Hírek Itt vannak Putyin békefeltételei

Ukrajnának el nem kötelezett és semleges státuszt kell betöltenie, és végre kell hajtania az ország demilitarizálását és nácitlanítását - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken az orosz külügyminisztérium vezetőségével tartott megbeszélésen Moszkva békefeltételeit ismertetve.

Putyin szerint minden Oroszország elleni nyugati szankciót fel kell oldani. Emellett, mint mondta, nemzetközi szerződésekben kell lefektetni, hogy a Krím, Szevasztopol, a donyecki és a luhanszki régió, valamint Zaporizzsja és Herszon megye Oroszországhoz tartozik.

"Természetesen teljes mértékben biztosítani kell az ukrajnai orosz ajkú polgárok jogait, szabadságát és érdekeit" - hangoztatta.



1718371207961.jpeg
 
ezeknek amit Putyin akar köze nincs a békéhez, és ebbe úgyse mennek bele az ukránok, a NÁCI is értelmezhetetlen, hisz ha ebben a háborúban ha valaki náci az csak is Putyin, hisz tíz ezrével deportálják az ukrán gyerekeket oroszországba és a megszállt területekről tízezrével kerülnek emberek táborokba vagy rosszabb esetben teljesen eltűnnek, Putyin a legnagyobb náci az ukrán -orosz háborúban.
 
Valahol már írtam. Az ukrán határok nincsenek kőbevesve, mert az utóbbi évszázadban sok területet csatoltak hozzá, vagy kitelepítették a tatárokat, illetve betelepítettek éhenhalt ukránok helyére oroszokat. Amúgy pont ez lehet az egyik mozgatórugója a feléledt ukrán nacionalizmus szélsőséges ostobaságainak, hogy az ukránok is érzik ezt a bizonytalanságot és nyelvtörvénnyel, a krími vízellátás csökkentésével, stb. reagáltak rá (ami olaj volt a tűzre, provokáció).















 
Ez a "náci, nácizmus" az orosz kommunikációban rendszeresen felbukkan Ukrajna kapcsán, ami nem érthető, legalábbis számomra. Én zsidótörvényekre, deportálásokra, haláltáborokra, díszszemlékre, stb. asszociálok, ami nincs kapcsolatban Ukrajnaval.

Ha tud valaki orosz részletekről, segítsen.
 
Valahol már írtam. Az ukrán határok nincsenek kőbevesve, mert az utóbbi évszázadban sok területet csatoltak hozzá, vagy kitelepítették a tatárokat,
Ezek szerint az 1975-ös Helsinki egyezmény (az európai határok elismeréséről), a Kölcsönös egyezmény az Orosz föderáció és Ukrajna függetlenségének és határainak elismeréséről (1997) dokumentumok csak söralátétek?
illetve betelepítettek éhenhalt ukránok helyére oroszokat. Amúgy pont ez lehet az egyik mozgatórugója a feléledt ukrán nacionalizmus szélsőséges ostobaságainak,
És mi Putyin mozgatórugója? Gondolok itt arra, hogy ő nyilatkozta, miszerint Oroszországban 140 millió nacionalista van és ő a legnacionalistább (szó szerint nómer ogyin).
Ha az ukrán ostoba, akkor a fentiek alapján az orosz mi? Kőbunkó?
hogy az ukránok is érzik ezt a bizonytalanságot és nyelvtörvénnyel, a krími vízellátás csökkentésével, stb. reagáltak rá (ami olaj volt a tűzre, provokáció).
Ezt mondjuk nem értem.
Nyelvtörvénnyel reagáltak?
Nálunk, ahogy talán a világ összes országában, nem elvárás a hivatalos államnyelv ismerete?
Az miért nem zavarja az oroszokat, hogy náluk kb 5 millió ukrán ajkú él és 0, azaz nulla db ukrán nyelvű iskola van?
Ja, a víz. Tényleg ennyire ostobának tartod az ukránokat, hogy elfoglalják tőlük a Krímet és még a vízellátását is biztosítsa?
Ez a "náci, nácizmus" az orosz kommunikációban rendszeresen felbukkan Ukrajna kapcsán, ami nem érthető, legalábbis számomra. Én zsidótörvényekre, deportálásokra, haláltáborokra, díszszemlékre, stb. asszociálok, ami nincs kapcsolatban Ukrajnaval.

