Hírek Beperelem, cáfolom, közzéteszem – Magyar Péter ígéretei

  • „A holnapi napon feljelentem Orbán Viktor miniszterelnököt, a Fidesz elnökét aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazásért.”
  • „A sajtótájékoztatót követően részletesen cáfolni fogom az ügyészség állításait.”
  • „Dani, fel fogunk jelenteni a választás után.”
  • „Jelenleg ebben az ügyben ennyi hangfelvételt találtam, de keresek tovább, és ha találok még, azt is be fogom nyújtani.”
Magyar Péter február eleje óta van jelen a közéletben. Az azóta eltelt öt hónapban rengeteg interjút adott, még több beszédet mondott, de még annál is többet posztolt vagy kommentelt. Ilyenkor pedig gyakran be-becsúszik nála valamilyen hangzatos bemondás vagy ígéret. Mint például a miniszterelnök feljelentése.

Bár ez más politikusoknál is gyakori fogás, mások is előszeretettel reagálnak ugyanígy hasonló esetekben, mi most azt néztük meg, mi lett a 30 százalékos Tisza Párt alelnökének és EP-képviselőjének néhány ilyen gyorsreagálású fogadkozásából. Mivel tényleg számtalan megszólalása volt, így minden mondását nem tudjuk végigvenni, de a nagyobbakat azért igen. Végül őt magát is megkérdeztük arról, hogy ezek a bizonyos ügyek jelenleg hogy állnak.

A cáfolat késik​

Magyar márciusban bevitt egy hangfelvételt az ügyészségre. Ezen a volt feleségével, az egykori igazságügyi miniszterrel, Varga Judittal arról beszélgetnek, hogy Rogán Antalék kihúzatták magukat a Schadl–Völner-ügy nyomozati anyagaiból. Varga azt is állította volt férjének, hogy már 2021 tavaszán szóltak Völner Pálnak, az ő akkori helyettesének a nyomozásról, de az államtitkár „nem hagyta abba”.
Az ügyészség több tanú, köztük három miniszter (Varga Judit, Gulyás Gergely és Rogán Antal) meghallgatása után június végén megszüntette a nyomozást a hangfelvétel ügyében. Szerintük a volt igazságügyi miniszter a felvételen csak pletykákat osztott meg arról, hogy Rogánék kihúzatták magukat, azt pedig egyértelműen megállapították, hogy az ügyiratokat senki nem manipulálta. Azt is mondták, hogy 2021 tavaszán biztosan nem szólt senki Völnernek, de hogy később szóltak-e, azt nem tudják. Azt is vizsgálták, hogy tudott-e valaki a kormányból Schadl ügyéről, és elmulasztott-e szólni, és arra jutottak, hogy nem.
Még vége sem volt az ügyészségi sajtótájékoztatónak, Magyar Péter már ki is írta a Facebookra, hogy az egész tájékoztató „szürreális”, az ügyészek pedig „izzadságszagúan próbálják megmagyarázni, hogy a volt igazságügyi miniszter által a hangfelvételen elmondottak ellenére semmilyen bűncselekmény nem történt”. Majd hozzátette, hogy „a sajtótájékoztatót követően részletesen cáfolni fogja az ügyészség állításait”.


Ez volt június 20-án. Az ügyészségi sajtótájékoztató lement, sőt azóta már három hét is eltelt, Magyar részletes cáfolata azóta sem érkezett meg.
Magyar Péter válasza: „Ügyvédekkel készítjük. Nem csak a részletes cáfolatot, hanem a hivatalos beadványt is.”
Ugyanebben a posztjában egyébként még nagyobbat is ígért a jövőre nézve mindenkinek: hogy „amint nem Polt Péternek fogják hívni a legfőbb ügyészt, a vádhatóság le fogja porolni ezt az ügyet, és a most ismertetett nyomozásban elkövetett szándékos szabálytalanságokat is ki fogja vizsgálni”. Az rejtély, hogy ezt mire alapozva ígérte meg, hogyan akarja majd esetlegesen a jövőben ő maga irányítani a következő legfőbb ügyészt.

