Hírek Beperelem, cáfolom, közzéteszem – Magyar Péter ígéretei

  • „A holnapi napon feljelentem Orbán Viktor miniszterelnököt, a Fidesz elnökét aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazásért.”
  • „A sajtótájékoztatót követően részletesen cáfolni fogom az ügyészség állításait.”
  • „Dani, fel fogunk jelenteni a választás után.”
  • „Jelenleg ebben az ügyben ennyi hangfelvételt találtam, de keresek tovább, és ha találok még, azt is be fogom nyújtani.”
Magyar Péter február eleje óta van jelen a közéletben. Az azóta eltelt öt hónapban rengeteg interjút adott, még több beszédet mondott, de még annál is többet posztolt vagy kommentelt. Ilyenkor pedig gyakran be-becsúszik nála valamilyen hangzatos bemondás vagy ígéret. Mint például a miniszterelnök feljelentése.

Bár ez más politikusoknál is gyakori fogás, mások is előszeretettel reagálnak ugyanígy hasonló esetekben, mi most azt néztük meg, mi lett a 30 százalékos Tisza Párt alelnökének és EP-képviselőjének néhány ilyen gyorsreagálású fogadkozásából. Mivel tényleg számtalan megszólalása volt, így minden mondását nem tudjuk végigvenni, de a nagyobbakat azért igen. Végül őt magát is megkérdeztük arról, hogy ezek a bizonyos ügyek jelenleg hogy állnak.

A cáfolat késik​

Magyar márciusban bevitt egy hangfelvételt az ügyészségre. Ezen a volt feleségével, az egykori igazságügyi miniszterrel, Varga Judittal arról beszélgetnek, hogy Rogán Antalék kihúzatták magukat a Schadl–Völner-ügy nyomozati anyagaiból. Varga azt is állította volt férjének, hogy már 2021 tavaszán szóltak Völner Pálnak, az ő akkori helyettesének a nyomozásról, de az államtitkár „nem hagyta abba”.
Az ügyészség több tanú, köztük három miniszter (Varga Judit, Gulyás Gergely és Rogán Antal) meghallgatása után június végén megszüntette a nyomozást a hangfelvétel ügyében. Szerintük a volt igazságügyi miniszter a felvételen csak pletykákat osztott meg arról, hogy Rogánék kihúzatták magukat, azt pedig egyértelműen megállapították, hogy az ügyiratokat senki nem manipulálta. Azt is mondták, hogy 2021 tavaszán biztosan nem szólt senki Völnernek, de hogy később szóltak-e, azt nem tudják. Azt is vizsgálták, hogy tudott-e valaki a kormányból Schadl ügyéről, és elmulasztott-e szólni, és arra jutottak, hogy nem.
Még vége sem volt az ügyészségi sajtótájékoztatónak, Magyar Péter már ki is írta a Facebookra, hogy az egész tájékoztató „szürreális”, az ügyészek pedig „izzadságszagúan próbálják megmagyarázni, hogy a volt igazságügyi miniszter által a hangfelvételen elmondottak ellenére semmilyen bűncselekmény nem történt”. Majd hozzátette, hogy „a sajtótájékoztatót követően részletesen cáfolni fogja az ügyészség állításait”.


Ez volt június 20-án. Az ügyészségi sajtótájékoztató lement, sőt azóta már három hét is eltelt, Magyar részletes cáfolata azóta sem érkezett meg.
Magyar Péter válasza: „Ügyvédekkel készítjük. Nem csak a részletes cáfolatot, hanem a hivatalos beadványt is.”
Ugyanebben a posztjában egyébként még nagyobbat is ígért a jövőre nézve mindenkinek: hogy „amint nem Polt Péternek fogják hívni a legfőbb ügyészt, a vádhatóság le fogja porolni ezt az ügyet, és a most ismertetett nyomozásban elkövetett szándékos szabálytalanságokat is ki fogja vizsgálni”. Az rejtély, hogy ezt mire alapozva ígérte meg, hogyan akarja majd esetlegesen a jövőben ő maga irányítani a következő legfőbb ügyészt.