Ha tud valaki orosz részletekről, segítsen.
Na akkor segítek!
Az Azov zászlóalj (mára ezred és hivatalos r3sze az ukrán regularis hadseregnek) jelképe egy pajzs amin az IN betűk (az Igyeja Nacij azaz Nemzetek eszméje) szerepel, amit nemes egyszerűséggel náci nemzeteszmének fordítottak(félre).
De, ha tudsz oroszul, keress rá Tyimofej Szergejcev ideologus írásaira! Ott meredekebb dolgot is találsz. (Például a nácitlanitás =ukránok kiirtása..)
 
Ez nem Ukrajnának szól, hanem az oroszok mögött felsorakozó többi államnak, azok akik nem nyiltan, de oroszpártiák. Most el lehet mondani, hogy Putyin békét akar, csak a amerikai báb Zelenszkij meg nem.
Amúgy, a béke nehezebb lesz, mint a győzelem. Minél tovább húzódik a konfliktus, annál kisebb eséllyel mennek haza a nyugatra menekültek, aki addigra kiépítenek egy egzisztenciát maguknak. Persze pontos adat nincs, de Ukrajna a munkaképes lakosság felét is elveszítheti.
"Ukrajnában a munkaképes lakosság száma 2024-ben 2021-hez képest 40%-kal csökkent a demográfiai folyamatok következtében – számolt be róla Olha Piscsulina, a Razumkov Központ szociális és gender programjainak vezető szakértője."
 
Ez a "náci, nácizmus" az orosz kommunikációban rendszeresen felbukkan Ukrajna kapcsán, ami nem érthető, legalábbis számomra. Én zsidótörvényekre, deportálásokra, haláltáborokra, díszszemlékre, stb. asszociálok, ami nincs kapcsolatban Ukrajnaval.

Ha tud valaki orosz részletekről, segítsen.
A legjelentősebb történelmi alapja ennek a vádaskodásnak az ukrán nacionalisták második világháborús tevékenysége. Az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) és az Ukrán Nemzeti Mozgalom vezetője, Stepan Bandera együttműködött a nácikkal, legalábbis a háború kezdeti szakaszában, mivel az ukrán függetlenségért harcoltak. Ezt az együttműködést az orosz propaganda gyakran hangsúlyozza, figyelmen kívül hagyva, hogy Bandera később a nácik ellen fordult, és börtönbe is került. De mindig is megvetették az ukránokat, meg mindenki mást is, ...igazi önjelölt felsőbbrendűek módjára.
 
Ezek szerint az 1975-ös Helsinki egyezmény (az európai határok elismeréséről), a Kölcsönös egyezmény az Orosz föderáció és Ukrajna függetlenségének és határainak elismeréséről (1997) dokumentumok csak söralátétek?

És mi Putyin mozgatórugója? Gondolok itt arra, hogy ő nyilatkozta, miszerint Oroszországban 140 millió nacionalista van és ő a legnacionalistább (szó szerint nómer ogyin).
Ha az ukrán ostoba, akkor a fentiek alapján az orosz mi? Kőbunkó?

Ezt mondjuk nem értem.
Nyelvtörvénnyel reagáltak?
Nálunk, ahogy talán a világ összes országában, nem elvárás a hivatalos államnyelv ismerete?
Az miért nem zavarja az oroszokat, hogy náluk kb 5 millió ukrán ajkú él és 0, azaz nulla db ukrán nyelvű iskola van?
Ja, a víz. Tényleg ennyire ostobának tartod az ukránokat, hogy elfoglalják tőlük a Krímet és még a vízellátását is biztosítsa?

Na akkor segítek!
Az Azov zászlóalj (mára ezred és hivatalos r3sze az ukrán regularis hadseregnek) jelképe egy pajzs amin az IN betűk (az Igyeja Nacij azaz Nemzetek eszméje) szerepel, amit nemes egyszerűséggel náci nemzeteszmének fordítottak(félre).
De, ha tudsz oroszul, keress rá Tyimofej Szergejcev ideologus írásaira! Ott meredekebb dolgot is találsz. (Például a nácitlanitás =ukránok kiirtása..)
1. "söralátétek"

Elbeszelunk egymás mellett, én a tényleges helyzetről írok, Te a jogi helyzetről. A kettő - egy háború kellős közepén - nem ugyanaz.