Hangfelvételek nyomában​

Ha már hangfelvételek. Akkoriban, amikor benyújtotta az ügyészségnek a Varga Judittal készült felvételét, Magyar többször elhintette, hogy lehet, nem ez az egyetlen felvétel van a birtokában.
Az ügyészségről kisétálva például így nyilatkozott: „Jelenleg ebben az ügyben ennyi hangfelvételt találtam, de keresek tovább, és ha találok még, azt is be fogom nyújtani. Nem tartok vissza semmit, ezek több mint egy éve készültek, több helyre raktam el őket biztonsági okokból, jelenleg keresem őket. Nyilván megnézem, hogy az ügyészség valóban végez-e bármilyen eljárási cselekményt, vagy felül a rogáni propagandavonatra, és egyébként meg eltussolja ezeket az ügyeket. És nyilván egyre több energiát fogok abba feccölni, hogy több ilyen hangfelvételt megtaláljak.”
Úgy látszik, ezeket a felvételeket azóta is keresi. Pedig ha követjük a magyari logikát, akkor azzal, hogy az ügyészség megszüntette a nyomozást a Varga-féle hangfelvételnél, szerinte a vádhatóság „felült a rogáni propagandavonatra”. Újabb felvételekről viszont azóta sem beszélt.
Magyar Péter erre a pontra nem válaszolt.

A bevallanivaló​

Varga Judit március végén Hajdú Péternek arról beszélt, hogy amikor elváltak Magyar Péterrel, akkor ő „mindent feladott”. Ezt mondta: „Anyagilag is borzasztó rosszul jártam, de egy bugyiban eljöttem volna igazság szerint. Meg lehet nézni a nyilvános vagyonnyilatkozatomat, hogy én hogy jártam a válással.”
Erre Magyar Péter így reagált: közös megegyezéssel váltak el, és ügyvéd számolta ki, hogy „mindenki azonos módon járjon a vagyonmegosztással”. Azt is mondta, az európai parlamenti választások hivatalos kampányának kezdetéig nyilvánosságra fogja hozni a vagyonnyilatkozatát.
A kampány hivatalosan április 20-án kezdődött, azóta már a választások is rég lementek, Magyarból pedig egy Facebookon meghirdetett szavazás után EP-képviselő is lett. A vagyonnyilatkozatát azóta sem látni.
Magyar Péter válasza: „A héten megtörténik.”

Állítsátok meg Orbánt!​

Magyar még csak öt hónapja van a közéletben, de a feljelentések ígérgetésével nem fukarkodott.
Május 18-án például azt írta a Facebookon, hogy másnap feljelenti Orbán Viktort, „aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazásért”, mert „a miniszterelnök, a pártja és a propagandistái hetek óta azzal kampányolnak, hogy az ellenzéki politikusok háborúpártiak, most már óriásplakátokon és videó hirdetésekben is ezt terjesztik”. Ehhez pedig egy fotót is mellékelt egy óriásplakátról, amin a „STOP, HÁBORÚ. JÚNIUS 9. CSAK A FIDESZ!” szöveg szerepel, Magyar Péter, Soros György, Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc arcképe pedig a betűkből néz ki.
Erről a feljelentésről azóta sem beszélt.
Magyar Péter válasza: „A Tisza Párt jogászaival egyeztetünk a lehetséges jogi eljárásokról, tekintettel arra, hogy a Fidesz által kialakított jogi környezetben nagyjából bármit állíthat a miniszterelnök vagy Rogán Antal egy közszereplőről, akár azt is, hogy anyagyilkos. Szinte lehetetlen őket ezért sikeresen bíróság előtt felelősségre vonni.”
Május 22-én már az MTVA vezérigazgatóját, Papp Dánielt akarta feljelenteni Magyar Péter. Országjárásának kecskeméti állomásán a közmédia EP-listavezetői vitájára utalva azt mondta, „Dani, te hazudsz”. Papp szerint ugyanis ők úgy állították össze a vita témaköreit (az Európai Unió védelme és biztonsága; migráció/menekültügy; mezőgazdaság és/vagy demokrácia és jogállam), hogy azok az európaiak szerint az EU legfontosabb témái. De az általa idézett felmérésből nem egészen ezt lehet kiolvasni.
Magyar szerint Papp ebben hazudott, de amúgy is „bűncselekmények sorát követi el”, így aztán a választás után fel fogja őt jelenteni, mondta. A választás óta már eltelt egy hónap.
Magyar Péter válasza: „Jelenleg is vizsgálják a jogászaink a lehetséges eljárások megindítását. A Fidesz által a Btk.-ban eszközölt jogszabály-módosítás miatt várhatóan nem csak büntetőeljárások megindításáról lesz szó, hanem sajtóhelyreigazítási- és személyiségi jogi perekről.”