Hangfelvételek nyomában​

Ha már hangfelvételek. Akkoriban, amikor benyújtotta az ügyészségnek a Varga Judittal készült felvételét, Magyar többször elhintette, hogy lehet, nem ez az egyetlen felvétel van a birtokában.
Az ügyészségről kisétálva például így nyilatkozott: „Jelenleg ebben az ügyben ennyi hangfelvételt találtam, de keresek tovább, és ha találok még, azt is be fogom nyújtani. Nem tartok vissza semmit, ezek több mint egy éve készültek, több helyre raktam el őket biztonsági okokból, jelenleg keresem őket. Nyilván megnézem, hogy az ügyészség valóban végez-e bármilyen eljárási cselekményt, vagy felül a rogáni propagandavonatra, és egyébként meg eltussolja ezeket az ügyeket. És nyilván egyre több energiát fogok abba feccölni, hogy több ilyen hangfelvételt megtaláljak.”
Úgy látszik, ezeket a felvételeket azóta is keresi. Pedig ha követjük a magyari logikát, akkor azzal, hogy az ügyészség megszüntette a nyomozást a Varga-féle hangfelvételnél, szerinte a vádhatóság „felült a rogáni propagandavonatra”. Újabb felvételekről viszont azóta sem beszélt.
Magyar Péter erre a pontra nem válaszolt.

A bevallanivaló​

Varga Judit március végén Hajdú Péternek arról beszélt, hogy amikor elváltak Magyar Péterrel, akkor ő „mindent feladott”. Ezt mondta: „Anyagilag is borzasztó rosszul jártam, de egy bugyiban eljöttem volna igazság szerint. Meg lehet nézni a nyilvános vagyonnyilatkozatomat, hogy én hogy jártam a válással.”
Erre Magyar Péter így reagált: közös megegyezéssel váltak el, és ügyvéd számolta ki, hogy „mindenki azonos módon járjon a vagyonmegosztással”. Azt is mondta, az európai parlamenti választások hivatalos kampányának kezdetéig nyilvánosságra fogja hozni a vagyonnyilatkozatát.
A kampány hivatalosan április 20-án kezdődött, azóta már a választások is rég lementek, Magyarból pedig egy Facebookon meghirdetett szavazás után EP-képviselő is lett. A vagyonnyilatkozatát azóta sem látni.
Magyar Péter válasza: „A héten megtörténik.”

Állítsátok meg Orbánt!​

Magyar még csak öt hónapja van a közéletben, de a feljelentések ígérgetésével nem fukarkodott.
Május 18-án például azt írta a Facebookon, hogy másnap feljelenti Orbán Viktort, „aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazásért”, mert „a miniszterelnök, a pártja és a propagandistái hetek óta azzal kampányolnak, hogy az ellenzéki politikusok háborúpártiak, most már óriásplakátokon és videó hirdetésekben is ezt terjesztik”. Ehhez pedig egy fotót is mellékelt egy óriásplakátról, amin a „STOP, HÁBORÚ. JÚNIUS 9. CSAK A FIDESZ!” szöveg szerepel, Magyar Péter, Soros György, Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc arcképe pedig a betűkből néz ki.
Erről a feljelentésről azóta sem beszélt.
Magyar Péter válasza: „A Tisza Párt jogászaival egyeztetünk a lehetséges jogi eljárásokról, tekintettel arra, hogy a Fidesz által kialakított jogi környezetben nagyjából bármit állíthat a miniszterelnök vagy Rogán Antal egy közszereplőről, akár azt is, hogy anyagyilkos. Szinte lehetetlen őket ezért sikeresen bíróság előtt felelősségre vonni.”
Május 22-én már az MTVA vezérigazgatóját, Papp Dánielt akarta feljelenteni Magyar Péter. Országjárásának kecskeméti állomásán a közmédia EP-listavezetői vitájára utalva azt mondta, „Dani, te hazudsz”. Papp szerint ugyanis ők úgy állították össze a vita témaköreit (az Európai Unió védelme és biztonsága; migráció/menekültügy; mezőgazdaság és/vagy demokrácia és jogállam), hogy azok az európaiak szerint az EU legfontosabb témái. De az általa idézett felmérésből nem egészen ezt lehet kiolvasni.
Magyar szerint Papp ebben hazudott, de amúgy is „bűncselekmények sorát követi el”, így aztán a választás után fel fogja őt jelenteni, mondta. A választás óta már eltelt egy hónap.
Magyar Péter válasza: „Jelenleg is vizsgálják a jogászaink a lehetséges eljárások megindítását. A Fidesz által a Btk.-ban eszközölt jogszabály-módosítás miatt várhatóan nem csak büntetőeljárások megindításáról lesz szó, hanem sajtóhelyreigazítási- és személyiségi jogi perekről.”