2. "Kőbunkó"

Pontosan. Háborúkban nacionalizmusok feszülnek egymásnak.

3. törvény

Ez nagyon összetett kérdés. Ha a 0 darab ukrán iskola igaz, az az oroszok szégyene (lenne). Amúgy nem pontosan értem, miért kell(ene) mindenkinek az anyanyelvén kívül más nyelven is beszélnie: nem azért vannak a nemzetiségi önkormányzatok, hogy segítsenek?

4. Vízellátás

A Krím vízellátása ukrán kézben volt. Ha jól emlékszem, csökkentették, amit az oroszok casus bellinek tekintettek.

A náci magyarázatodat köszönöm.
 
A New York Times hiteles forrasokra hivatkozva nyilvanossagra hozta a 2022-es beketargyalasok szoveget.

Ami nem tiszta, miert szakadtak meg a targyalasok.
Az ukranok és a main stream media a bucsai esemenyekre hivatkozik.
A lap beszamoloja szerint azonban a szövegből kiderül, hogy a felek 2022. április 15-ig több dologban is sikeresen megállapodtak, valamint hogy a tárgyalások a bucsai esemnenyek után is folytatódtak. Ebből azt lehet feltételezni, hogy a korábbi híresztelések ellenére nem a Bucsán történtek miatt szakadtak meg az egyeztetések a háborúban álló felek között

De akkor miért?
 
1. "söralátétek"

Elbeszelunk egymás mellett, én a tényleges helyzetről írok, Te a jogi helyzetről. A kettő - egy háború kellős közepén - nem ugyanaz.
De abban ugye egyetértünk, hogy ha Oroszország jogkövető lenne (hisz ők is aláírták mindkét dokumentumot), akkor nem lenne itt lövöldözés?
2. "Kőbunkó"

Pontosan. Háborúkban nacionalizmusok feszülnek egymásnak.

3. törvény

Ez nagyon összetett kérdés. Ha a 0 darab ukrán iskola igaz, az az oroszok szégyene (lenne).
Rá lehet keresni, mint a dagesztáni, burját és még 100 másik oroszországi kisebbségre.
(Félreértés ne essék, nem a nyelvet nem tanítják, hanem az adott nyelven nem tanítanak.)
Amúgy nem pontosan értem, miért kell(ene) mindenkinek az anyanyelvén kívül más nyelven is beszélnie: nem azért vannak a nemzetiségi önkormányzatok, hogy segítsenek?
Nem. Azok azért vannak, hogy a nemzetiségi hagyományokat ápoljak és tovabbörökítsék.
Ugye nem gondolod komolyan, hogy 150 ezer magyarajkú ukrán gondjat-baját majd Odesszától Harkovon át Lvovig a nemzetiségi önkormanyzat tolmácsolja, esetleg a Kijevben tanuló többszáz magyarajkú diák mellé egy-egy tolmácsot biztosít? Pláne ugyanezt teszik 10-15 millió orosz ajkú esetén.
4. Vízellátás

A Krím vízellátása ukrán kézben volt.
Miért is? Mert anno az oroszok nem tudták megoldani az ötvenes években. Nem véletlenül adta át Malenkov (az akkori kormanyfő és nem Hruscsov) parlamenti határozat alapján az ukránoknak Krímet.
Ha jól emlékszem, csökkentették, amit az oroszok casus bellinek tekintettek.
Rosszul emlékszel. 14-ben egyszerűen elcsatolták a Krimet. Hogy lehetne háborús ok, ha nem is ukrán terület?
Vagy kötöttek valami nemzetközi szerződést?
A náci magyarázatodat köszönöm.
 
A New York Times hiteles forrasokra hivatkozva nyilvanossagra hozta a 2022-es beketargyalasok szoveget.