Haragban a sajtóval​

Magyar az embereknél csak a sajtótermékeket szereti jobban feljelentéssel fenyegetni.
Magyar Péter öngyilkosságot hazudott címmel május 4-én arról jelent meg cikk a kormányközeli Borson, hogy Varga Judit tavaly februárban kihívta a mentőket otthonukba, attól tartva, hogy férje gyógyszer-túladagolással öngyilkosságot kísérelt meg, de a riasztás után Magyar Péter megvallotta, hogy csupán szimulált, majd a mentők kiérkezése előtt távozott otthonról. Minderről a volt igazságügyi miniszter korábban Hajdú Péternek is beszélt az interjújában.
Az újdonság ebben ekkor az volt, hogy a Bors erről az Országos Mentőszolgálat kiérkezésekor készült esetlapot is bemutatta cikkében. Magyar ekkor úgy nyilatkozott a Telexnek, hogy a bulvárlapban a Varga által mondottak alátámasztására nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvek nem is létezhetnek, ezért feljelentést tesz „a cikket jegyző »újságíró« és a lap felelős szerkesztője ellen”.
És volt feljelentés?
Magyar Péter válasza: „Megtörtént. Még nem kaptunk visszajelzést a rendőrségtől.”
Május 13-án a kormányközeli Metropolban jelent meg egy írás arról, hogy akkori barátnőjének anyja négy évet ült fegyházban gazdasági bűncselekmény miatt. Azt is állították, hogy a nő Magyar Péter „egyik legközelebbi munkatársa”, ő vezeti Magyar Péter titkárságát, és ő a gazdasági vezetője is, aki „irányítja, kezeli a hirtelen százmilliókkal felduzzasztott Magyar-klán pénzügyeit”.
Magyar erre úgy reagált, hogy „a goebbelsi, rogáni propaganda ismét szintet lépett, és a magánélet legmélyebb részeit sem tisztelő, aljas lejárató cikket jelentetett meg a barátnőm édesanyjáról, aki egyébként semmilyen pozícióval nem rendelkezik a Tisza Pártban, és ellentétben a fideszes oligarchákkal és politikusbűnözőkkel tisztességes munkából tartja el a családját. A hazug cikkek miatt természetesen feljelentést teszünk és kártérítési pert indítunk.”
Magyar Péter válasza: „Az érintett indított jogi eljárásokat. Nincs tudomásom róla, hogy miként áll az ügy.”
Május végén a kormánymédia Magyar egy másik rokonát is elővette: az unokatestvére volt férjét. Ő arról beszélt, hogy Magyar Péter nagybátyja és apja megkárosította őt. A férfi azt állította, hogy közel tíz éve közös pálinkafőzdét alapítottak, ő tett bele 80 millió forintot, de „Magyar József és Magyar István ezt az összeget saját kezükre játszották, a vállalkozás tulajdonában álló ingatlanokat saját nevükre íratták. […] A Magyar család lopott, csalt sikkasztott és közokiratot is hamisított a családi vállalkozással összefüggésben.”
Magyar erre megint úgy reagált, hogy a „propaganda szintet lépett”. Szerinte az unokatestvére volt férjének hazugságait terjesztik, miközben ő volt az, aki a közös céget ellehetetlenítette. „A gyalázatos rágalmak miatt természetesen őt és a hazugságokat terjesztő minden sajtóterméket feljelentem”, írta.
Magyar Péter válasza: „Az érintettek megtették a feljelentést. Nincs tudomásom róla, hogy a rendőrség reagált volna már.”
Magyar még márciusban propagandistának nevezte a HVG akkori újságíróját (aki azóta a Telexhez csatlakozott). Dezső András az újságírás alapvető szabályait követve reagáltatni szerette volna Magyart arra a rendőrségi jelentésre, ami a Magyar és volt felesége, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter egyik családi veszekedéséről készült.
Ezután Magyar a Facebookon azt kérte a rendőrségtől, hogy a posztját „értékeljék feljelentésként, és rendeljenek el nyomozást annak kiderítésére, hogy a rendőrség állományából ki, milyen céllal és kinek az utasításából szivárogtatta ki az említett, hamis megállapításokat tartalmazó rendőri jelentést. Kérem, hogy az eljárásban hallgassák meg tanúként Dezső Andrást, a HVG újságíróját, aki állítása szerint a rendőrségtől kapta meg a dokumentumot. A feljelentést természetesen hivatalos formában is eljuttatom önöknek.”
És megtette azóta a feljelentést?
Magyar Péter válasza: „Megtörtént. Még nem kaptunk visszajelzést a Nyomozó Ügyészségtől.”

