Hírek Nemzetiszocialista hatalomátvétel modellje kezd kialakulni Budapesten

A 33 fős fővárosi közgyűlésben a Fidesznek csak 10 képviselője van, ha hozzá számoljuk Vitézy Dávidot az őt támogató LMP-Zöldek frakcióval, akkor is csak 13 mandátuma van a kormánypártnak, az ellenzéknek pedig 20. Ebből 10 Tisza, 7 DK-MSZP-Párbeszéd, 3 Kutya.

Ez azt jelenti, hogy az Orbánnal szembenálló oldalnak majdnem kétharmada van, amivel nyugodt többség birtokában kormányozhatná Budapestet az ellenzéki főpolgármester, ha a „Tisza Párt” néven 10 mandátumot birtokló Magyar Péter az ellenzéket támogatná.

De nem támogatja, mert az ellenzéket meg akarja semmisíteni. Erre használja az ellenzéki szavazóktól kapott mandátumait, s ehhez Budapest tönkretétele sem drága. Vagy ő dirigál vagy senki. Ha nem ő irányít, akkor a főváros omoljon össze. Ezek az ő elvei.

A csaknem kétharmados többség ellenére már most káosz és zűrzavar van, Budapestet a működésképtelenség réme fenyegeti, mert az ellenzékiek szavazatával 10 képviselői helyet birtokló Magyar nem támogatja az ellenzéket és az ellenzéki főpolgármestert sem.

Magyar kriminalizált minden lehetséges alkalmi összefogást vagy együttszavazást, ami egy közgyűlés (vagy demokratikus parlament) működésének normális, elengedhetetlen módja. Ha az ellenzék együtt szavaz valamiről a Fidesszel, nélküle, az „Orbán-Gyurcsány mutyi”.

De ő arra hivatkozva, hogy „ügyek mentén” szavaz, együtt szavazhat Orbán embereivel, méghozzá az ellenzékkel szemben, mert az „a főváros érdeke”. A cél az ellenzéki frakció kirekesztése. Budapesten csak az történhet, amit ő akar, a Fidesz támogatásával.

Csak egy dolog nem történhet, hogy az ellenzékkel összefogjon, hogy az ellenzék bármit elérjen, megvalósítson, mert azt ő megakadályozza. Karácsony Gergely főpolgármester Magyar bábja lesz, vagy nem lesz. Ez a választás áll előtte. Különben szétver mindent.

Magyar terrorizálja a fővárosi közgyűlést, zsarolja a közgyűlés frakcióit, a főpolgármestert. Ő akar dirigálni. Az 1,3 millió becsapott „óellenzéki” választó szavazatával egy diktátor lett Budapest „fantomja”, aki már most úgy viselkedik, mint egy nemzetiszocialista vezér.

A fővárosban egy nemzetiszocialista hatalomátvétel modellje kezd kialakulni, a megbénított közgyűléssel, a jobboldalt és a baloldalt egyaránt megsemmisíteni készülő népvezérrel, aki a populista demagógiájával mindenkit leordít és eltapos. A főváros az országos főpróba.

Ideje Orbánnak felébredni. Mert ami most készül, annál Orbán puha fasiszta diktatúrája is jobb. Lassan abban kell reménykedni, hogy Orbán megvédi az országot Magyartól.

Magyar szitokszóvá tette a demokratikus ellenzéket

Magyar már most szitokszóvá teszi minden demokrata, ellenzéki politikus nevét és pártját, megkérdőjelezi a létezésüket. Akire Magyar kimondja a fatvát, hogy „óellenzéki”, az attól kezdve közutálatra, s mind személyét, mind pártját illetően halálra ítélt közszereplő.

Rajta kívül más nem lehet. Ez súlyosan beteg emberekre, potenciális náci diktátorokra jellemző attitűd. Erre az emberre szavaztattak 1,3 millió becsapott választót, akik Magyar szavaival élve ekkor még „óellenzékiek” voltak. De ezt meg kell tagadniuk a „győzelemért”.