Ami nem tiszta, miert szakadtak meg a targyalasok.
Az ukranok és a main stream media a bucsai esemenyekre hivatkozik.
A lap beszamoloja szerint azonban a szövegből kiderül, hogy a felek 2022. április 15-ig több dologban is sikeresen megállapodtak, valamint hogy a tárgyalások a bucsai esemnenyek után is folytatódtak. Ebből azt lehet feltételezni, hogy a korábbi híresztelések ellenére nem a Bucsán történtek miatt szakadtak meg az egyeztetések a háborúban álló felek között

De akkor miért?
Ez talán alátámassz azt az elméletet, hogy a brit miniszterelnök kavart be. Mindenesetre egy valaki járt jól az egésszel: a fegyvergyártók. Rengeteg felszerelés ment kvázi ingyen Ukrajna megsegítésére, most meg zajlik a kampány, hogy pótoljuk őket, mert pár év és Putyin megtámadja a NATOt. Mindenesetre azért "vicces", hogy az orosz sereg nem bír már két éve Ukrajnával, de öt év múlva már olyan bika lesz, hogy nekimegy a NATOnak.
 
Napjaink:

Washington, június 7. (Reuters) – Az Egyesült Államoknak több stratégiai nukleáris fegyvert kell bevetnie az elkövetkező években, hogy elrettentse az Oroszország, Kína és más ellenfelek növekvő fenyegetéseit – mondta pénteken a Fehér Ház egyik magas rangú munkatársa.
Pranay Vaddi, a Nemzetbiztonsági Tanács legfelsőbb fegyverzetellenőrzési tisztviselője a fegyverzetellenőrzés "versenyképesebb megközelítéséről" mondott beszédében megjegyezte azt a politikai váltást, amely arra irányul, hogy Moszkvát és Pekinget arra kényszerítsék, hogy ne fordítsák vissza az Egyesült Államok fegyverzetkorlátozási tárgyalásaira vonatkozó felhívásait.
 
Ezek szerint az 1975-ös Helsinki egyezmény (az európai határok elismeréséről), a Kölcsönös egyezmény az Orosz föderáció és Ukrajna függetlenségének és határainak elismeréséről (1997) dokumentumok csak söralátétek?
Szerintem igen, söralátétek.
Az államhatárok az erőviszonyok, politikai konteláció szerint folyamatosan változnak. A minap éppen Örményország vesztette el területének egy részét és semmi probléma, de Szerbiából is lecsíptek egy darabot az is rendben.

Ezt mondjuk nem értem.
Nyelvtörvénnyel reagáltak?
Szerinted hány millió orosz nemzetiségü él Ukrajnában? Van Ukrajnánan például orosz nyelvü napilap?
 
Szerintem igen, söralátétek.
Az államhatárok az erőviszonyok, politikai konteláció szerint folyamatosan változnak. A minap éppen Örményország vesztette el területének egy részét és semmi probléma, de Szerbiából is lecsíptek egy darabot az is rendben.


Szerinted hány millió orosz nemzetiségü él Ukrajnában? Van Ukrajnánan például orosz nyelvü napilap?
A sör alatetekhez. Inkább arról lehet szó, hogy a békeszerződések rendszerint nem határidősek: addig tart a hatályuk, amíg a felek tiszteletben tartjak. Pl. Trianon a bécsi döntésekig, az Párizsig ... és amúgy Párizs is inog (a szlovákok megváltoztatták a Duna fősodorvonalat, amivel a de jure és de facto állapot eltér egymástól).
 
A békekötés relativ. A támadónak akkor érdeke, ha elérte a céljait, a megtámadottnak meg akkor, ha már az összeomlás szélén áll, vagy nincs semmi esély a háború megfordítására.
Putyin, ha hihetünk neki, most beérné azzal a 4 megyével, viszont ha elhúzódik a harc, akkor többet fog majd kérni kompenzációként. Nagy kérdés Odessza és Harkov kérdése, mindkettő fontos lenne Oroszországnak és nagy csapás Ukrajnának, ha elvesztené őket.
Ukrajna még harcol, de nem tudni mekkora árat fizet ezért.
 
De abban ugye egyetértünk, hogy ha Oroszország jogkövető lenne (hisz ők is aláírták mindkét dokumentumot), akkor nem lenne itt lövöldözés?

Rá lehet keresni, mint a dagesztáni, burját és még 100 másik oroszországi kisebbségre.
(Félreértés ne essék, nem a nyelvet nem tanítják, hanem az adott nyelven nem tanítanak.)

Nem. Azok azért vannak, hogy a nemzetiségi hagyományokat ápoljak és tovabbörökítsék.
Ugye nem gondolod komolyan, hogy 150 ezer magyarajkú ukrán gondjat-baját majd Odesszától Harkovon át Lvovig a nemzetiségi önkormanyzat tolmácsolja, esetleg a Kijevben tanuló többszáz magyarajkú diák mellé egy-egy tolmácsot biztosít? Pláne ugyanezt teszik 10-15 millió orosz ajkú esetén.

Miért is? Mert anno az oroszok nem tudták megoldani az ötvenes években. Nem véletlenül adta át Malenkov (az akkori kormanyfő és nem Hruscsov) parlamenti határozat alapján az ukránoknak Krímet.

Rosszul emlékszel. 14-ben egyszerűen elcsatolták a Krimet. Hogy lehetne háborús ok, ha nem is ukrán terület?
Vagy kötöttek valami nemzetközi szerződést?
A 3. és 4. nem stimmel, de amíg meg nem találtom

- a nemzetiségi önkormányzatok törvényét, szvsz túl pazarlás lenne pusztán az általad említettekre korlátozni a tevékenységüket;

- a Krím esetében Te kavarsz az időpontokkal: 1. az ukránok csökkentették a vízmennyiséget, 2. az oroszok megszállták a Krímet.
 
A békekötés relativ. A támadónak akkor érdeke, ha elérte a céljait, a megtámadottnak meg akkor, ha már az összeomlás szélén áll, vagy nincs semmi esély a háború megfordítására.
Putyin, ha hihetünk neki, most beérné azzal a 4 megyével, viszont ha elhúzódik a harc, akkor többet fog majd kérni kompenzációként. Nagy kérdés Odessza és Harkov kérdése, mindkettő fontos lenne Oroszországnak és nagy csapás Ukrajnának, ha elvesztené őket.
Ukrajna még harcol, de nem tudni mekkora árat fizet ezért.
Nem említetted a 3 galíciai
megyet Lemberggel és Tarnopollal, a Csehszlovák Kárpátaljáról nem is szólva.
 
Nem említetted a 3 galíciai
megyet Lemberggel és Tarnopollal, a Csehszlovák Kárpátaljáról nem is szólva.
Már Harkov és Odessza is elég melót adna az orosz belügyeseknek, hisz biztos lenne valamilyen "partizán" akció sorozat az Ukránok részéről. A nyugati megyékben meg aztán tényleg kemény megszállás kellene, bár erre talán alkalmasak lennének a csecsenek is. Kárpátalján eleve jelentős ukrán (ruszin) többség volt, már a 2022 előtt is. A legjobb esetben is max a lakosság 12% lehetett magyar, aztán pár százezren vagy akár még többen költöztek át ide a harcok elől keletről és a központi megyékből, meg rengeteg helyi magyar átjött Magyarországra. Ha széles körű autonómiát kapnának, plusz esetleg a Lengyelek behúzzák Lemberg környékét, a románok meg Csernovci környékét, talán volna esély egy Kárpátalja integrációra. Gazdaságilag lehet megérné, ásványkincsek, turizmus és stb. Viszont erre csak akkor van egy pinduri esély, ha Ukrajnának végleg annyi. Nem lenne példa nélküli a történelemben, hogy a szomszédos országok felosztanak egymás között egy másikat (Lengyelek jártak igy pl.), de ezt a mai viszonyok között, max egy Trump tudna átverni, de erre is kicsi esélyt látok.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika
Alex von Palota wrote on balacy's profile.
Sajnos a tegnapi feltöltéseidnél (Véletlenül katona, nyomok a hóban) csak 1 rar file van, a többi hiányzik. Köszönöm és üdv !

Statisztikák

Témák
38,394
Üzenet
4,854,344
Tagok
618,822
Legújabb tagunk
Frankpak
Oldal tetejére