Péntek esti láz​

Magyar Péter egy júniusi pénteken elment bulizni a budapesti Ötkert nevű szórakozóhelyre. A nyilvánosságra került és a helyszínen készült videófelvételek alapján a Tisza Párt alelnöke táncolt, szórakozott, láthatóan jól érezte magát. A balhéról elsőként beszámoló és a kormányhoz közel álló Ripost bulvárlap szerint Magyar „nagy mennyiségű szeszes ital elfogyasztása után órákon át folyamatosan agresszíven, garázda módon viselkedett”, „több vendégbe belekötött, nőket zaklatott, visszautasíthatatlannak vélt ajánlatot tett nekik”. Ugyancsak a Ripost írt arról, hogy „egymás után alakultak ki tettlegességgel fenyegető szituációk, miután több hölgy férfi partnere számon kérte a minősíthetetlen viselkedést, a szexualitással kapcsolatos agresszív beszólásokat”.
A nyilvánosságra került videók egyike sem örökítette meg, hogy a szórakozóhelyen Magyar Péter balhézott volna. Azt viszont igen, hogy Magyart a szórakozóhely biztonsági őrei a nyakánál fogva vezetik ki az Ötkertből. Az tehát biztos, hogy történt balhé, amelynek egyik szereplője Magyar Péter. És az is biztos, hogy a rendőrség garázdaság és rongálás miatt nyomozást folytat.
Magyar a buli után azt írta a Facebookon, hogy „minden olyan sajtóorgánummal szemben eljárást indítunk, akik a tényeket szándékosan elferdítik”. Állítása szerint „amit a kormánypropaganda állít az esetről, abból egy szó sem igaz, sem zaklatás, sem hasonlók nem történtek. Az egész esetről rendelkezésünkre állnak a videofelvételek.”
Amikor a Ripost pár nappal később újra a buliról írt, akkor már úgy, hogy „kiskorú lányoknak tett perverz ajánlatokat”, Magyar úgy reagált, ő egyetemistákkal táncolt. „Ugyan nem szeretném az értékes időt jogi eljárások indításával tölteni, de egy ilyen aljas lejárató anyag kapcsán nem tehetek mást, mint, hogy az összes olyan médium főszerkesztőjét feljelentem holnap nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért, amely az említett cikket lehozza, vagy hivatkozik rá”, írta.
Magyar Péter válasza: „Mivel azóta több (még aljas, hazug) cikket is megjelentetett a Ripost című Rogán-szennylap (és több propaganda médium), ezért egyben készül a feljelentés. Várhatóan a héten beadásra kerül. Sajtóhelyreigazítási- és személyiségi jogi pereket is indítunk.”
És mi van a belengetett videófelvételekkel? Egyelőre azt sem tudni, azokon mik láthatók. Tervezi-e, hogy nyilvánosságra hozza őket?
Magyar Péter válasza: „Szükség esetén igen. Az látszik rajta, hogy azon kívül, hogy fél órán keresztül egyetemistákkal szelfiztünk és táncoltunk, nagyjából semmi nem igaz a rogáni propaganda állításaiból.”

