Hírek Megindítja a jogállamisági mechanizmust az Európai Bizottság a magyar kormánnyal szemben

A – régi, új – kormány nem tett, illetve ígért érdemi lépéseket az uniós pénzekkel való magyarországi visszaélésekkel szemben. Várható volt, mégis súlyos csapás lehet ez a koronavírust, illetve az orosz agressziót megszenvedő magyar gazdaságnak.

Hivatalosan is megindítja Magyarország esetében, a magyar kormány döntéseivel és intézkedéseivel szemben „az uniós költségvetés védelmét szolgáló általános feltételrendszer” szerinti eljárást, azaz a köznyelvben az úgynevezett jogállamisági mechanizmust az Európai Bizottság. Elküldik ugyanis a levelet az Orbán-kormánynak, amely szerint megindul a kondicionalitási mechanizmus az ország ellen – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlamentben (EP) kedden délután.
A bejelentést megelőzően Von der Leyen még nem árult el részleteket, Stéphane Séjourné EP-képviselő kérdésére még csak azt mondta, nemsokára bejelent valamit ezzel kapcsolatban, és a Bizottság napközbeni tájékoztatóján sem hangzott el biztos az ügyben. Később azonban azt is elmondta:

kedden Johannes Hahn, az Európai Bizottság költségvetési biztosa már beszélt is a magyar hatóságokkal, mert a Bizottság úgy látja, tovább kell lépni az eljárásban.

Korábban már utalt arra az Európai Bizottság, hogy az áprilisi választások után léphetnek majd leghamarabb az Európai Bíróság által megvédett jogállamisági eljárás ügyében. Ehhez az első informális lépéseket már tavaly novemberben megtették, amikor levelet küldtek a magyar és a lengyel kormánynak – ebben az uniós testület Budapestnek a korrupcióval kapcsolatban tett fel kérdéseket, míg Varsót a bírói függetlenségről és az uniós jog tiszteletben tartásáról faggatta. Ez ugyanis az a két pont, ami alapján az Európai Parlament már hónapok óta beindította volna a mechanizmust a két ország kormánya ellen, ugyanakkor a lengyel kabinet érdemi ígéreteket tett az EU-nak az igazságügyi reformjukat érintő aggályok orvoslására, és biztosították a szövetséget arról, hogy szükségük van a közösség támogatására, amelyért cserébe meg is kívánnak felelni a feltételeknek.
Éppen ezért Johannes Hahn, az Európai Bizottság költségvetési biztosa már a hivatalos bejelentést megelőzően jelezte, Lengyelországgal szemben nem indítanak eljárást, mivel ott az igazságszolgáltatás rendszerén belül fedeztek fel problémákat – ami viszont nem érinti az uniós költségvetést. Ezzel szemben az Európai Bizottság komolyan aggódik amiatt, hogy Magyarországon sérülnek az Európai Unió pénzügyi érdekei, miután felelősségre vonás nélkül maradtak konkrét korrupciós aggályok.
A Bizottság korábbi közlése szerint elsősorban a közbeszerzésekkel és az igazságszolgáltatási szervek – például az ügyészség – független működésével kapcsolatban fogalmazott meg kérdéseket és kifogásokat abban az adminisztratív levélben, amelyet tavaly küldtek az Orbán-kormánynak.
Ennek ellenére a Bizottság jelenleg is blokkol bizonyos, Lengyelországnak és Magyarországnak szánt forrásokat az uniós költségvetésből, ennek hosszabb távú, súlyos következményeit, azaz a források nagyobb arányú leállítását ugyanakkor a mechanizmus elindításával a magyar állampolgároknak kell viselniük.

Na de hogy jutottunk el idáig?​

Az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács 2020 decemberében erősítette meg az az év júliusi EU-csúcstalálkozón elfogadott megállapodást az Európai Unió következő hétéves költségvetéséről és a koronavírus-járvány utáni helyreállítási alapról.
A csomag része volt az is, hogy az uniós költségvetést, az állampolgárok pénzének felhasználását megfelelő ellenőrzéshez, így mind a 27 tagállamra érvényes, jogállami kritériumrendszerhez kötik. A rendelethez záradékot csatoltak, amely szerint az uniós pénzek felügyeletét szolgáló mechanizmus csak akkor lesz elindítható, ha egy tagállam intézkedései az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértik. A mechanizmus alkalmazása esetén első lépésként az Európai Bizottság javasolhatja a feltételrendszerhez kapcsolódó eljárás megindítását, amennyiben megállapítja, hogy egy tagállam jogsértést követ el, vagy sorozatosan, folytatólagosan sérülnek a jogállami feltételek az adott országban.