Már ott tart az őrület, hogy az ellenzéki főpolgármester is „óellenzéki”, akit szégyellni kell, akinek mennie kell. Addig is, amíg Magyar Péter nem ül a helyére, engedelmeskednie kell a farkát mutogató nárcisztikus pszichopatának, mert ő kijelentette magáról, hogy ő az „új”.

Vajon mitől „óellenzéki” Karácsony Gergely, a sikeres fiatal ellenzéki politikus, akit Magyar ellenpropagandája, hisztérikus híveinek ellenségeskedése ellenére megválasztott a főváros lakossága? Mitől lenne Karácsony Gergely „óellenzéki”, akinek lejárt az ideje?

S mitől lett „új” ellenzéki Magyar? Az a Magyar, aki az elmúlt 14 évben élősködött a Fidesz kitartott piócájaként az országon, aki a fideszes korrupció mintapéldánya, aki ezt soha nem bánta meg, aki ünnepelte az ellenzék bukásait. Ami benne új, hogy ő nem demokrata.

Azok a hívei, akik az ellenzéki pártok szemére vetik az elmúlt 14 évet, méltánytalanul, nem vetik a szemére Magyarnak azt, ahogy ő hol volt és mit csinált az elmúlt 14 évben, ahogy a kérdést saját maguknak sem teszik fel.

Mivel Magyar 14 éven át a diktatúra és a korrupt fasiszta rendszer oldalán állt, még nem bukott parlamenti választást Orbán csaló választási rendszerében. Ennyi az érdeme, ezért hisznek neki. Miután elvették a pénzét, és kirúgták, ő akarja megmondani, ki az ellenzéki.

Magyar arra hivatkozva akarja megsemmisíteni az ellenzéki konkurenciát, hogy nem tudta legyőzni az általa szolgált diktatúrát. De mindezt saját diktatúrája érdekében. Ez már most tisztán látszik a fővárosi közgyűlés megpuccsolásában.

A döbbenetes az, hogy még ez sem ébeszti fel a Magyarból ellenzéki messiást csináló baloldali és liberális értelmiséget, nem eszmél rá a tévedésére és a felelőtlenségére. Nem hajlandóak szembenézni azzal, hogy egy potenciális fasiszta diktátort támogatnak.

Elfogadták és felerősítették azt a hazugságot, hogy Orbán hatalmáért az ellenzék felelős, miattuk nem tudták 14 éve leváltani őket, pedig ehhez több köze volt ennek a sajtónak és értelmiségnek, mint az ellenzéki pártoknak és az univerzális bűnbak Gyurcsánynak.

Ezért azt gondolják, felhasználnak egy szörnyeteget, akit majd eltávolítanak, ha Orbán megbukik. Ez a legnagyobb tévedés, mert Magyar használja őket, nem ők Magyart. Ezzel elterelik a figyelmet az ellenzéki választási vereségek valódi okáról, amivel Orbánt erősítik, és bekészítettek egy újabb diktátort Orbán bukása esetére. Egy nála nagyobbat.

Az ellenzékiség mostantól magyar önkényét jelenti

Ha Magyar nem trollkodja szét az európai parlamenti és az önkormányzati választást, az Európai Parlamentben is lenne erős képviselete az ellenzéki embereknek és a fővárosban is. Ezt a 10 mandátumot Magyar az ellenzéktől vette el, de nem az ellenzéket támogatja.

Az Európai Parlamentben sem azokat képviselik Magyar bábjai, akik beszavazták, mert azt Magyar mondja meg, mire, hogyan szavazzanak. Az őt megválasztó embereknek nincs közük hozzá. Magyar Orbán és az oroszok mellett szavazott, becsapta őket.

Magyar erről csak annyit mondott, hogy szokjanak hozzá, hogy ez az új ellenzéki „stílus”. Erre Magyart senki nem hatalmazta fel. Sem arra, hogy tárgyalásokat folytasson a frakciók vezetőivel, mintha ő lenne a főpolgármester, s arra sem, hogy az ellenzéket ne támogassa.

Magyar átalakítja és meghamisítja az „ellenzék” fogalmát, amely mostantól kezdve nem a jogállami, liberális demokratikus értékek képviselőit jelenti, hanem kizárólag őt, az általa képviselt önkényt, orbánista ideológiát. Az eredeti demokratikus ellenzék „óellenzék” lett.