Presinszky Judit

1721209010580.jpeg
 
Ha nem lesz fáklyásmenet ( márpedig itt soha semmi sem az ) a 2026-os választásig, hamar bedobja a törölközőt.
Az össze vissza egymásnak is ellentmondó ígéreteket nem is említem, azokért már én kérek elnézést.
 
Utoljára módosítva:
Tudod ha nem nyerte el a tetszeded akkor at kell ugorni a cikket .
Aki szemelyeskedik azzal nem lehet beszelgetni. Ervek hianyaban .................
Cafolni nem tudod akkor mire szamitasz? Duman kivul meg nem lattunk semmi komoly szervezest a Tisza part korul.
Nagyon sok fideszes is jar ide. Mindenki odaszavaz akire akar, dontese eredmenyet elvezheti sok sok evig.
NA latod, minden oldal prominens ujsagiroi jelen vannak nalunk soha senkitol nem kerdeztem meg part szimpatiajat. Jo felsorolasnak tartom amit egybefuzott.
 
A mandinernek is ír
A Mandinernek is írt, sőt az Indexnek is egykoron.
Az Index és a Mandiner valamikor nem volt a kormány propaganda sajtója.
A Telex az Index elfoglalása után alakult meg lassan 4 éve.

Az újságíróknak is kell dolgozniuk valahol, nem mehet el mindegyik kazánfűtőnek.
Az alapvető eltérés az, hogy a propaganda sajtóban megmondják miről és mit kell írni, ami akár egyezhet a szerző véleményével is.
A még független médiában tájékoztatni próbálnak.
Sokan eleve nem olvassák, ha a buborékon kívüli témáról szól.
Sokféle buborék létezik.
Ha nem azt írnak, amit olvasni szeretnél, akkor ne olvasd el, bár ezzel csak magaddal szúrsz ki.
Hónapok óta arról megy itt is a vita, hogy a drága szavazatunkat ne adjuk oda mindenféle alap nélkül ígérgetőnek.
A megalapozott döntéshez érdemes azt is elolvasni, ami nem csak tündérmese.

De ugyanő ír egy ilyen cikket is „Én Orbán Viktorra szavazok”

Az évszázad csúsztatása!
Marsi Anikó dicsekedett el a dologgal már sokszor.
Nem az aki erről írt, amit sugallni próbáltál, mert most éppen olyat írt ami neked nem tetszik.

Emlékeztetőül:

„Én Orbán Viktorra szavazok” Marsi Anikó néha megengedi magának azt a nagyképűséget, hogy belecsempészi a meglátásait egy-egy szövegébe

Marsi Anikó nagyon szeret híradós és a Tények műsorvezetője lenni, „ez egy rendkívül kötött pálya. Fontos, felelősségteljes munka, nagyon oda kell figyelni és koncentrálni”, mondta a Blikknek.
Amit még szintén nagyon szeret, az a Tények Plusz, mert ott nem csak műsorvezető, hanem riportokat is csinál. „Ott meg szoktam engedni magamnak azt a nagyképűséget, hogy olykor-olykor belecsempészem a meglátásaimat vagy a tapasztalataimat egy-egy anyagba, vagy felvezető szövegbe. Ez a bátorság pedig azért van bennem, mert közel harminc éve kopogtatok be minden este a nézőkhöz”, magyarázta Marsi. Példákat ezekre a saját meglátásokra nem hozott, nem emlegette fel, hogy 2022-ben és 2018-ban is a csatorna arcaival arról beszéltek a TV2 nézőinek, hogy ők Orbán Viktorra szavaznak az országgyűlési választáson.

Amit még megtudhattunk Marsi Anikóról, hogy

  • szerinte sokkal előnyösebb lenne, ha deréktól lefelé mutogatnák őt a képernyőn, mert „a lábaim csinosabbak, formásabbak és izmosabbak, mint amilyen deréktól fölfelé vagyok”;
  • a Tények másik műsorvezetőjét, az Orbán Viktorral rendre alákérdezős beszélgetéseket készítő Gönczi Gábort „Gépikének”, „Gépikólának” hívja úgy 25 éve, így is van elmentve a telefonjában.
 
