• Orbán tisztában van azzal, hogy a nehéz kő könnyen elrepülhet, és akkor ki tudja, hol áll meg, s kit hogyan talál meg
• Weber szóban ismét elítélte a magyar illiberalizmust, de változatlanul épít a Fidesz támogatására, hogy a Bizottság elnöke lehessen, a CSU ugyanakkor kiállt Orbán mögül
• A populisták a helyek egynegyedét szerezhetik meg Strasbourgban, így elvileg onnantól kezdve még többet akadékoskodhatnak, de még jó, hogy egymás közt megosztottak
Nemzetközi sajtószemle, 2019. január 6.
New York Times
A rabszolga törvény miatt ezrek vonultak az utcára Budapesten, a tiltakozás kihívást jelent Orbán Viktor számára. A politikus az eltelt 8 évben egyfolytában élt a demokratikus állam eszközeivel, hogy felszámolja szinte az összes féket és ellensúlyt. Legutóbb két vitatott jogszabályt fogadtatott el, az egyik párhuzamos bírósági rendszert hoz létre, ám széles körben elítélik, mert az ellentétes a jogállammal. De a nagyobb felháborodást a túlórák számának radikális megemelése váltotta ki. Ilyen hosszan tartó ellenállásra nem volt példa 2010 óta, és ami szintén új: egyesítette a teljes ellenzéket. A Fidesz vezetői eleinte csak legyintgettek és Sorost okolták. Ám ez a hozzáállás csak még jobban feldühítette a másik oldalt.
Rabi Ferenc, a Bányászszakszervezet elnöke azt mondja, lehet, hogy korábban féltek az emberek tüntetni, de most már egyszerűen elegük van. Orbán biztosan kezében tartja a hatalmat, de azt is pontosan tudja, hogy a tiltakozások gyorsan önálló életre kelhetnek és végzetessé válhatnak még a legelnyomóbb rendszer számára is. A kormány az utóbbi időben gyanakodva figyelte a megmozdulásokat. A sajtón keresztül megszabta, hogy mi jelenhet meg a tüntetésekről, noha azok közben átterjedtek a vidékre is. Tegnap öregek, fiatalok egyaránt voltak a tömegben, olyanok vezették őket, akiket megriaszt, hogy az ország átcsúszik diktatúrába. Az elégedetlenség éppen akkor robbant ki, amikor a magyar gazdaságnak munkaerő gondjai vannak. Más államok ilyenkor bátorítják a bevándorlást, ám Orbán népszerűsége azon alapszik, hogy ördögnek állítja be a migránsokat.
https://www.nytimes.com/2019/01/05/world/europe/hungary-protests-slave-law.html
Washington Post
Az utcára vonultak a magyarok a kormány autokratikus terjeszkedése ellen. Megmutatták, hogy az ellenállás tovább él, pedig már úgy tűnt, hogy szinte teljesen halott. A tüntetések a 2. hónapba léptek és idáig ez az egyik legsúlyosabb kihívás Orbán Viktor hatalmával szemben. A tömeg megtöltötte a Kossuth teret. A miniszterelnök a tekintélyelvű rendszer éllovasa azon a Magyarországon, amely három évtizede lerázta a kommunista uralom bilincseit, ám a politikus most már más keményvonalas vezetőknek is ihletet ad Európában, de azon kívül is. Tekintélyéhez általában nem fér kétség, az ellenzék megosztott, a civil társadalmat törvények gátolják, a sajtó java része a zsebében van, elvileg független állami intézmények behódoltak a Fidesznek.
Ám a tegnapi tiltakozás ismét csak bizonyította, hogy Orbán melléfogott két jogszabállyal is, és ezáltal hevesebb, illetve hosszabb ellenállást váltott ki, mint bármikor az elmúlt években. Szél Bernadett azt mondja, eltűnt a választások utáni apátia, mert ez egy látszatdemokrácia, és az emberek már nem kérnek belőle. Az elégedetlenséget csak gerjesztette a CEU kipaterolása, a közigazgatási bíróságok felállítása, valamint a Nagy Imre-szobor alattomos eltávolítása. De a legfőbb tényező a rabszolga törvény. A kormányfő sikerrel csábított az országba egy sor nagy céget, ám közben százezrek mentek külföldre dolgozni a jobb bérek és a nagyobb szabadság miatt. Akik maradtak, azok pedig mind inkább morognak a növekvő munkaterhek miatt.