Haragban a sajtóval​

Magyar az embereknél csak a sajtótermékeket szereti jobban feljelentéssel fenyegetni.
Magyar Péter öngyilkosságot hazudott címmel május 4-én arról jelent meg cikk a kormányközeli Borson, hogy Varga Judit tavaly februárban kihívta a mentőket otthonukba, attól tartva, hogy férje gyógyszer-túladagolással öngyilkosságot kísérelt meg, de a riasztás után Magyar Péter megvallotta, hogy csupán szimulált, majd a mentők kiérkezése előtt távozott otthonról. Minderről a volt igazságügyi miniszter korábban Hajdú Péternek is beszélt az interjújában.
Az újdonság ebben ekkor az volt, hogy a Bors erről az Országos Mentőszolgálat kiérkezésekor készült esetlapot is bemutatta cikkében. Magyar ekkor úgy nyilatkozott a Telexnek, hogy a bulvárlapban a Varga által mondottak alátámasztására nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvek nem is létezhetnek, ezért feljelentést tesz „a cikket jegyző »újságíró« és a lap felelős szerkesztője ellen”.
És volt feljelentés?
Magyar Péter válasza: „Megtörtént. Még nem kaptunk visszajelzést a rendőrségtől.”
Május 13-án a kormányközeli Metropolban jelent meg egy írás arról, hogy akkori barátnőjének anyja négy évet ült fegyházban gazdasági bűncselekmény miatt. Azt is állították, hogy a nő Magyar Péter „egyik legközelebbi munkatársa”, ő vezeti Magyar Péter titkárságát, és ő a gazdasági vezetője is, aki „irányítja, kezeli a hirtelen százmilliókkal felduzzasztott Magyar-klán pénzügyeit”.
Magyar erre úgy reagált, hogy „a goebbelsi, rogáni propaganda ismét szintet lépett, és a magánélet legmélyebb részeit sem tisztelő, aljas lejárató cikket jelentetett meg a barátnőm édesanyjáról, aki egyébként semmilyen pozícióval nem rendelkezik a Tisza Pártban, és ellentétben a fideszes oligarchákkal és politikusbűnözőkkel tisztességes munkából tartja el a családját. A hazug cikkek miatt természetesen feljelentést teszünk és kártérítési pert indítunk.”
Magyar Péter válasza: „Az érintett indított jogi eljárásokat. Nincs tudomásom róla, hogy miként áll az ügy.”
Május végén a kormánymédia Magyar egy másik rokonát is elővette: az unokatestvére volt férjét. Ő arról beszélt, hogy Magyar Péter nagybátyja és apja megkárosította őt. A férfi azt állította, hogy közel tíz éve közös pálinkafőzdét alapítottak, ő tett bele 80 millió forintot, de „Magyar József és Magyar István ezt az összeget saját kezükre játszották, a vállalkozás tulajdonában álló ingatlanokat saját nevükre íratták. […] A Magyar család lopott, csalt sikkasztott és közokiratot is hamisított a családi vállalkozással összefüggésben.”
Magyar erre megint úgy reagált, hogy a „propaganda szintet lépett”. Szerinte az unokatestvére volt férjének hazugságait terjesztik, miközben ő volt az, aki a közös céget ellehetetlenítette. „A gyalázatos rágalmak miatt természetesen őt és a hazugságokat terjesztő minden sajtóterméket feljelentem”, írta.
Magyar Péter válasza: „Az érintettek megtették a feljelentést. Nincs tudomásom róla, hogy a rendőrség reagált volna már.”
Magyar még márciusban propagandistának nevezte a HVG akkori újságíróját (aki azóta a Telexhez csatlakozott). Dezső András az újságírás alapvető szabályait követve reagáltatni szerette volna Magyart arra a rendőrségi jelentésre, ami a Magyar és volt felesége, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter egyik családi veszekedéséről készült.
Ezután Magyar a Facebookon azt kérte a rendőrségtől, hogy a posztját „értékeljék feljelentésként, és rendeljenek el nyomozást annak kiderítésére, hogy a rendőrség állományából ki, milyen céllal és kinek az utasításából szivárogtatta ki az említett, hamis megállapításokat tartalmazó rendőri jelentést. Kérem, hogy az eljárásban hallgassák meg tanúként Dezső Andrást, a HVG újságíróját, aki állítása szerint a rendőrségtől kapta meg a dokumentumot. A feljelentést természetesen hivatalos formában is eljuttatom önöknek.”
És megtette azóta a feljelentést?
Magyar Péter válasza: „Megtörtént. Még nem kaptunk visszajelzést a Nyomozó Ügyészségtől.”