Ami azt jelenti, hogy nekik nincs létjogosultságuk. Mert Magyar kimondta rájuk a halálos ítéletet. Velük együtt kimondta a halálos ítéletet a jogállamiság, a demokratikus értékek, az emberi jogok és a felvilágosodás létezésére és képviseletére is. Mert az mind „óellenzék”.

Azért, mert azt állítja, hogy ő majd választáson legyőzi Orbánt. Kiknek a nevében, milyen értékek alapján? Minden rá szavazó ellenzéki az ő értékrendjében „óellenzéki”. Nekik el kell hagyniuk a demokratikus felfogásukat és fasizálódniuk kell Magyar önkényéhez.

Akkor magán kívül kit képvisel? Ki ellenőrzi? A pártja is egy fikció.

Magyarországot a legsötétebb jövő fenyegeti

Valami nagyon sötét tragikus jövő készül. Ha nem olvas a jelekből az értelmiség, nem fog össze Magyar ellen minden demokrata, s azt kell mondanunk, hogy nem tér észhez Orbán, aki világpolitikai tényezőnek hiszi magát és elhanyagolja az országot, még nála is sokkal rosszabb önkényuralom jöhet, ha belebukik a baromságaiba. Márpedig belebukik.

Az nem kérdés, hogy Orbántól meg kell szabadulni. De nem mindegy, hogy hogyan, és mi következik utána. Akiket ez nem érdekel, „csak Orbán tűnjön el”, azok veszélyeztetik az országot, mert Orbánt egy nála is durvább diktátor követheti, aki semmi ellentmondást nem tűr. Ráadásul úgy, hogy választáson győzni semi esélye nincs, viszont, ha Orbán megbuktatja magát, akkor kezébe kerül a hatalom, amit soha többé nem enged el.

Magyar Péter személyében a kőkemény nemzetiszocializmus fenyeget. Ez nem vicc. Előre mondom, ugyanez a hőzöngés fogadta, amikor azt írtam, hogy Orbán fasiszta diktatúrát hozott létre, amikor megalapította a NER-t, mint ahogy erre reagálnak majd egyesek. Ezért megismétlem: Magyar Péter nemzetiszocialista diktatúra létrehozásával fenyeget, s akik támogatják, ezt segítik, azok felelősek érte.

Bartus László

1723440309828.jpeg
 
MP nem hülye, tudja, hogy a fővárosi közgyűlés az egyik legjobb terep arra, hogy megszerezze magának a fővárosi szavazókat a kövi választásra. Nagy alkudozásokra és sok cimlapra számítok, amiben igyekszik majd Ő és pártja lenni a HŐS.
 
Ezt kapásbob alá tudom irni, holott a cikket még el sem olvastam.
Orbán Tusványfürdöi beszédei egyre világosabban mutatják, hogy a miniszterelnök merre megy.
 
Bartus László dolgai:
Néhány gyöngyszem, Best of Bartus: konkrétan levezeti, hogy „a katolikus egyházatyák és Hitler antiszemitizmusa egy tőről fakad. A katolikusok antijudaizmusa lett az európai antiszemitizmus alapja.” Nos, a katolikus egyház vezetői, hivatalos teoretikusai közül sokan voltak vallási alapon zsidóellenesek, antijudaisták, akárcsak a protestáns vallásalapító Luther. De a faji alapú, rasszista gyökerű, totalitárius antiszemitizmust elítélték, legélesebben 1938 szeptemberében XI. Pius egyházfő, nyíltan kijelentve: „…keresztények nem lehetnek antiszemiták…szellemileg mi Krisztus révén szemiták vagyunk, és Krisztusban Ábrahám leszármazottai” (Idézi Karsai László: Holokauszt, Pannonica Kiadó, 2001. 30-31. o.) Ugyanitt tudhatjuk meg, hogy a náci politika következetesen antiklerikális (azon belül antikatolikus) volt, „melynek céljai a dekrisztianizáció, az extermináció, germanizáció és a hódítás szavakkal pontosan leírhatók.” (Uo. 31-33.o.) Ja, és nem mellesleg a protestáns egyházak tagjai „aránytalanul magas számban szerepeltek a náci szavazópolgárok között.”

