Ha a melegek a heteroszexuálisokkal egyenlő jogokat kapnak, akkor nem melegből lesz több, hanem boldog emberből

Szerzőnk szerint nemhogy nem pedofilellenes, de még csak nem is kizárólag melegellenes a kedden a Parlament által elfogadott törvény. Publicisztikájában arra próbál rávilágítani, hogy miért tartja emberellenesnek az új szabályozást, és hogy miért érint ez többeket, mint a szexuális kisebbségek csoportjait.

Egy történetet mesélnék el úgy 15 évvel ezelőttről. Egy kedves ismerősöm épp hazatért Torontóból, ahol egy melegfelvonuláson kapott apróságot mutatott meg nekem. Mivel abban az évben (is) itthon komolyabb atrocitások mellett zajlott a budapesti Pride-felvonulás, megkérdeztem, vajon Kanadában hogyan állnak ehhez az ellenzők. Mint kiderült Torontóban egy keresztény közösség éppen közös imát szervezett a mássággal élők lelki üdvéért, ahova mindenkit vártak egy közeli templomba. Bár sem vallásos nem vagyok, sem nem gondolom, hogy bármilyen módon jogunk vagy feladatunk lenne megváltoztatni emberek szexuális irányultságát, de ez a megoldás, bevallom, meglehetősen tetszett. Az illetőknek volt egy hitük és meggyőződésük, amit saját körükben gyakoroltak is. Mikor (egyébként sokáig ott élő) ismerősömet megkérdeztem, hogy oké, mindez szép, de balhé nem volt-e a felvonuláson, teljesen értetlenül nézett rám: „Minek mentek volna oda, ha egyszer nem értenek egyet velük?!” Hát, igen, ez arrafelé ennyire egyértelmű volt.

Amit tegnap a Parlamentben elfogadtak a honatyák és -anyák, azt hívják pedofiltörvénynek, ami hiba. Mostanra már nyilvánvalóan látszik, hogy egy szexuális bűnöző csoportot csak álcaként használtak ahhoz, hogy egy Európában példátlanul embertelen, a társadalmat megosztó (ám a párbeszédre nem törekvő), egy egész csoportot ab ovo megbélyegző törvényt hozzanak. Adná magát, hogy „melegtörvénynek” vagy – nem kerülgetve a forró kását – homofób törvénynek nevezzük.

De én itt sem állnék meg: a kedden az Országgyűlés többsége által elfogadott törvény egyszerűen emberellenes.
Mikor egy kommentszekcióban kifejtettem a véleményem a törvényről, egy vicceskedő ellenoldali röhögős emojik mellett megjegyezte, hogy: „Érintett vagy a témában, mi?” Gondolkodás nélkül vágtam rá, hogy: igen. Harmincas éveiben járó, heteroszexuális párkapcsolatban élő férfiként naná, hogy érintett vagyok abban, ha hozzám rengeteg dologban hasonló honfitársaimat egy születéskor eldőlő adottságuk miatt nemhogy másodrendű, de kifejezetten nem kívánatos állampolgárnak tartanak. Érintettebb már nem is lehetnék. Rendkívül ostoba az, aki nem veszi észre, hogy ő is érintett. Mindannyian azok vagyunk, még ha sokan most legyintve azt is gondolják, hogy „Hja, már megint hisztiznek a buzik!” Ilyesmi esetekben nagyon óvatosan kell fogalmazni, de szeretném, ha egy pillanatra belegondolnánk azokba az időkbe,

amikor utoljára kellett honfitársainknak így vagy úgy bűnhődniük azért, amilyennek születtek. Hol vagyonelkobzással, hol megkülönböztető jelzéssel – hol pedig 18-as karikával és 22 óra utánra száműzve.
Az elmúlt napokban sokan belementek abba a kérdésbe, hogy ezt most vajon miért kellett. Érdekes megoldások születtek, valószínűleg van bennük igazság. Jó ez a törvény a koronavírus utáni részben talán megtépázott renomé visszaállítására azzal, hogy egyben tartja a tábort egy új ellenségkép kialakításával. És valószínűleg az sem elvetendő ötlet, hogy igyekeztek olyan törvényt alkotni, amivel potenciálisan szétszabdalhatják a számukra oly kellemetlen (és oly sokszor gúnyolt) „nagy politikai összefogást” is. Ez mind meglehet, de ha hátrébb lépünk, ezek a napi politikai kérdések csak apró és jelentéktelen kis foltocskák az egyébként összképében is ocsmány (az elmúlt 30 év egyik legocsmányabb) törvénykiegészítésén.