Péntek esti láz​

Magyar Péter egy júniusi pénteken elment bulizni a budapesti Ötkert nevű szórakozóhelyre. A nyilvánosságra került és a helyszínen készült videófelvételek alapján a Tisza Párt alelnöke táncolt, szórakozott, láthatóan jól érezte magát. A balhéról elsőként beszámoló és a kormányhoz közel álló Ripost bulvárlap szerint Magyar „nagy mennyiségű szeszes ital elfogyasztása után órákon át folyamatosan agresszíven, garázda módon viselkedett”, „több vendégbe belekötött, nőket zaklatott, visszautasíthatatlannak vélt ajánlatot tett nekik”. Ugyancsak a Ripost írt arról, hogy „egymás után alakultak ki tettlegességgel fenyegető szituációk, miután több hölgy férfi partnere számon kérte a minősíthetetlen viselkedést, a szexualitással kapcsolatos agresszív beszólásokat”.
A nyilvánosságra került videók egyike sem örökítette meg, hogy a szórakozóhelyen Magyar Péter balhézott volna. Azt viszont igen, hogy Magyart a szórakozóhely biztonsági őrei a nyakánál fogva vezetik ki az Ötkertből. Az tehát biztos, hogy történt balhé, amelynek egyik szereplője Magyar Péter. És az is biztos, hogy a rendőrség garázdaság és rongálás miatt nyomozást folytat.
Magyar a buli után azt írta a Facebookon, hogy „minden olyan sajtóorgánummal szemben eljárást indítunk, akik a tényeket szándékosan elferdítik”. Állítása szerint „amit a kormánypropaganda állít az esetről, abból egy szó sem igaz, sem zaklatás, sem hasonlók nem történtek. Az egész esetről rendelkezésünkre állnak a videofelvételek.”
Amikor a Ripost pár nappal később újra a buliról írt, akkor már úgy, hogy „kiskorú lányoknak tett perverz ajánlatokat”, Magyar úgy reagált, ő egyetemistákkal táncolt. „Ugyan nem szeretném az értékes időt jogi eljárások indításával tölteni, de egy ilyen aljas lejárató anyag kapcsán nem tehetek mást, mint, hogy az összes olyan médium főszerkesztőjét feljelentem holnap nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért, amely az említett cikket lehozza, vagy hivatkozik rá”, írta.
Magyar Péter válasza: „Mivel azóta több (még aljas, hazug) cikket is megjelentetett a Ripost című Rogán-szennylap (és több propaganda médium), ezért egyben készül a feljelentés. Várhatóan a héten beadásra kerül. Sajtóhelyreigazítási- és személyiségi jogi pereket is indítunk.”
És mi van a belengetett videófelvételekkel? Egyelőre azt sem tudni, azokon mik láthatók. Tervezi-e, hogy nyilvánosságra hozza őket?
Magyar Péter válasza: „Szükség esetén igen. Az látszik rajta, hogy azon kívül, hogy fél órán keresztül egyetemistákkal szelfiztünk és táncoltunk, nagyjából semmi nem igaz a rogáni propaganda állításaiból.”