Az ékkő a Bartus-citátumok közt mégiscsak az, miszerint: „Magyarország a katolicizmusnak köszönheti Trianont, a Don-kanyart, a holokausztot, a kommunista elnyomás negyven esztendejét, az ígéretesen indult demokrácia és a harmadik köztársaság elvesztését.” Tényleg komolyan kell venni őt?

Ugyanis olyannyira elszakadt a valóságtól, hogy az már a legszélsőségesebb mércével is szimplán röhejes és kontraproduktív. Hogy mégis kénytelen időt és tárterületet szánni rá az ember, annak oka, hogy Orbán Viktornak pontosan ilyen ellenségekre van szüksége. Magas labda, hálás téma, fantasztikus ziccer ez nekik.
Bartus László, az üldözési mániások ópiuma.
 
Ami a vallások ekézését illeti, az nagyon időszerű, csakhát nem mindegy, hogy jogos kritika vagy egetverő marhaság.
Bartus mikor járt Mo.-on? mondjuk Kötegyánban vagy Penészleken?
Demokratikus ellenzék, ilyet szól. És az a Magyarok Reménysége, na ja. Milyen jó is volt, amíg MP szét nem rombolta!!! (félreértés ne essék: ez irónia akart lenni)
 
Bartus László dolgai:
Néhány gyöngyszem, Best of Bartus: konkrétan levezeti, hogy „a katolikus egyházatyák és Hitler antiszemitizmusa egy tőről fakad. A katolikusok antijudaizmusa lett az európai antiszemitizmus alapja.” Nos, a katolikus egyház vezetői, hivatalos teoretikusai közül sokan voltak vallási alapon zsidóellenesek, antijudaisták, akárcsak a protestáns vallásalapító Luther. De a faji alapú, rasszista gyökerű, totalitárius antiszemitizmust elítélték, legélesebben 1938 szeptemberében XI. Pius egyházfő, nyíltan kijelentve: „…keresztények nem lehetnek antiszemiták…szellemileg mi Krisztus révén szemiták vagyunk, és Krisztusban Ábrahám leszármazottai” (Idézi Karsai László: Holokauszt, Pannonica Kiadó, 2001. 30-31. o.) Ugyanitt tudhatjuk meg, hogy a náci politika következetesen antiklerikális (azon belül antikatolikus) volt, „melynek céljai a dekrisztianizáció, az extermináció, germanizáció és a hódítás szavakkal pontosan leírhatók.” (Uo. 31-33.o.) Ja, és nem mellesleg a protestáns egyházak tagjai „aránytalanul magas számban szerepeltek a náci szavazópolgárok között.”

Az ékkő a Bartus-citátumok közt mégiscsak az, miszerint: „Magyarország a katolicizmusnak köszönheti Trianont, a Don-kanyart, a holokausztot, a kommunista elnyomás negyven esztendejét, az ígéretesen indult demokrácia és a harmadik köztársaság elvesztését.” Tényleg komolyan kell venni őt?

Ugyanis olyannyira elszakadt a valóságtól, hogy az már a legszélsőségesebb mércével is szimplán röhejes és kontraproduktív. Hogy mégis kénytelen időt és tárterületet szánni rá az ember, annak oka, hogy Orbán Viktornak pontosan ilyen ellenségekre van szüksége. Magas labda, hálás téma, fantasztikus ziccer ez nekik.
Bartus László, az üldözési mániások ópiuma.
Én is így látom!!
Annyira feldobja a labdát hogy már bohózat.
Ha valaki eltiporja az ellenzéket az pont az ilyen cikkek!!!
Összemossák , maszatolják, a klasszikus kabátlopási ügy.
 