A jogszabály nemcsak egyedi esetekben, hanem – a szöveg szerint – akkor is alkalmazható, ha az alapvető jogok rendszerszinten sérülnek, és ennek hatása van az uniós források kezelésére. Bár korábban soha nem alkalmaztak ilyen eljárást az EU-ban, a jogállamisági mechanizmus lényegében lehetőséget ad arra, hogy egy tagállamtól a demokrácia rossz állapota miatt támogatási pénzeket vonjanak el. Mivel erről csaknem 2012 óta vita zajlik Európában, és elsősorban a magyar és a lengyel kormányok sorozatos, a jogállamiságot és az uniós jogot rendre – jogerősen – sértő intézkedései miatt egyre többen sürgették egy új szankciórendszer bevezetését, hosszúnak nevezhető vita zajlott a kérdésben. Ami addig ment, hogy a magyar és a lengyel kormány blokkolta a hétéves költségvetést és a 750 milliárd eurós helyreállítási alap létrehozását is 2020-ban, azt állítva, hogy az ahhoz kötött jogállamisági rendelet megsérti a tagállamok eredeti döntését.

Arról, hogy ebből mi volt igaz, és milyen sakkjátszma zajlott 2020 végén, ebben a cikkünkben olvashat bővebben. Végül aztán Budapest és Varsó visszalépett a vétótól, és Orbán Viktor maga is megszavazta a Tanácsban, hogy elkészüljön a hivatalos nevén „az uniós költségvetés védelmét szolgáló általános feltételrendszerről” szóló jogszabály. A rendelkezés lényege az, hogy az Európai Bizottság abban az esetben, ha a jogállamiság sérelme miatt az uniós források felhasználását veszélyben látja, akkor dönthet az EU-s pénzek felfüggesztéséről, megvonásáról vagy csökkentéséről is.
Elvileg a bírósági eljárás nem jelentett volna halasztó hatályt, az uniós jogszabály tehát 2021. január 1-jétől hatályos, ahogy az eljárások megindítását a Bizottságtól követelő Európai Parlament többször is felhívta rá a figyelmet. Csakhogy, elsősorban Orbánék méltatlankodását elkerülendő az állam- és kormányfők 2020 decemberi ülésén megállapodtak abban is, hogy a jogállamisági mechanizmus alkalmazásának módszertanával kapcsolatban az Európai Bizottság egy útmutatót fog kidolgozni.

Elvileg a bírósági eljárás nem jelentett volna halasztó hatályt, az uniós jogszabály tehát 2021. január 1-jétől hatályos, ahogy az eljárások megindítását a Bizottságtól követelő Európai Parlament többször is felhívta rá a figyelmet. Csakhogy, elsősorban Orbánék méltatlankodását elkerülendő az állam- és kormányfők 2020 decemberi ülésén megállapodtak abban is, hogy a jogállamisági mechanizmus alkalmazásának módszertanával kapcsolatban az Európai Bizottság egy útmutatót fog kidolgozni.

Ezután perelte be be az uniós döntést a magyar kormány, a lengyelekkel karöltve úgy, hogy már akkor világos volt: az Európai Unió Bírósága (EUB) egy közösen, kompromisszummal, az uniós alapszerződések alapján elfogadott jogszabályt aligha fog megsemmisíteni. Érdemi eredményt ugyanis csak az jelenthet ebben a perben az Orbán-kormánynak, ha időben minél tovább elhúzhatja a Magyarországnak járó támogatások a mechanizmus alapján történő esetleges felfüggesztésének a fenyegetését. Amennyiben a jogi vitát mihamarabb rendezni igyekezett volna, úgy a kormány az Európai Bizottság bármely eljárásában mutatott volna némi kompromisszumkészséget. Már csak ezért is érdekes, miként hárította a jogállamisági mechanizmus esetleges megindítását megelőző eljárást kezdeményező Európai Bizottság érveit és felvetéseit a magyar kormány. Erről ebben a cikkünkben bővebben is írtunk, összegzésképpen elég annyi:

a kormány érvek helyett sikerjelentéssel válaszolt az Európai Bizottságnak, majd pedig a hazai hírfogyasztóknak/közvéleménynek azt állította, hogy az évek óta húzódó – több alapon is nyugvó – jogállamisági procedúra a választásokba való beavatkozásnak minősül.