Presinszky Judit

1721209010580.jpeg
 
Kicsit sem zavar, hogy már az első EU szavazásnál is Orbánt védte, nem támogatta az ukránokat, és nem ítélte el az oroszokat?
Többek között ezért is kellene ismerni, hogy miről mit gondol, és mit tenne, ha véletlenül mégis győzne.
Az a bizonyos ollo egyre jobban zarodik a Fidesz es a Tisza kozott. Ugy nez ki osszetartoznak.
 
A képzeletedben és előre ítéletedben
Megmutattuk miként teljesen más az Eu-hoz és még Ukrajnához is
Még Flamingo is méltányolta.
Csak te vagy elutasító, zsigeri már.
Lassan még többen látják be és nem folytatnak ellenkampányt.
Miért is lenne Orbán vagy Gyurcsány copy?
Akinek arra van igénye, annak ott az original, nyilván nem kell egy másolat.
 
De nem az!!!!
Akinek az beszéde.
Annak bekerült a bögyébe már a nadrágot dobáló Rogánék hamis lejáratása körül.Plusz még a DK is hátrább csúszott ez se esett neki jól.
Gyurcsány Ferencre se hallgat már az illető.
Ma tettem be egy videót ahol épp Gyurcsány mondja jó hogy megjelent a Tisza nevű tömegpárt
Csak annak nem örül hogy megelőzte.
De a nagyasszony már örökké ellene fog beszélni és össze akarja mosni a Fidesszel.(zsigeri)
Most éppen félmillió forintot adományozott a Betesda kórháznak a meghibásodott klíma javítására, miután a kórház gyűjtést indított, és kérte a lakosság segítségét.
Lehet ezt így is csinálni, összefogással, nem mindig másra mutogatni cselekvés helyett.
 
A képzeletedben és előre ítéletedben
Megmutattuk miként teljesen más az Eu-hoz és még Ukrajnához is
Még Flamingo is méltányolta.
Csak te vagy elutasító, zsigeri már.
Lassan még többen látják be és nem folytatnak ellenkampányt.
Legyünk pontosak!
Én az ukrán segélyt meltányoltam, illetve a "kurázsit", hogy ki mert menni.
Azonban tény, hogy az útról készült videó enyhén szólva is "pr"-osra sikeredett.
Viszont a tartózkodásuk az első komoly szavazásnál már nem keltett nagy reményeket bennem a Tisza jövőbeli határozott iránya tekintetében.
 
Legyünk pontosak!
Én az ukrán segélyt meltányoltam, illetve a "kurázsit", hogy ki mert menni.
Azonban tény, hogy az útról készült videó enyhén szólva is "pr"-osra sikeredett.
Viszont a tartózkodásuk az első komoly szavazásnál már nem keltett nagy reményeket bennem a Tisza jövőbeli határozott iránya tekintetében.
Flamingo, amire felhatalmazást kapott a választóitól!
Nem a párt választja meg a szavazót, hanem fordítva.
 
Flamingo, amire felhatalmazást kapott a választóitól!
Nem a párt választja meg a szavazót, hanem fordítva.
Ez kölcsönösségen alapul.
De, talán még azon sem...van egy társadalmi elégedetlenség és azt egy közösség a zászlajára tűzi mármint a megoldásokat és akkor már van párt és tagság.
 
a tartózkodásuk az első komoly szavazásnál már nem keltett nagy reményeket bennem a Tisza jövőbeli határozott iránya tekintetében
M. P. itt is meg ott is vagyok szövege nem tudom meddig adható el, ócska pávatáncnak tűnik.
A 2026-os választás végéig újnak számít, és addig mindent el kell nézni neki?
 
Utoljára módosítva:
Ez kölcsönösségen alapul.
De, talán még azon sem...van egy társadalmi elégedetlenség és azt egy közösség a zászlajára tűzi mármint a megoldásokat és akkor már van párt és tagság.
Megoldásokat Ukrajna ügyében? Ezt komolyan a Tisza párttól várod el?
Úgy tűnik, nincs a földön ember, aki tudná a megoldást, ami mindkét fél számára elfogadható befejezést nyújtana. Mindkét fél győzni akar, de nem úgy tűnik, hogy ez bármelyik félnek is sikerülne belátható időn belül.
 