A MP sajnos ugy viselkedik ahogy én azt kezdetben láttam.
Úgy viselkedik ahogy, semmiképp nem egy klasszikus pártépítő
De a céljait te az elején bemondtad vakra(ulti szó)
Holott szervezettsége, pontosan részletekben felépített
terve ma sincs.(vázlatcélok voltak)
Mindig a pillanatot igyekszik kihasználni, sikerrel.
És eddig tette is.
Bővülése annak ellenére töretlen, hogy nincs látható klasszikusság.
Hát igen, kérdés egy sztár képes lesz-e az adott pillanatban.
Szavazati többséget szerezni országosan.
Nem is akarnánk többet mint elvenni a Fidesztől a kormányalakítás jogát.
 
Az nem kérdés, hogy Orbántól meg kell szabadulni. De nem mindegy, hogy hogyan, és mi következik utána.
Bartus itt hülye.
Látszik nem itthon él.
Át sem érzi: még megközelítőleg sem sikerült eddig senkinek.
A Fő cél pedig az éppen amire kényeskedve ő bután ufóelméletet ír.
Inkább divatból teszi mint valóságtudásból.
Nem különb mint Spöttle
 
Utoljára módosítva:
A 33 fős fővárosi közgyűlésben a Fidesznek csak 10 képviselője van, ha hozzá számoljuk Vitézy Dávidot az őt támogató LMP-Zöldek frakcióval, akkor is csak 13 mandátuma van a kormánypártnak, az ellenzéknek pedig 20. Ebből 10 Tisza, 7 DK-MSZP-Párbeszéd, 3 Kutya.
Ebben csak egy "aprócska" szépséghibát látok. A fidesszel szembenálló erőknek ugyan meglenne a 20 képviselője (10+7+3), de ezek a számok nem összeadhatók, mert sem a Kutyapárt, sem a Tiszapárt nem lép koalícióra a Gyurcsány-DK vezette csoportosulással.

Úgyhogy az én meglátásom szerint Karácsony részéről az egyetlen logikus lépés a számára csak hátrányokkal járó DK-MSZP-Párbeszéd összefogásból a Párbeszédet kiléptetni, mert a DK 2, és az 1 MSZP nélkül is meglenne a 17.
(szvsz a 26-os választás előtt úgyis a Párbeszéd lenne az első nehezék, akik kilöknének a süllyedő hajóból, mert a 15%-ot amit hármójuk együtt indulása esetén meg kellene tudni ugrani, képtelenek lesznek elérni).
 
Bartus itt hülye.
Látszik nem itthon él.
Át sem érzi még megközelítőleg sem sikerült eddig senkinek.
A Fő cél pedig az éppen amire kényeskedve ő bután ufóelméletet ír.
Inkább divatból teszi mint valóságtudásból.
Nem különb mint Spöttle
Bartus másokat néz hülyének. Arról álmodozik, hogy a farok csóválja a kutyát, és a kutya majd hagyja magát.
 
Amikor mp megjelent a porondon, s hagyták fék nélkül tevékenykedni, arra gondoltam, hogy megjelent ov fiatalabban, s eltakarít az öreg elől mindenkit 2026-ra.

De hátha nem végzi ki tökéletesen a még maradt értelmes magyarokat, így segítséget kap:

Négy állami szerv jelezte a Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZH) megkeresésére, hogy készek kiadni olyan adatokat, amelyeket a hivatal kér tőlük – akkor is, ha a Lánczi Tamás által vezetett intézmény a jelek szerint túlterjeszkedni látszik törvényi felhatalmazásán. Az Átlátszó peres úton megszerezte azokat a levelezéseket, amelyek az SZH és hat, a hivatal által megkeresett állami szerv között zajlott.
Ezekből kiderül, hogy az SZH eddig a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB), a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósággal (NAIH), a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV), a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal (NMHH), a Magyar Ügyvédi Kamarával (MUK) és a Magyar Könyvvizsgálói Kamarával (MKVK) vette fel a kapcsolatot. Az ügyvédek és a könyvvizsgálók megtagadták az együttműködést a hivatallal, a többi állami szerv azonban jelezte, hogy teljesíteni kívánja az SZH kéréseit.