Utoljára módosítva:
Az új Európai Parlament szerint nem elfogadható Orbán békemissziója, a Tisza máris a mélyvízben találta magát

Összeült az új Európai Parlament, és azonnal el is fogadtak egy állásfoglalást az Ukrajna melletti kiállásról, az ukrán védekezés támogatásáról és Oroszország szankcionálásáról.
A szöveg emellett azt is tartalmazza, hogy Orbán Viktor szinte minden uniós szabályt felrúgott, amikor békemisszióra indult Oroszországba.
Nehéz helyzetben találta magát a Tisza párt, melynek képviselői egyet is értettek az állásfoglalással meg nem is, de végül nem szavazták meg, tartózkodtak.
 
Sikerult szet offolni az egesz topicot, csak a ujsagiro not kritizaljatok.
Se vallasa se part hovatartozasa nem erdekel minket , ki hol mikor dolgozott, lenne mit felsorolni hany komcsi fideszes van A Kovertol az elvonalbeli fideszesek mind MSZMP-sek voltak.
A lenyeg mit ir, a tartalmaval kellene foglalkozniu nem hogy hol irt meg.
 
Magyar Péternek kellene cáfolni, nem az EU oldja meg az üres ígéreteit.
Tegnap is csak igent és nemet mondott egyszerre.
Tovább mismásolt az első elágazásnál.
A példaképe ügyesebb, a függöny mögé bújik vagy kimegy kávézni.
Mit is várhattam volna ...
 
Már megint karámba tennéd a népet(ezt kéne azt kéne)
Mivel minden oldalnak vannak szabalyai formai amit lehet hasznalni. Az offolas nem hiszem,hogy barhol megturik hagyjak.
Az se lehet hogy mindenkit karakter gyilkolassal lass el mert neked nem tetszik a velemenye cikke irasa.
Senkit nem rakunk karantenba ne vadaskodjal, de elkoszoni mar elkoszontunk egy-ket kotozkodo embertol.
 
Magyar Péternek kellene cáfolni, nem az EU oldja meg az üres ígéreteit.
Tegnap is csak igent és nemet mondott egyszerre.
Tovább mismásolt az első elágazásnál.
A példaképe ügyesebb, a függöny mögé bújik vagy kimegy kávézni.
Mit is várhattam volna ...
Megnyilatkozasai szavazasai Orbant copyza. Ezt kimagyarazni nem igen lehet.
 
Hát a politikai tevékenysége?
Próbálkozz elfogadható magyarázattal:

Összeült az új Európai Parlament, és azonnal el is fogadtak egy állásfoglalást az Ukrajna melletti kiállásról, az ukrán védekezés támogatásáról és Oroszország szankcionálásáról.
A szöveg emellett azt is tartalmazza, hogy Orbán Viktor szinte minden uniós szabályt felrúgott, amikor békemisszióra indult Oroszországba.
Nehéz helyzetben találta magát a Tisza párt, melynek képviselői egyet is értettek az állásfoglalással meg nem is, de végül nem szavazták meg, tartózkodtak.


Miért nem mer igent vagy nemet mondani még most sem?

Pótkérdés:

Miért fenyegetőzik ( erről szól a cikk ) állandóan, amit később rendre nem tud bizonyítani?
 
Utoljára módosítva:
Próbálkozz elfogadható magyarázattal:

Összeült az új Európai Parlament, és azonnal el is fogadtak egy állásfoglalást az Ukrajna melletti kiállásról, az ukrán védekezés támogatásáról és Oroszország szankcionálásáról.
A szöveg emellett azt is tartalmazza, hogy Orbán Viktor szinte minden uniós szabályt felrúgott, amikor békemisszióra indult Oroszországba.
Nehéz helyzetben találta magát a Tisza párt, melynek képviselői egyet is értettek az állásfoglalással meg nem is, de végül nem szavazták meg, tartózkodtak.


Miért nem mer igent vagy nemet mondani még most sem?

Pótkérdés:

Miért fenyegetőzik ( erről szól a cikk ) állandóan?
Miért kellene igent vagy nemet mondani? Hisz próbálja a választóit is képviselni.
 
