döntéseket sem hozhat és úgy általában az Euroszkeptikus pártok egyre erősödnek, van német párt is amelyik népszavazást akar a tagságról
Europa azért kerül hátrább a gazdasági nagyhatalmak listáján mert a milliárdnyi lakossal rendelkező területek (Kina, India, Afrika..) felzárkóznak.

Ebben semmi meglepő nincs., nemrég Kina még a "fejlődő országok listáján volt" és töllünk kapott "Entwicklungshilfe-t" felzárkózási támogatást!!!

Orbán EU-ellenes politikája nem használ se Europának se Magyarországnak
. De ez nem is célja az orbáni-bünszövetkezetnek!
Ilyen "Socialsmarotzen", paraziták vannak a dolgozni nem akaró emberek között is, a kormány ezt állami szintre emelte.

Igen van Németországban egy szélsőjobboldali párt, aki "re-migrációt" tervez, minden 1949 ota bevándoroltat és ezek utódait ki akarja toloncolni!
Már hetek óta érezhetik ezzel kapcsolatban a nép döntését, milliók protestálnak országszerte ez ellen a párt ellen!

De erről még nem láttam jelentést az Orbán által kisajátított médiákban! Vajon miért nem?

Ez van, a választási ciklusokban mindíg visszatapsolják

Miféle visszatapsolásról beszélsz?
Ez a kormányzó pártpolitikát folytat, a saját és nem az ország érdekeit képviseli.

Demokráciákra a kormányváltások jellemzők, ez mutatja, hogy ez egész ország be van vonva a problémák megoldásába.

Magyarország nem tekinthető demokratikus országnak, a zsarnok testre szabta magának a törvényeket, nincsenek szabad választások.
A kormány az egész kormányzási periodus alatt választási propagandát folytat, az ellenzék 4 évente 5 percet beszélhet élőben a közmédiákban.
A FIDESZ-nek a választási eredményektől függetlenül, a matematikától függetlenül mindig 2/3-ot kap a parlamentben. Mirákulum?
Ez azt jelenti, hogy Orbán képes bármilyen törvényt, akár a "Jus primae noctis-t" is áthajtani a parlamenten, az ellenzék nem tudná még ezt sem megakadályozni.

A rendeletekkel való kormányzással még a kormánypárt tagjait is kikerüli, mint a kollégája azt 1933-ban bemutatta
A 2022-es költségvetést a kormány 95 alkalommal módosította a parlament bevonása nélkül, hogy csak egyet említsek

Orbán megtéveszti a népet, a médiák feletti uralmával félrevezeti öket, jogtalan trükkökkel akadályozza az ellenzék munkáját.

2022 Januárjában, még a háború elött bevezette az "ár sapkákat", legyalulva ezzel a kereskedőket,
Az alap elemzési cikkek árának befagyasztásával az Orban-éra fémjelzője a "csirkefarhát" lett.
Putyinnal lebeszélte Ukrajna felbontását és elődjéhez Horthy-Hitler-pakt-hoz hasonlóan a Kárpátalja visszacsatolásában reménykedett
A NATO és az EU támogatása meghiúsította ezt, ezért van a még miniszter a malomkövek között.

Én nem látok semmi féle visszatapsolást,
ennek az embernek a taktikája a félelemkeltés, a megfélemlítés, hogy aztán kiadja magát megmentőnek és sajnos van sok akit igy megtud téveszteni.

Az ellenzéki pártok desolat állapota nem a politikai szakemberek hiánya miatt van,
hanem a jogállamiság kibillentése és a kormány egyéb alkotmányellenes politikája miatt van.
 
Ki hitte el neki hogy az jár?
És hogy a pedagógusok bére azért nem emelkedhetett mert nem adtak az EU-ból azt ami jár(közvetetten igen, függ tőle)
De közvetlenül ez költségvetési kigazdálkodás a magyar megtermelt jövedelemből!!
Egy országnak el kell magát tartania.
Már ha maradt, vagy volt, megtermelt jövedelem.
"Ki hitte el neki hogy az jár?" - mondod.
Én név szerint rengeted embert tudnék említeni, sajnos rokonok, személyes ismerősök és volt iskolatársak is tucatszám lennének benne.
Ne gondold, hogy alulképzett emberek lennének, számos munkája folytán közéleti személyé vált is van közöttük, ezek idösek és félnek.
Nem akarják még egyszer alulról kezdeni, ahogy feltudták magukat tornázni a kommunizmusban ez sikerült nekik újonnan, nem akarnak még egyszer zuhanni.
"Én is először a családomat, barátaimat segiteném a meggazdagodáshoz" - mondják ha az orbáni despotismus-t, neopotismus-t említem.

Erre nem tud az ember röviden válaszolni, mire megmagyaráznám nekik a szociális együttélés szabályait, már le is teszik a telefont. :)
 
van valami szabálya az oldalnak arra, hogy csak és kizárólag pozitívan nyilatkozhatok a magyar ellenzéki pártokról,
Még mindig nem érted
Ez itt a milliókhoz eljutó sajtó.
Ha a Palotást megnézted
Ott volt: Hallgass, ha a csend többet mond!
Nem letilt senki
, hogy ne bíráld saját oldalad. (de minek okoznál kárt?)
Ne okozz kárt azzal hogy ráteszel a pesszimista hozzállásoddsal
Ne okozz kárt mint Donát Anna.
Ne okozz kárt mint MZP.
Szabad beszélniük bomlasztják is szépen az ellenzéket.
A Fideszt segíti aki nem tud hallgatni.Mint a szószátyár MZP
Hallgassunk, ha a csend többet mond!(Gandhi)
És cselekedjünk teszi hozzá Palotás
Minek mondogatni nincs remény?

Mahatma Gandhinak tulajdonítják az alábbi idézetet: "Csak akkor beszélj, ha a csendnél értelmesebbet tudsz mondani".
 
"Ez itt a milliókhoz eljutó sajtó" ezt mire értetd? Van kb. 10 hozzászóló, akit érdekel a téma :D.
Az olvasások számát nézd ne a hozzászólásokat
árgus te is előbb olvastad mint szóltál ugye?
És nem csak tagok olvassák a látogatók is.
De mindegy is!
Mi volt a célod ezzel a zabhegyezéssel?
Hogy legyen 29 üzeneted?
 
Az olvasások számát nézd ne a hozzászólásokat
árgus te is előbb olvastad mint szóltál ugye?
És nem csak tagok olvassák a látogatók is.
De mindegy is!
Mi volt a célod ezzel a zabhegyezéssel?
Hogy legyen 29 üzeneted?
Viszont Te meg azt nem érted meg, hogy ez egy fórum, amig betartod a szabályokat azt irsz amit akarsz. Mivel nem Te vagy a moderátor semmi beleszólásod nincs abba, hogy dicsérem vagy szidom a kormányt vagy az ellenzéket. Ha nem tetszik csinálj saját fórumot saját szabályokkal, ami egy szép véleménybuborékot képez, aztán az lesz mint a Bp-eknek egy választás másnapján, amikor a valóság nem egyezik az Ő véleménybuborékjában kialakult várakozással. Én láttam 22-ben a választás másnapján körbe álló diákokat akik egymással vitatkoztak, hogy nyerhetett Orbán.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika
Alex von Palota wrote on balacy's profile.
Sajnos a tegnapi feltöltéseidnél (Véletlenül katona, nyomok a hóban) csak 1 rar file van, a többi hiányzik. Köszönöm és üdv !

Statisztikák

Témák
38,395
Üzenet
4,854,596
Tagok
618,844
Legújabb tagunk
Bordásné Csilla
Oldal tetejére