Az Átlátszó azt írja, hogy ugyan az SZH működését megalapozó törvény nem hatalmazza fel a szervezetet a banktitok megismerésére, az MNB-nek küldött több kérés mégis azt célozza, hogy a hivatal „a szuverenitásvédelmi törvény szempontjából megalkotott” kimutatásokat kapjon magánszemélyek és cégek bankszámlájára érkező utalásokról. Egészen pontosan azt kéri a hivatal, hogy „kimutatható lehessen az egyes pénzintézetek ügyfelei számláin”, hogy milyen „utalások és átvezetések történnek”. Ezen kívül arra is igényt tartanak, hogy az SZH kapjon ilyen, a „szuverenitásvédelmi törvény szemszögéből megalkotott” kimutatásokat, „amelyek alkalmasak a projekt cégek és ad hoc, magánszemélyekre vonatkozó, a szuverenitásvédelmi törvényben foglalt tényállás kimerítésére”.
 
"A törvény nem hatalmazza fel......" hát véletlenül kimaradt, majd belerakják utólag, de addig is kit érdekel? Ha ők kérnek valamit, az kérve van és okkal van kérve (a főnök megbízta őket a szaglászással: keressetek má' bizonyítékot a külföldi finanszírozásra!
Mellesleg én kimondottan örülök, ha egy pártot nem az én adóforintjaimból finanszíroznak, hanem pl. külföldről kap pénzt.
 
Szabad ide cikket linkelni?
Merthogy MP válaszolt Bartusnak:
Egyébként ez a válasz:

„Nektek elmentek otthonról.”

A Népszava meg így reagált:

„Ne gondold, mert amikor Te még nyíltan Orbánért rajongtál és a NER élősködője voltál, amikor a Te mostani liberális és baloldali híveid tagadták, az Amerikai Népszava már pontos diagnózist adott az Orbán-rendszer fasiszta és diktatórikus természetéről. Te még Orbánnál is veszélyesebb vagy, pedig senkit és semmit nem utálunk jobban, mint Orbánt és a rendszerét. De mi liberális demokraták vagyunk, ami Te soha nem voltál, és soha nem leszel. Mi a jogállam hívei vagyunk, Te pedig nem, és Orbán után egy liberális jogállami demokráciát szeretnénk a hazánkban, nem egy másik diktatúrát, amelyben Te vagy az új Orbán, Te vagy az új diktátor. Ezért mi ellenzékiek vagyunk, Te pedig nem.

Mi olyan országot szeretnénk Orbán után, ahol mindenkinek joga van élni és a közéletben résztvenni, ahol senkit nem bélyegez meg senki, hogy »óellenzék«, ahol nem akarják elpusztítani egyik politikai oldalt sem.

Ahol helyük van demokratikus pártoknak, ahol megmarad jobboldal és baloldal, ahol demokratikus versenyben győzik le az ellenfeleket és nem a náci bűnbakképzés technikájával, nem gyűlöletpolitikával. Mi olyan elszámoltatást akarunk, amelyet azokon kell kezdeni, akik ellenzékinek mondják magukat, miután a Fideszből kitették őket, és a politikai kapcsolatok után kapott százmillióktól megfosztották őket, például rajtad. Tisztességes ember ezt nem is várja meg, hanem maga megteszi és magán kezdi. Mi olyan világot szeretnénk a hazánkban, ahol senkit nem fenyegetnek, nőket sem, versenytársakat sem.

Ahol demokraták összefognak a demokratákkal, ahol nem báránybőrbe bújt farkasok vezetik a bárányokat, hogy aztán az első adandó alkalommal Orbán és az oroszok pártján szavazzanak az EP-ben, és elhitessék őket, hogy mostantól ez az új ellenzéki stílus. Ami pedig ezt a cikket illeti, a főváros nem lehet senki prédája, a Tied sem, nem zsarolhatsz és nem terrorizálhatsz senkit, nem Te vagy a megválasztott polgármester, nem Te irányítod a fővárost.

Akik megválasztottak Téged a nem létező, tagság nélküli pártod nevében, nem arra adtak felhatalmazást, hogy megbénítsd az ellenzéki Budapest közgyűlését és korlátlan hatalmad kiépítésére használd azokat a mandátumokat, amelyekről azt sem tudták, hogy kinek adták. Te nem vagy ura és tulajdonosa az országnak, attól most akarunk megszabadulni. Te egy politikus vagy, a sok közül, aki nem semmisíthet meg önmagán kívül minden mást, mert ez a törekvés éppen az, amit írtunk, akár tudod, akár nem: nemzetiszocialista hatalomátvétel. Légy szíves letenni róla.”
 