De most akkor nem is ők pereltek, vagy mi ez az egész?​

A jogállamisági aggályokkal leginkább érintett két tagállam, Magyarország és Lengyelország támadta meg az Európai Unió Bíróságán a mechanizmus alkalmazásáról szóló jogszabályt, a pert azonban idén februárban végleg elbukta a két kormány. Persze előzetesen is arra lehetett számítani, hogy a Bíróság elutasítja majd a magyar–lengyel keresetet – egyrészt az EUB jogi főtanácsnoka tavaly decemberben mondott előzetes véleményt arról, hogy szerinte a mechanizmusról szóló rendelet megfelel az uniós jognak. Másrészt erre készült Orbán Viktor miniszterelnök is, aki már a január végi blogbejegyzésében arról írt, hogy az EUB „politikai döntést” fog hozni, és a „föderális Európa” javára ítél majd a tagállamok akarata helyett.

Varga Judit igazságügyi miniszter szerint politikai ítélet született a mechanizmus ügyében, ami „egy újabb nyomásgyakorlás hazánk ellen” – az ellenzéki EP-képviselők szerint viszont Orbánék „nem tudták megakadályozni, hogy az Unió megvédje az adófizetők pénzét”. Az ítélet után rendkívüli kormányinfót is tartott Gulyás Gergely az igazságügyi miniszterrel együtt – igaz, Varga Judit mindössze három perc után távozott a tájékoztatóról. Bár a per lezárulta után az EP-képviselők ismét a mechanizmus azonnali elindítását követelték, a Bizottság még ekkor is időt kért a mechanizmus gyakorlati alkalmazásának egyértelműsítésére vonatkozó iránymutatások elfogadására. Ez végül március másodikán született meg, amivel elgördült az utolsó akadály is a szabály alkalmazása elől.

Az biztos, hogy a magyar kormány retorikai húzása kényszerítette arra az EB-t, hogy bevárják az áprilisi magyarországi választást, ugyanakkor az is látszott már hónapokkal ezelőtt, a Fidesz-kabinet hivatalos, ám csak „tájékoztatásnak” szánt január végi leveléből, hogy ha magát a mechanizmust nem is sikerült, az Európai Bizottság eljárását más jogi úton támadhatják majd meg, ezzel biztosítva még egy időre az uniós kifizetéseket

Biró Marianna

1649182779333.png


 
Ahogy az EU öngyilkos harca áll putykó ellen, lehet, hogy a végén az jár jól, aki inkább őt választja (mint a mi daliás vezérünk). Ami felé halad Európa, az globálisan rosszabb lehet, mint a nagy világválság volt 90 éve. Miközben az orosz invázió nem áll le, tehát értelme nem sok van...
 
Nem az volt nagysagrendbe a lopasok sokasaga hogy hazavittek csavart vagy valamit.
a nagy felvett hitelek amit egyenesen az oroszokhoz ment azt fizzettuk nyogtuk es raadasul igen el is volt hallgatva minden hasonlo info.
A szoc csodbent , ezzel egyutt az ideologia is. Az oroszok probaltak fentartani de hat a csod szelen tancolnak.
az nem verseny kepesseg hogy csak az asvanykincsikbol tudnak viz felett maradni.

Amit még a '80-as években is fizettünk (sokszor ócska minőségű iparcikkben) az még háborús jóvátétel volt.
A rendszerváltáskor az államadósság cca. 25 milliárd volt, most 42.414 milliárd.
 
Lehet, de nekem van egy érzésem, hogy beérett a sok évi állandó ellenség keresés. Annyit verték az emberek fejébe hogy mindenki ártani akar, mindenki ellenünk van, tönkre akarják tenni az országot. Tessék, az emberek nagy része már hisz is ebben a baromságban. Most itt ez a valós háború, ismét csak lehet a másik oldalt szapulni, hogy bele akarják keverni a magyarokat is. Abban meg nem értek egyet, hogy kiszámíthatók. Mert sok éve már nem tudja az ember mire ébred holnap. Megszokni meg hogyan is lehetne egy ilyen demokráciának nevezett kommunizmusra igencsak hajazó egy pártrendszert? Aztán meg, ők is nem sokára kezdik az ütést, sebzést, sarcolást. Mert amit elloptak ennyi év alatt, elosztogattak, lenyeltek, zsebre vágtak, elszórtak, azt most majd vissza is kell valahonnan venni. Ugye nem gondolod hogy ők fognak rosszul járni? Ha másik kormány lett volna, akkor egyenesen következett volna a megszorítások sora, mert nem tehettek volna mást. Nem hagytak volna nekik más lehetőséget, jól meg van ez csinálva. " ez a csapat" megvezette, becsapta, elárúlta, és kifosztotta az országot. Az első mondatoddal egyetértek, de a vége ugyan az. Szülőföld, vagy Haza, itt kell élnem, ide köt minden. Már késő hogy motyózzak bárhová is, csak azért, mert van egy mocskos kormány amelyik erre szeretne rábírni így vagy úgy.