Nem számít a pótkérdés az csak média ügylet nem kell túldimenzionálni
Számit.
M. P. fenyegetőzik perrel, megszüntetéssel és lejáratással, nem a média fújja fel.
Amit később elsunnyog vagy kénytelen bocsánatot kérni a tévedéseiért.
Arra számítottam, hogy ez jelentősen csökken, ha nem is szűnik meg.
A nem meri megmondani miről mit gondol helyzetnek is változnia kellene.
Így az a látszat, hogy még most sem tudja miről mi legyen a véleménye.
Pedig a választásnak már vége, ami előtt "elnézhető" a mismásolás.
40 nap eltelt.
Fogy az idő, ha esetleg mégis leváltást akar, és nem csak kamu volt az egész.

"icipici botrányocskák"

Elkényeztetett gazdag 43 éves ficsúr, ha nem pontosan az történik amit szeretne, toporzékol és fenyegetőzik.
Ezen sürgősen változtatni kellene.
 
Utoljára módosítva:
Kicsit bonyolultabb a helyzet, mert valóban változást szeretnék, de így nem lesz.
Nekem nem elég, ha ezután más teszi tönkre az országot, és másnak lesz gázszerelője.
Változás? Ahhoz nem 2 év, hanem 20 is kellhet. A mi generációnk még abban a szarban élheti le az életét, amit ennek a két felkapaszkodott gazember párbajának köszönhetünk.
 
A kevésbé lila ködben ténfergő választóinak fontos lenne, hogy mit képvisel.
Nevet változtaznak?
Seminyő párt, esetleg gyáva nyuszik pártja lesz?
Gondolom a választói tudják miért követik.
Az hogy hosszútávon lesz-e belőle vagy pártjából valami?...nem tudom.
De, legalább megmozgatta az állóvizet.
 
De, legalább megmozgatta az állóvizet.
Kicsit sem zavar, hogy már az első EU szavazásnál is Orbánt védte, nem támogatta az ukránokat, és nem ítélte el az oroszokat?
Többek között ezért is kellene ismerni, hogy miről mit gondol, és mit tenne, ha véletlenül mégis győzne.
 
Utoljára módosítva:
Kicsit sem zavar, hogy már az első EU szavazásnál is Orbánt védte, nem támogatta az ukránokat, és nem ítélte el az oroszokat?
Többek között ezért is kellene ismerni, hogy miről mit gondol, és mit tenne, ha véletlenül mégis győzne.
Nem ítélte el az oroszokat? Azzal mire ment volna? Hiszen ha az oroszok NEM akarnak békét akkor NEM lesz béke ennyi az egész és most NEM akarnak békét csak úgy ha Ukrajna egy része az övék vagy megszállt zóna legyen.
Plusz a jelenlegi Ukrán hatalom is menjen a süllyesztőbe.
Mert az sem szeretnék ha ENSZ csapatok lennének a béke fenntartásában...
Vagyis ne akard hogy Magyar most elkötelezze magát az egyik oldal mellett hisz még új az EU-s porondon.
 
Nem ítélte el az oroszokat? Azzal mire ment volna? Hiszen ha az oroszok NEM akarnak békét akkor NEM lesz béke ennyi az egész és most NEM akarnak békét csak úgy ha Ukrajna egy része az övék vagy megszállt zóna legyen.
Plusz a jelenlegi Ukrán hatalom is menjen a süllyesztőbe.
Mert az sem szeretnék ha ENSZ csapatok lennének a béke fenntartásában...
Vagyis ne akard hogy Magyar most elkötelezze magát az egyik oldal mellett hisz még új az EU-s porondon.
Az Elemzőben beszélünk uniós elnökségről, Orbán körutazásáról, és Magyar Péter szavazási stratégiájáról is.

 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika
Alex von Palota wrote on balacy's profile.
Sajnos a tegnapi feltöltéseidnél (Véletlenül katona, nyomok a hóban) csak 1 rar file van, a többi hiányzik. Köszönöm és üdv !

Statisztikák

Témák
38,398
Üzenet
4,855,302
Tagok
618,884
Legújabb tagunk
Varga Szabolcs01
Oldal tetejére