Megoldásokat Ukrajna ügyében? Ezt komolyan a Tisza párttól várod el?
Úgy tűnik, nincs a földön ember, aki tudná a megoldást, ami mindkét fél számára elfogadható befejezést nyújtana. Mindkét fél győzni akar, de nem úgy tűnik, hogy ez bármelyik félnek is sikerülne belátható időn belül.
A Tisza párttól SEMMIT sem várok el.
Miért is tenném?
Nincs hatalmon nincs rajta felelősség. Ha megéri a választásokat majd akkor meglátom az addigi munkájuk alapján hogy hogyan tovább.
 
Visszatérve még a cikkre, egyrészt valóban ellentmondásosak az állításai, de igazából a magyar péter jelenségnek nem ez a fókusza, nem ez a súlypontja. Kár volt ennyit dolgozni ezen a cikken, ezt két mondatban is le lehet volna írni, senki nem állítja az ellenkezőjét. A bírálóinak okozhat csak némi kárörömöt.
Ez egy szabálytalan jelenség a hazai belpolitikában, amivel máskor leírható egy cselekménysor, azzal most nem.
 
Visszatérve még a cikkre, egyrészt valóban ellentmondásosak az állításai, de igazából a magyar péter jelenségnek nem ez a fókusza, nem ez a súlypontja. Kár volt ennyit dolgozni ezen a cikken, ezt két mondatban is le lehet volna írni, senki nem állítja az ellenkezőjét. A bírálóinak okozhat csak némi kárörömöt.
Ez egy szabálytalan jelenség a hazai belpolitikában, amivel máskor leírható egy cselekménysor, azzal most nem.
Se Orbánnal, se Gyurcsánnyal ne akarjon összefogni. A szavazói ezt várják tőle. Az ellenfelei meg azt várnak el tőle, amit csak akarnak. Nem az ő igényeinek kell megfelelni.
 
Azt nem róhatod fel, hogy politikai taktikázások mezsgyéjén jár.
Mondottaid első fele az.
A tartózkodás okát, talán át sem látod.
Én sem talán elébb még önmagukat kell egyszerre erősebbé tenni mind a választóinál mind a nemzetközi porondon.
A tartózkodás ideje után majd eljön a kiállás ideje is.
Elébb építeni kell pártot és tekintélyt.
Már az elején elvárnád "verje az asztalt a cipőjével" az ENSZ-ben vagy bárhol(Hruscsov) amikor még kicsi szavuk van.
Elébb erősebbé kell válni.
Aztán lehet szövetségeseivel együtt elérni
Talán át sem látod, mi a per pillanat tartózkodás oka.
Majd később látod meg mi miért van,addig se ítéld el.
Türelem.
A youtube-on most is, mint minden nap fent van a videó az aznapi eseményekről, megtekintheti bárki, akit érdekel.
A tartózkodás okáról a szavazás ELŐTT egyeztetett Martin Weberrel, akit tekinthetünk az ügyben kompetens személynek.
 