"Már késő hogy motyózzak bárhová is"

nem, soha nem késő
nem hivatkozhatunk arra, hogy "de felégetni mindent magunk mögött?", felégették már mások
 
Lehet, de nekem van egy érzésem, hogy beérett a sok évi állandó ellenség keresés. Annyit verték az emberek fejébe hogy mindenki ártani akar, mindenki ellenünk van, tönkre akarják tenni az országot. Tessék, az emberek nagy része már hisz is ebben a baromságban. Most itt ez a valós háború, ismét csak lehet a másik oldalt szapulni, hogy bele akarják keverni a magyarokat is. Abban meg nem értek egyet, hogy kiszámíthatók. Mert sok éve már nem tudja az ember mire ébred holnap. Megszokni meg hogyan is lehetne egy ilyen demokráciának nevezett kommunizmusra igencsak hajazó egy pártrendszert? Aztán meg, ők is nem sokára kezdik az ütést, sebzést, sarcolást. Mert amit elloptak ennyi év alatt, elosztogattak, lenyeltek, zsebre vágtak, elszórtak, azt most majd vissza is kell valahonnan venni. Ugye nem gondolod hogy ők fognak rosszul járni? Ha másik kormány lett volna, akkor egyenesen következett volna a megszorítások sora, mert nem tehettek volna mást. Nem hagytak volna nekik más lehetőséget, jól meg van ez csinálva. " ez a csapat" megvezette, becsapta, elárúlta, és kifosztotta az országot. Az első mondatoddal egyetértek, de a vége ugyan az. Szülőföld, vagy Haza, itt kell élnem, ide köt minden. Már késő hogy motyózzak bárhová is, csak azért, mert van egy mocskos kormány amelyik erre szeretne rábírni így vagy úgy.

még annyit hozzá: igen, ha más lett volna, jöttek volna a megszorítások, de......de így is jönnek, csak figyelj majd jól....
 
Most mondta O., hogy nem lesznek megszorítások. Ugyanakkor folytatják a városligeti projektet, a vasutat, az atlétikai stadiont, /vagyis a lopást és pénzszórást, megfejelve némi ukrajnázással, de O. a NATÓ-ban és az EU-ban képzeli el M.o. jövőjét. Szeretném tudni, hogy vajon az EU és a NATO mit gondol erről, amikor Oroszország közölte, hogy M.o. megbízható partner, gondolom, az orosz hekkerek látták a Külügyben./ stb. Ja, és a kémbank marad. Meg 2030-ig le akarják csökkenteni a gázfüggőségünket 10 %-ra, ehhez kell Paks 2. Az, hogy Paks 2 még el sem kezdődött, és a szankciók miatt egyhamar nem is fog, és ha elkezdődne, sem állna munkába 3037 előtt, bocsi, 20037 előtt, ja, nem, most már biztos jól írom, szóval 2037 előtt, nem számít. De hát O. megmondta, ne azt figyeljék, amit mondok, hanem amit csinálok. És azt csinálja, amit eddig. Hazudik, lop, hülyíti az embereket, gyűlöletet szít. Megmondta korábban, hogy az ellenzéknek el kell tűnnie. Most majd el fog. Mert eltüntetik.
Nem akarok makaber lenni de 2030-ban Putyin már csak egy rossz emlékként fog kószálni az emberek emlékezetében.

Időközben kiderült, hogy Magyarország csak nem kapja olcsóbban a benzint Putyintól, hanem világpiaci árat adunk érte.
Kár, hogy a valóság csak a választások után derül ki, amikor ez késö.
 
Nem akarok makaber lenni de 2030-ban Putyin már csak egy rossz emlékként fog kószálni az emberek emlékezetében.

Időközben kiderült, hogy Magyarország csak nem kapja olcsóbban a benzint Putyintól, hanem világpiaci árat adunk érte.
Kár, hogy a valóság csak a választások után derül ki, amikor ez késö.
Ernő, 8 év múlva még Cavinton se kell hozzá, hogy Putyinra emlékezzünk, elég lesz elgurulni az első benzinkútig, és tudni fogjuk, hol kezdtek nagyon elromlani a dolgok.
 