"A törvény nem hatalmazza fel......" hát véletlenül kimaradt, majd belerakják utólag, de addig is kit érdekel? Ha ők kérnek valamit, az kérve van és okkal van kérve (a főnök megbízta őket a szaglászással: keressetek má' bizonyítékot a külföldi finanszírozásra!
Mellesleg én kimondottan örülök, ha egy pártot nem az én adóforintjaimból finanszíroznak, hanem pl. külföldről kap pénzt.
Magánszemélyek banki meg egyéb titkai: pá-pá.
 
Egyébként nagyon szép, hogy a Népszavások a demokrácia elkötelezett hívei, és OV rendszerének a megdöntésén fáradoznak (szigorúan demokratikus eszközökkel)!! CSodálatos! heroikus!!!!

De félve megkérdezem: és? eddig mire jutottak? és hogyan tervezték a továbbiakat, amíg MP bele nem sercintett a levesükbe? Volt valami tervük egyáltalán? Vagy csak a fáradhatatlan duma, rizsa, látszatküzdelem, szimulált közelharc képzelt ellenfél ellen, elméleti síkon?
 
Úgy viselkedik ahogy, semmiképp nem egy klasszikus pártépítő
De a céljait te az elején bemondtad vakra(ulti szó)
Holott szervezettsége, pontosan részletekben felépített
terve ma sincs.(vázlatcélok voltak)
Mindig a pillanatot igyekszik kihasználni, sikerrel.
És eddig tette is.
Bővülése annak ellenére töretlen, hogy nincs látható klasszikusság.
Hát igen, kérdés egy sztár képes lesz-e az adott pillanatban.
Szavazati többséget szerezni országosan.
Nem is akarnánk többet mint elvenni a Fidesztől a kormányalakítás jogát.

Igen hibát követtem el amikor a cim láttán "Nemzetiszocialista hatalomátvétel modellje kezd kialakulni Budapesten" rögtön a meg nem emésztett Tusvánfürdöi beszédre gondoltam.
Törölhetném az első írást de nem teszem, inkább a jövőbeli hektikus viselkedésemen változtatok.

Magyar Péter-röl.
Sajnálom, hogy a megérzésem beigazolódott az MP megjelenésekor, és mig a többség egy messiást látott a fiúban, én intettem mindenkit tölle.
Nem minden Saulus-ból lesz Paulus.

Hányan hittek neki még akkor is amikor állította, hogy nem akar Brüsszelbe menni, pedig nyilvánvaló, hogy
- az EP küldetéssel jár a leg kevesebb felelősség és a leg több Kohle.
- A parlamenti választások 2 év múlva lesznek, az ö Brüsszeli mandátuma pedig 5 évet tart.
- Ugy kellett neki a politikusi megbízás mint egy falat kenyér, hogy a Fidesz ne állítsa öt bíróság elé,
- hogy az által, hogy nem pergelik be, nehogy felmerüljön a jogos gyanú, hogy Orbán megbízottja

Aztán ott van a feleségével szembeni kisebbségi érzet, aki igazságügyminiszter volt ö meg felesleges pozíciókban levő megfizetett:
Nem kell pszichológusnak lenni, hogy lássuk, az "asszony" készült Brüsszelbe, aztán nyugdíjba küldték, most megakarja mutatni, hogy ö a Jani.

Nekem nagyon ellenszenves a fiú, de a tettei nem oszlatják ezt el, ellenkezőleg.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika
Alex von Palota wrote on balacy's profile.
Sajnos a tegnapi feltöltéseidnél (Véletlenül katona, nyomok a hóban) csak 1 rar file van, a többi hiányzik. Köszönöm és üdv !

Statisztikák

Témák
38,395
Üzenet
4,854,596
Tagok
618,844
Legújabb tagunk
Bordásné Csilla
Oldal tetejére