Azt nem róhatod fel, hogy politikai taktikázások mezsgyéjén jár.
Azt nem.
De a frakció fegyelem hiányát már igen.
Mondottaid első fele az.
A tartózkodás okát, talán át sem látod.
Én innen az okot döntésképtelenségnek látom.
Ha én pl. célul tűztem ki Orbán megdöntését, akkor semmilyen téren nem fogok úgy szavazni, hogy az Orbán számára kedvező legyen.
És mielőtt valaki azzal jönne, hogy "dehátazországtólveszikelapénzt", javasolnám nézze meg, hogy a saját településén kik és mennyi és pénzt kaptak és főleg mire (kötelezően tábla hirdeti az összeget és a cél megnevezését).
Nálunk pl. Megszámlálhatatlanul sokat, azaz semmit, de én egy kis faluban élek, úgyhogy nem tekintem ezt mervadónak.
Én sem talán elébb még önmagukat kell egyszerre erősebbé tenni mind a választóinál mind a nemzetközi porondon.
Amit mivel is ér el, ha nem a tetteivel (vagy az ellenkezőjét a nem tetteivel).
A tartózkodás ideje után majd eljön a kiállás ideje is.
Csak nehogy későn jöjjön el, mert az eső utáni köpönyeg...
Elébb építeni kell pártot és tekintélyt.
A pártot ne az EUban építse, arra van a partkongresszus, bár belátom hülyén venné ki magát egy 19 fős pártkongresszus (vagy még kevesebb, ha csak küldötteken keresztül tartanák).
A tekintély mega tettekkel lehet kivívni, de nem épiteni, mert azt mások építik a tetteink megítélése alapján.
Már az elején elvárnád "verje az asztalt a cipőjével" az ENSZ-ben vagy bárhol(Hruscsov) amikor még kicsi szavuk van.
Egyrészt nem azt a kort éljük.
Másrészt Gerzsenyin és Lakoson kívül (talán ők ketten kerültek fajsúlyos bizottságba), kíváncsi leszek, hogy milyen eredményeket fognak tudni felmutatni például Tarr Zoltán(?) a Nőjogi bizottságban.
Elébb erősebbé kell válni.
Azt nem az EUban kell, hanem itthon!
És azt Szabónak (a pártelnöknek kell/eme/ menedzselni).
Aztán lehet szövetségeseivel együtt elérni
Ezt is
Talán át sem látod, mi a per pillanat tartózkodás oka.
Nem is kell.
Nekem, mint választónak csak az eredményt kell látnom. Utólag meg majd magyarázkodni...
Majd később látod meg mi miért van,addig se ítéld el.
Türelem.
Mint írtam, a településemre közvetlen ráhatása nincs, közvetve meg úgysem tudnak elérni egyelőre semmit, amíg itthon Orbánnak 2/3-a van.
 
, kíváncsi leszek, hogy milyen eredményeket fognak tudni felmutatni például Tarr Zoltán(?) a Nőjogi bizottságban.
Lattam egy nyilatkozatat az Eu nyitojan, hat........................BAlogh copyja . Reformatus egyhaz osszemixelese a hatalommal . O se tudja eldonteni hogy reformatus vallasa a fontos vagy az Eu kepviselosege. Lehet a folytonosagot biztositja a hivoknek.
 
Én innen az okot döntésképtelenségnek látom.
De egyeztették a taktikát Manfred Weberrel
Ezért nem döntés képtelenség ez döntés
De a frakció fegyelem hiányát már igen.
Hát ezt megint nem tudhatod:
Miként kell úgy szavazni hogy az EU- Ukrajnát támogató álláspontot segítse.!!!!!!!!!!!!!!!
De önmaguknak se ártsanak.
Ugyanakkor ez így egyezik Manfred Weber az az a
Európai Néppárthoz tartozó Bajor Keresztényszociális Unió tagja. Az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője
EPP pártcsaládjuk vezetője.
A Tisza tartotta a frakció fegyelmet.
Ebben egyeztek meg.Weberrel
 
Utoljára módosítva:
De egyeztették a taktikát Manfred Weberrel
Ezért nem döntés képtelenség ez döntés

Hát ezt megint nem tudhatod:
Miként kell úgy szavazni hogy az EU- Ukrajnát támogató álláspontot segítse.!!!!!!!!!!!!!!!
De önmaguknak se ártsanak.
Ugyanakkor ez így egyezik Manfred Weber az az a
Európai Néppárthoz tartozó Bajor Keresztényszociális Unió tagja. Az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője
EPP pártcsaládjuk vezetője.
A Tisza tartotta a frakció fegyelmet.
Ebben egyeztek meg.Weberrel
Pontosan! A Tisza tartózkodása nem veszélyeztette ezt a szavazást, a végeredményt előre látható módon nem befolyásolta, ezért egyeztek így meg Weberrel.
Webernek a célja a Tisza pártot segíteni, nem megsemmisíteni.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika
Alex von Palota wrote on balacy's profile.
Sajnos a tegnapi feltöltéseidnél (Véletlenül katona, nyomok a hóban) csak 1 rar file van, a többi hiányzik. Köszönöm és üdv !

Statisztikák

Témák
38,399
Üzenet
4,855,311
Tagok
618,887
Legújabb tagunk
Zoé13
Oldal tetejére