Amit még a '80-as években is fizettünk (sokszor ócska minőségű iparcikkben) az még háborús jóvátétel volt.
A rendszerváltáskor az államadósság cca. 25 milliárd volt, most 42.414 milliárd.
Szerintem kevered a tököt a mákkal.

Van belsö adósság, s van külsö adósság.
Az a 25 milliárd....az 20 milliárd volt, külsö adósság - és ami dollárban. A másik számoddal nem lehet mit kezdeni.
 
Nem akarok makaber lenni de 2030-ban Putyin már csak egy rossz emlékként fog kószálni az emberek emlékezetében.

Időközben kiderült, hogy Magyarország csak nem kapja olcsóbban a benzint Putyintól, hanem világpiaci árat adunk érte.
Kár, hogy a valóság csak a választások után derül ki, amikor ez késö.
Minden kormánynak kellenek szövetségesek. Mai hír - most olvastam egy hírportálon:
"Kaczynski emiatt pénteken kijelentette:

Ha Orbán azt mondja, hogy nem látja, mi történt Bucsában, akkor azt kell neki tanácsolni, hogy forduljon szemorvoshoz.
A Politico megjegyzi, hogy az Ukrajnában zajló háború nagy terhet ró a Magyarország és Lengyelország közötti, baráti szövetségre. Varsó haragját különösen az váltotta ki, hogy Orbán továbbra is szoros kapcsolatot ápol Putyinnal, és míg Lengyelország az Oroszország elleni energia-embargó egyik legnagyobb támogatója, addig a magyar kormány számára ez jelenti a „vörös vonalat”.

Kaczynski ráadásul nemrég, a lengyel miniszterelnökkel együtt, ellátogatott Kijevbe is, hogy személyesen támogatásáról biztosítsa Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. Az említett interjúban figyelmeztetett, hogy a Budapest és Moszkva közötti kapcsolatnak a magyar-lengyel szövetségre is hatása lehet.

Ha ez így folytatódik, nem fogunk tudni úgy együttműködni [Magyarországgal], ahogy eddig.
Ez azért is erős kijelentés, mert Lengyelország és Magyarország az Európai Unión belül eddig rendre összefogott azért, hogy ne kelljen megfelelniük a közösség jogállami és demokratikus normáinak, így azonban az Orbán-kormány teljesen magára maradhat. A magyar kormányfő szerdán azt mondta, hogy hazánk szövetségét meg kell szilárdítani a lengyelekkel, mert „ebben a viharban nem maradhatunk egyedül”.

És még egy kérdés: Macron, Boris J., a többi EU-s miniszterelnök gratulált már O. győzelméhez? M. Le Pen igen, de hát őt O.-ék az MKB-n keresztül megtolták pár milliárddal.
 
die-praesidentin-der-eu.jpg


Von der Leyen vonattal megérkezett Kiev-be, Orbán csak Debrecenig mert menni.

Putyin és Orbán a demokráciától felnek, ezért háborúznak.

Egy kicsit aggódtam, hogy az ellenzék megnyeri a választást és az üres államkassza, a fidesz által elöre elfoglalt döntö posztok (állam elnök, média és ügyészség) rövid idön belül kormányválsághoz fog vezetni.

A sirásó megásta a gödröt és most maga fog beleesni.
Kiváncsi vagyok a film végére.
 
Utoljára módosítva:
Ernő, 8 év múlva még Cavinton se kell hozzá, hogy Putyinra emlékezzünk, elég lesz elgurulni az első benzinkútig, és tudni fogjuk, hol kezdtek nagyon elromlani a dolgok.
Miféle benzinkúthoz? Konnektort akartál mondani? :)

Reflex-Verlag_Mobilitaet-neu-denken_Stromtankstelle.jpg


Hogy valami hasznosról is beszéljünk. Aki nem hallott volna még rola:
Léteznek bidirekcionálisan tölthető elektromos autók is
Németországban a generátorok hiánycikk lett.
A Covid idején nem volt élesztő, most nincs étolaj.
Nehéz idök a lángos számára. :confused:
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

szjucus2 wrote on EWGENIA's profile.
Hi Ewnenia,
thank you for your sampler for Janlynn 023-0579 Summer Cat Sampler and the Spring too. Have you got by chance the winter anf autumn cat in your black-and-white and coloured version? I would really be grateful :)
Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika

Statisztikák

Témák
38,403
Üzenet
4,856,019
Tagok
618,961
Legújabb tagunk
Gothard Judit
Oldal tetejére