Mit állít egy egyszeri homofób a melegekről? (Most ne jöjjünk azzal, hogy nem azok: akikről itt és most beszélek, azok bizony vastagon homofóbok, bárhogy igyekeznek kozmetikázni magunkat, akárhogy lobogtatják a Freddie Mercury-lemezüket vagy takaróznak azzal, hogy Oli úr volt a kedvenc Szomszédok-szereplőjük). „A melegekkel semmi baj nem lenne, ha nem nyomulnának ennyire”. Azaz, ha csendben, meghúzódva gyakorolnák teljesen alapvető emberi jogukat a szeretetre. Ismerős? Néhány éve Orbán Viktor is „megdicsérte” azokat a homoszexuálisokat, akik „tudnak viselkedni”, akik nem „provokálnak”. „Akkor most mi vagyunk a jó buzik?” - tette fel a legendás és zseniálisan találó kérdést a Kossuth-díjas Kulka János. Aki hamarosan ilyeneket lehet, hogy csak 22 óra után tehet fel. Egyáltalán: szerepelhet ő még a tévében 18-as karika nélkül? Énekelve például a több értelmezés szerint a másság himnuszaként is felfogható Hallelujah című Leonard Cohen-dalt? Kínzó kérdés, és sokkal komolyabb jelentőségű, mint sokan gondolják.

Szóval homofóbék szerint a melegek állítólag túlságosan nyomulnak, és mit ad isten: ott az utalás a törvényben! Nem tehetik be a lábukat az iskolákba olyan szervezetek, akik akár csak utalás szintjén is beszélnének arról, hogy létezhetnek a többségtől eltérő szexuális irányultságú egyének. Nem „nyomulhatnak” be a gyerekek életébe olyan szakértők(!) sem, akik adott esetben egy fiatalnak tudnának segíteni azzal, hogy megmutatnák: „nem vagy egyedül, amit érzel, teljesen normális, segítünk abban, hogy ezzel együtt tudj élni”. Ehelyett a törvénykiegészítés az amúgy is zaklatott és zavart tinédzsernek kimondja: „amit érzel és amivel vívódsz magadban, az bűn. Te egy két lábon járó tizennyolcas karika vagy, sötétedésig itt látni sem akarunk”.

Ha eddig is voltak tizenévesek, akik nem bírva az érzéseikkel és a környezetük által rájuk nehezedő nyomással, inkább a halált választották a szenvedések helyett, mi várható akkor, ha az állam, amiben élnek, deklaráltan is kirekeszti őket a társadalomból?
Nem kell szeretni vagy pártolni a melegeket ahhoz, hogy felismerjük, amit fentebb említettem: az új szabályok nem melegellenesek, hanem emberellenesek.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy Magyarország Országgyűlésének választott képviselői közül több mint másfél százan (igen, a "szent leváltó összefogás" tagjai is) minden idők legprimitívebb, legalpáribb és legaljasabb melegellenes tételére húzták fel javaslatukat: a pedofilok és a homoszexuálisok összemosására. Egy percig se gondoljuk, hogy a képviselők ne tudnák, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz. (Na jó, legyünk megengedőek: az elmúlt évek politikusi nyilatkozataiból kiindulva talán mégis lehet, hogy néhányan valóban megrekedtek ezen a szinten.) Ez az összemosás semmi más, mint a legalantasabb érzelmekkel való tudatos játék. Egy olyan veszélyes és kegyetlen játék, amit általában a legvaskosabb diktatúrákban "játszanak" – és most, a 21. század harmadik évtizedében az Európai Unió egyik tagállamában is.
Civil szervezetek kezdeményezésére több ezren tiltakoztak hétfőn a Parlamentnél a homofób törvénykiegészítés ellen.
”[...] tilos tizennyolc éven aluliak számára […] olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely […] a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.” Minden bizonnyal a szöveg megalkotói is érezték, hogy a szexuális másság bemutatásával senkinek nem a népszerűsítés a célja, hanem a megismertetés, az elfogadás erősítése. Úgyhogy akkurátusan, egyszersmind a leggonoszabb módon kiegészítették azzal, hogy a fiatalok soha ne is láthassanak ilyet. Mert nem szabad - sem látni, sem ilyennek lenni. Ezután viszont semmi túlzás nincs abban, amit sz RTL Magyarország üzent.

A Harry Potter- és a Bridget Jones-filmek is tiltólistára kerülhetnek az RTL szerint, ha elfogadják a módosított pedofiltörvényt

A televíziós csatorna szerint a múlt héten beterjesztett törvénytervezet súlyosan sérti a szólásszabadságot, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai uniós egyezmény diszkrimináció tilalmáról szóló rendelkezéseit is.