A miniszterelnök úgy tünteti fel, hogy ő a hazafi, aki védi az országot a migránsok áradatával szemben, noha csupán elhanyagolható számban érkeznek bevándorlók. Az EP-választást pedig úgy állítja be, hogy az csata lesz az illiberális demokrácia, illetve a Soros által támogatott nyílt társadalmak között. A felmérések azt mutatják, hogy a Fidesz továbbra is népszerű, főként vidéken és kisvárosokban. A hatalom idáig óvakodott az erőszaktól, de az utóbbi hetek próbára tették ezt a fajta hozzáállást. A tegnapi demonstráció harcba hívott mindenkit, aki elutasítja az orbáni irányvonalat. Rainer János történész azt mondja, igen nagy hasonlóságot mutat Horthy és Orbán rendszere. Mindkettőt jellemzi a nacionalista közbeszéd, a központilag ellenőrzött sajtó, az erős kormánypárt. De főként az, hogy vannak ugyan demokratikus szerkezetek, ám nincsenek demokratikus folyamatok.
https://www.washingtonpost.com/worl...f878a26288a_story.html?utm_term=.ba46350f95b2
Bloomberg
Erősödnek az Orbán-ellenes megmozdulások, miközben a szakszervezetek általános sztrájkkal fenyegetőznek. A tüntetéshullám nem csitul, most már a követelések odáig jutottak, hogy véget kell vetni az illiberális uralomnak. Az ünnepek elteltével ezrek gyűltek össze a Parlament előtt. A kormányfő megvetése a liberális demokrácia iránt egész Európában ikonná tette a politikust a nacionalista erők számára. Ugyanakkor a rabszolga törvénnyel maga ellen fordította az érdek képviseleteket is. Egyúttal egyesítette a korábban gyenge és széttagolt ellenzéket. Ettől azonban még továbbra is messze a Fidesz a legnépszerűbb párt. Orbán azt ígéri, hogy türelemmel és határozottsággal szereli le a tiltakozásokat. Ezzel párhuzamosan visszautasítja, hogy csökkentse a központosított hatalmat, pedig amiatt az EP már jogállami eljárást kezdeményezett.
https://www.bloomberg.com/news/arti...nti-orban-protests-as-unions-threaten-strikes
Guardian
A rabszolga törvény miatt mentek ki az utcára a magyarok, de az Orbán uralma elleni tiltakozás szólt a bírósági rendszer átalakításának, valamint az állami sajtónak és a tanszabadság megsértésének is. Az eredetileg széttagolt ellenzék számára ugródeszkát jelent a túlórák radikális megemelése. A plakátok azt sürgették, hogy söpörjék el a rendszert, továbbá általános sztrájkra hívtak fel. Orbán idáig kihívóan viszonyult a demonstrációkhoz. Szóvivője megismételte, hogy Soros pénzeli a tüntetéseket. Az üzletember gyakori célpontja a hivatalos támadásoknak, a közelmúltban lezárult plakátkampányt sokan antiszemitának minősítették. A kormány keményen nacionalista vonalat visz, és azt hajtogatja, hogy szembeszáll az erős migrációbarát körökkel. A bírálók ezzel szemben arra emlékeztetnek, hogy többszázezer magyar vándorolt ki Nyugatra, és hogy Orbán azért szítja az idegengyűlöletet, mert igyekszik elvonni a figyelmet a súlyos korrupcióról, illetve gazdasági megpróbáltatásokról.
https://www.theguardian.com/world/2...against-slave-law-forcing-overtime-on-workers
NZZ
Hozzávetőleg tízezren tiltakoztak Budapesten a jobboldali-nemzeti Orbán Viktor kormánya ellen. Ez már a sokadik tüntetés a túlóra törvény ellen. A felvonulók azt kiabálták, hogy nem akarnak rabszolgák lenni, továbbá hogy: ’Mocskos Fidesz”! De elítélték, hogy a közmédia a hatalom szája íze szerint jelent, hogy korlátozzák a tudomány szabadságát, továbbá bírálták a hatalom legfelső köreiben tapasztalható korrupciót. Viszont a kormány igyekszik az ellenállást Sorosra kenni.
https://www.nzz.ch/international/ta...n-budapest-gegen-ungarns-regierung-ld.1449248
FAZ
A szakszervezetek kilátásba helyezték, hogy megbénítják az országot, ha a miniszterelnök nem teljesíti a követeléseiket. Ellenzéki vezetők közben rendszerváltásra hívnak fel. Budapesten ismét ezrek tiltakoztak a kormány ellen, megfigyelők szerint ez volt a legnagyobb megmozdulás azóta, hogy a múlt hónap közepén kirobbant a nyílt elégedetlenség. Az érdek képviseletek el akarják juttatni Orbánhoz négypontos listájukat, utána utána öt napot adnak a politikusnak, hogy reagáljon rá. Ha ezt elmulasztja, akkor a szakszervezetek általános sztrájkot akarnak kezdeményezni. A DK-s Molnár Csaba egyenesen felkelésre szólított fel a hatalommal szemben. A Fidesz ugyanakkor egymaga nagyjából annyira népszerű, mint az összes ellenzéki párt együttvéve.
https://www.faz.net/aktuell/politik/ausland/ungarn-neue-proteste-gegen-sklavengesetz-5974060.html
Die Presse
Folytatódik a tiltakozóhullám az Orbán-kormány ellen, a határon túl is. Az este tízezren dacoltak a havas esővel és hideggel a fővárosban. A részvevők mindenekelőtt a rabszolga törvény visszavonását akarják elérni, de a pártok és a civil szervezetek képviselői egyúttal rámutattak, hogy a demokrácia és a szabadság érdekében is össze kell fogni. Eközben a hatalom a szokásos sorosozással próbálja bagatellizálni az eseményt. Az üzletember az elmúlt években Orbán fő ellenségévé lépett elő, ő állt a migrációellenes kampány középpontjában is, ám a bírálók szerint a háttérben ugyanazt az antiszemita összeesküvés elméletet lehet tetten érni, ami már a „Cion bölcsei”-ben is benne van.