Persze a rendelkezés nem fogalmaz ennél részletesebben (az efféle szövegek sosem teszik), így a szabály gumi volta miatt ki-ki kedvére büntetheti az iskolai tanárt, aki mondjuk Oscar Wilde Dorian Gray arcképe című, homoerotikus vonallal fűszerezett művét mutatja be. Vagy akár meg akarja ismertetni Márai Sándor rendkívül fontos, Egy polgár vallomásai című művének teljes szövegét, olyan mondatokkal, mint például: „A legtöbb ember néha homoszexuális, néha nem az”.

Kérdezhetném, hogy ennek az őrületnek vajon hol van a vége, de az igazság az, hogy azt sem nagyon látjuk, hol kezdődik.
Egyáltalán beszélhetünk-e a fiataloknak Csajkovszkijról, az említett Wilde-ról, Verlaine-ről és Rimbaud-ról (nem beszélve kettejük viharos kapcsolatáról), Pilinszky Jánosról? És amíg pont nem kerül az irodalomtörténeti vita végére, énekelhetjük, taníthatjuk-e a jó eséllyel homoszexuális Kölcsey Ferenc Himnusz című művét?

Én nem vagyok meleg - de erről nem tehetek. Sokan mások azok – és épp annyira nem tehetnek róla, mint én az ellenkezőjéről.
Nem akarnak plusz jogokat, de ahhoz ragaszkodnának, hogy annyi illesse meg őket, mint engem. Miért gondolunk vajon sokszor a jogra úgy, mint egy véges dologra? Amiből ha rajtam kívül részesül valaki, akkor az én érdekeim sérülnek? Ha Zsolt és Judit összeházasodnának, ezt akkor is gond nélkül megtehetik, ha János és Zoltán is részesülhetnek ebből az alapvető jogból. Ha Zsófia és Adrienn egy párként örökbe fogadhatnak egy gyereket, miért gondoljuk azt, hogy ez sérti Gábor és Szilvia családalapításának jogait? Márpedig aki a családok védelmében korlátozná a melegek jogait a fenti dolgokban, az ezt gondolja. És vajon az a gondolat honnan jön, hogy ha valaki szembesül azzal, hogy léteznek melegek, maga is azzá akar válni? Annyi mindent látunk felnőtt korunkig a filmekben, klipekben, Híradóban vagy akár csak a mindennapokban, és a töredékét sem akarjuk magunk megélni.

Meggyőződésem, hogy ha a melegek a heteroszexuálisokkal egyenlő jogokat kapnak házasságra, családalapításra, bujkálásmentes életre, akkor nem melegből lesz több, hanem boldog emberből.
Amikor fiatal fiúként majd felnőtt férfiként a páromról kérdeztek, sosem kellett köhécselve elmismásolnom a kérdést. Amikor a munkahelyemen jelezték, hogy egy összejövetelre elhozhatom az élettársam is, sosem kellett kimentenem magam (vagy őt), esetleg hosszan tépelődnöm, hogy jó ötlet-e felvállalnom mások előtt. Az utcán bármikor megfoghattam szerelmem kezét, a parkban bármikor megcsókolhattam – anélkül, hogy emiatt atrocitás vagy megvetés lett volna a jutalmunk. Ez az a dolog, amit egyáltalán nem irigylek el meleg honfitársaimtól, hovatovább boldoggá tenne, ha ezt mindenki szabadon megélhetné.

Nem tudom megérteni, hogy másoknak miért fáj ez ennyire. Azt pedig végképp nem tudom – mert nem lehet, sőt nem szabad – elfogadni, hogy az eddig is csak nyomokban meglévő, törékeny egyenlőséget egy ország vezetése deklaráltan elvegye a körülöttünk elő emberek egy részétől.

Ne a melegek miatt álljunk ki a súlyosan homofób és emberellenes törvény ellen – hanem magunk, mindannyiunk miatt.

meleg-par_pixa-resized-970.jp2.jpg
 
Jó kérdés miért kellett ezt a törvényt meghozni?
Mert kin segít ez?
De, ha támadom akkor azonnal jönnek a pedofil szállal.
Az irodalmi oktatást ki lehet kerülni, hisz nem említik hogy a szerző vagy szereplő meleg.
Meg mi az hogy népszerűsítés...bármikor bárkire rálehet fogni.
 
Jó kérdés miért kellett ezt a törvényt meghozni?
Mert kin segít ez?
De, ha támadom akkor azonnal jönnek a pedofil szállal.
Az irodalmi oktatást ki lehet kerülni, hisz nem említik hogy a szerző vagy szereplő meleg.
Meg mi az hogy népszerűsítés...bármikor bárkire rálehet fogni.
Nincs mit hozzátenni
Épp csak az első kérdést érdemes megválaszolni.
Nem lehet hogy sima választási környéki téma: Kielégíti egy szavazó belföldi bázist.
Látszat törődéssel.
Ugyanakkor épp ellentmondásai és feleslegességei miatt.
Jó elfoglaltság a különleges jogrend valódi feleslegességéről és veszélyéről nem témázni
 
A szerzőnek ez a mondata a legfontosabb: "Meggyőződésem, hogy ha a melegek a heteroszexuálisokkal egyenlő jogokat kapnak házasságra, családalapításra, bujkálásmentes életre, akkor nem melegből lesz több, hanem boldog emberből."
Ennek a törvénynek a megszavazása szégyen, a legsötétebb időket idézi. Végtelenül elkeserít, hogy állandóan ellenség-képet vetítenek elénk, folyton félnünk, megvetnünk és gyűlölnünk kellene valakiket.
Én egy 60 éves anyuka vagyok, aki nem ilyen országot akar a gyerekének, az unokájának és a tanítványainak!
 
Átfutott az agyamon egy aprócska gondolat.
Állandóan a keresztényi értékekre, kultúrára hivatkoznak, mégis megállás nélkül harcolnak! Harcolnak a Soros alapítványok ellen, a bevándorlás ellen - persze a pénzes, és bűnöző bevándorlók jöhetnek - harcolnak az EU ellen, egy szerencsétlen belga kisvárossal - ez Brüsszel - harc folyik a melegek ellen, harcolnak mindenki ellen!
Mondjátok, hallottatok olyat ahol a szeretetről, a megértésről, esetleg a megbocsátásról beszélt volna bármelyik most hatalmon levő politikus?
Mert az én olvasatom szerint a kereszténység alapkövei lennének.
 
Arra kiváncsi vagyok, pl. a Libriben lesz egy külön polc +18 Meleg irodalom felirattal?
Lesz lesz, csak nem polcra teszik, hanem jól elzárják majd, páncélszekrénybe, és csak zárás után lehet majd vásárolni, a szuperül elsötétített helységben! De, csak akkor ha igazolják a vevők a nagykorúságukat, és természetesen az adataik rögzítése után!
 
Cigarettát, tömény szeszt és drogokat nem akaranak a gyerekeknek osztogatni az iskolában?
Na persze azt sem népszerűsítés, hanem kizárólag megismertetés és elfogadás céljából.
Azért a példád nem ugyanaz a kategória.
Nálunk a tágan értelmezett családban van homoszexuális. Kettőnek ugyanaz az anyja, apuka más. Az anyjuk húgának is van egy fia. Mindhárom fiú homoszexuális. Mindkét családban születtek lányok is, ők heteroszexuálisak.
A fiúk nem azért lettek mások, mert tetszett nekik, vagy tv-ben látták. Ahol most élnek ott az a genetikus véleménye, valamelyik gén sérült, és ezt a gént az anyjuk hordozza.
 
Azért a példád nem ugyanaz a kategória.
Nem, persze hogy nem ugyanaz a kategória. De véleményem szerint egyik sem az iskola, hanem a szülő joga/feladata kell hogy maradjon.

Az iskola törődjön a saját feladatával, tanítson! Elsősorban, és mindenekelőtt írni-olvasni! Értő olvasást is!!! Ne passzolja át a szülőnek, akinek elsősorban a gyerek nevelése, és nem az oktatása a feladata.
Majd ha ezeknek az alapvető követelményeknek maradéktalanul megfelel, és a szülő igényt tart rá, akkor avatkozzon bele a gyereknevelésbe, de amíg a saját feladatával sem tud megbirkózni, addig bölcsebb csendben maradni.
 
Nem minden esetben lehet kikerülni!!!!! Oscar Wilde meleg volt! Az életrajzában ez kikerülhetetlen!
Robert Merle, ha jól emlékszem, a "Francia história" művében meleg pasiról írt.
Oscar Wilde biszexuális volt, házas több gyerekkel. A Francia históriában a "meleg pasi" egy mellékszereplő volt, a főszereplő (meg a többiek) megfektették fél Franciaország hölgyálományát.
 
Azért a példád nem ugyanaz a kategória.
Nálunk a tágan értelmezett családban van homoszexuális. Kettőnek ugyanaz az anyja, apuka más. Az anyjuk húgának is van egy fia. Mindhárom fiú homoszexuális. Mindkét családban születtek lányok is, ők heteroszexuálisak.
A fiúk nem azért lettek mások, mert tetszett nekik, vagy tv-ben látták. Ahol most élnek ott az a genetikus véleménye, valamelyik gén sérült, és ezt a gént az anyjuk hordozza.
Egypetéjű ikreknél (férfiak) az egyik homoszexuális a másik nem, ennyit a genetikáról. Egyes vizsgálatok szerint, a környezet is erősen befolyásoló tényezővel bír.
 
Egypetéjű ikreknél (férfiak) az egyik homoszexuális a másik nem, ennyit a genetikáról. Egyes vizsgálatok szerint, a környezet is erősen befolyásoló tényezővel bír.
No igen, a környezet...ha ez alatt azt érted, hogy sok (genetikailag homoszexuális) ember a szülőknek, társadalomnak "megfelelésbe" kényszerítve éli le az életét frusztráltan, boldogtalanul.
Homoszexuálisok mindig voltak, vannak és lesznek.... nem lettek többen, csak többen merték felvállalni.
Az pedig, hogy nem taníthatják oktatás keretében a másságot egy tininek, számomra egyenlő azzal, amikor elmeroggyant Bush betiltotta Darwin tanítását.
Nevelni a szülő dolga, oktatni az iskoláé és nem csak írni-olvasni.
 
Nalam harom helyen huzodik voros vonal. 1. Gyermek orokbefogadasa, azonos nemu parok altal. 2. Ilyen temaju "propaganda" barmilyen formaban bolcsodekben/iskolakban/tanintezmenyekben. (Civil szervezetek csinaljanak amit akarnak sajat szervezesben, sajat/berelt ingatlanokban, - melyek NEM klasszikus ertelemben vett oktatasi/nevelesi intezmenyek -, aki akarja, latogassa) 3. Bizonyitott - birosag altal - pedofilok rettento szigoru buntetese.
 
Utoljára módosítva:
oktatni az iskoláé és nem csak írni-olvasni.
Még ennek a feladatnak sem tudnak megfelelni! A probléma jelen volt már 15 évvel ezelőtt is, de most ütközik ki igazán. Lásd az utóbbi pár hónap kampányát a jelenléti oktatás ellen. A gyerek maradjon otthon, a "pedagógus" mailban kiosztja a szülőre/nagyszülőre/bárkire a feladatot, majd számonkér, ellenőríz.
Komolyan, ezek a pedagógusok akarnak még genderelméletet is oktatni?
 
Még ennek a feladatnak sem tudnak megfelelni! A probléma jelen volt már 15 évvel ezelőtt is, de most ütközik ki igazán. Lásd az utóbbi pár hónap kampányát a jelenléti oktatás ellen. A gyerek maradjon otthon, a "pedagógus" mailban kiosztja a szülőre/nagyszülőre/bárkire a feladatot, majd számonkér, ellenőríz.
Komolyan, ezek a pedagógusok akarnak még genderelméletet is oktatni?
Sajnos Te is az általánosítás szörnyű hibájába estél. Biztos sok pedagógus "kiosztott" és "számonkért", de sok pedagógus erejét megfeszítve dolgozott azért, hogy megkönnyítse a gyerekeknek és a szülőknek a helyzetét a digitális oktatás alatt.
"Ezek" a pedagógusok egyébként nem genderelméletet akarnak tanítani, hanem elfogadó/befogadó, toleráns embereket nevelni. Nem is tehetnek mást, hisz integrált oktatási intézményeket hoztak létre, ahol együtt kell dolgozniuk aspergeres, ADHD-s, középsúlyosan halláskárosult, diszes, tanulási nehézséggel küzdő, stb gyerekekkel. Ha a pedagógus nem neveli őket a másság elfogadására/befogadására, akkor hogyan működnének az iskolák? Arra kell tanítani a gyerekeket, hogy milyen sokszínű a világ, s benne az ember is!
 
Mekkora felháborodást vált ki az emberekből mikor arról olvasnak, hogy egyes országokban megölik, kivégzik a melegeket. Holott akik felháborodnak és habzó szájjal tiltakoznak semmiben sem különbek a gyilkosoktól.
Azok gyakorlatilag semmisítik meg ezeket az embereket, a tiltakozók pedig elméletileg irtják őket!
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika
Alex von Palota wrote on balacy's profile.
Sajnos a tegnapi feltöltéseidnél (Véletlenül katona, nyomok a hóban) csak 1 rar file van, a többi hiányzik. Köszönöm és üdv !

Statisztikák

Témák
38,395
Üzenet
4,854,588
Tagok
618,844
Legújabb tagunk
Bordásné Csilla
Oldal tetejére