https://diepresse.com/home/ausland/...Budapest-gegen-Orban?from=suche.intern.portal
Frankfurter Rundschau
A közelgő európai választások előtt az egységet hangsúlyozták a német uniópártok vezetői a CSU szokásos év eleji frakciótanácskozásán, tehát ott, ahol egy éve – éppen a párt különállásának jelképeként – Orbán Viktor volt a díszvendég. Az eseményen az EPP bizottsági elnökjelöltje, Weber kiemelte, hogy nagy a tét májusban, mert az előrejelzések arról tanúskodnak, hogy várhatóan előretörnek a populisták, a szélsőségesek, a virtigli nacionalisták. Ily módon azonban Európa cselekvőképessége forog kockán. A politikus néhány napon belül már másodszor fejtette ki, hogy nem tesznek semmiféle engedményt a magyar kormány számára az unió alapértékei ügyében.
http://www.fr.de/politik/winterklausur-cdu-und-csu-wollen-2018-vergessen-machen-a-1648815
Der Standard
Manfred Weber megfontolásra érdemesnek tartja, hogy az EU a jövőben vezessen be kötelező jogállami mechanizmust, amely szavatolná, hogy az alapelveket minden tagállam tartsa be, függetlenül attól, hogy éppen melyik párt van kormányon. Az EPP strasbourgi frakcióvezetője hozzátette: a Magyarországgal és Romániával folyó tárgyalásokon ragaszkodni kívánnak ahhoz, hogy a két állam a szigorúan kövesse a demokratikus normákat. Jelezte egyúttal, hogy keményen szembeszállnak az Európa-ellenes erőkkel, mert azok átlépnek a közös terven, sőt igyekeznek azt megsemmisíteni. Beszélt arról is, hogy ha őt választják a Bizottság élére, akkor leállítja a csatlakozási párbeszédet Törökországgal. A német zöldek szerint azonban ez a kijelentés nem egyéb, mint színtiszta populizmus, hiszen közben Weber Orbán és a Fidesz támogatásával akarja elfoglalni Juncker helyét. Vagyis nem komolyan gondolja, hogy megvédi a demokráciát és az uniót.
https://derstandard.at/2000095447059/CSU-Vize-Weber-warnt-vor-EU-Austrittsplaenen-der-AfD-fuer
The Times
Szélsőjobbos pártok arra készülnek, hogy belevájják karmaikat az Európai Parlamentbe. A jelek szerint a két vezető populista, Salvini és Orbán élvezi, hogy hamarosan összecsaphat Macronnal. Charles Grant, a Európai Reformközpont elnevezésű elemző intézet igazgatója úgy ítéli meg, hogy a populizmus fő hajtóereje az identitás, ami nagyrészt a bevándorlást, a multikulturalizmust és az iszlámot takarja. A szakember nem lát esélyt arra, hogy a populizmus az elkövetkező években eltűnne a színről, mert a migráció még jó sokáig napirenden marad. 2014 óra az erőviszonyok drámai módon az új erők javára tolódtak el, miután azok ügyesen meglovagolták a 4 évvel ezelőtti válságot. A májusi választások egyik legnagyobb nyertese várhatóan az AfD lesz, de előreláthatólag jócskán javít eddigi eredményén a Liga is.
Az Amszterdami Szabad Egyetem egyik professzora arra számít, hogy a populisták a mandátumok negyedét viszik el. Ily módon tudnak majd gondokat okozni az eddigi nagy pártoknak. Azaz nehezebb lesz meghozni a fontosabb döntéseket. Az első nagy küzdelem akörül fog kibontakozni, ki legyen Juncker utódja. Aligha Weber, és ez utat nyithat Barnier előtt. Viszont a vita elvonhatja a figyelmet a migrációról, az euróövezet költségvetéséről, valamint arról, hogy mitévők legyenek a jogállamot mind inkább semmibe vevő Orbánnal, illetve PiS-szel. Az oroszok azonban hasznot húznak az EU belső bajaiból, mert nekik jó minden, ami gyengíti az uniót. Amúgy igen szerteágazó kapcsolatokat tartanak fenn a populistákkal.
Ugyanakkor Heather Grabbe, a Nyílt Társadalom Európai Politikai Intézet vezetője fontosnak tartja, hogy a szélsőjobb igen csak eltérő érdekeket testesít meg, ezért ezek a pártok általában nem bíznak egymásban. De azt sem akarják, hogy országuk kilépnek a szervezetből. Kelemen Dániel a Rutgers Egyetemről azt jósolja, hogy megőrzi pozícióit az eddigi centrum, hiszen sok országban évek óta nem volt olyan magas az EU támogatottsága, mint napjainkban. Csak éppen erősen kérdéses, lesz-e tere az integráció elmélyítésének, ahogyan azt Macron meghirdette.
Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje