Hírek 21 magyar bukta állampolgárságát

Megjelentek a Magyar Közlönyben a köztársasági elnök határozatai.

Sulyok Tamás 21 magyar állampolgárságot vont vissza. Az államfő minden esetben Gulyás GergelyMiniszterelnökséget vezető miniszter előterjesztése alapján döntött. A határozatoknál minden esetben az érintett nevét, születési helyét, idejét tüntetik fel.
Az elnöki határozatok a magyar állampolgárságról szóló arra paragrafusára hivatkoznak, amely szerint az állampolgárság 20 éven belül visszavonható attól, aki azt a jogszabályok megszegésével, így különösen valótlan adatok közlésével, illetve adatok vagy tények elhallgatásával a hatóságot félrevezetve szerezte meg.

A Magyar Közlönyben megjelent köztársasági elnöki határozatok alapján ezúttal a legtöbben még a Szovjetunióban, illetve Jugoszláviában születtek, így vélhetően az egyszerűsített honosítás szabályait játszhatták ki Szerbiában, Ukrajnában és Oroszországban. Kivételt egyetlen 49 éves férfi jelent, aki Münchenben született. A törvény szerint az elnöki határozatok közzétételük napjától érvényesek.

Semjén Zsolt márciusban árulta el, hogy az elmúlt több mint tizenhárom évben 1 175 934 fő kapott magyar állampolgárságot (állampolgárság megállapítása a diaszpórában, míg az egyszerűsített honosítás a Kárpát-medencében volt jellemző). Mivel az egymilliomodik külhoni magyar 2017. december 16-án a Sándor-palotában tette le az állampolgársági esküt, így a miniszterelnök-helyettes válasza alapján az utóbbi években tehát jóval kevesebben szereztek kedvezményes honosítással állampolgárságot, ám az egymást követő köztársasági elnökök határozatai is jelzik, sokáig működött az úgynevezett állampolgárság-biznisz.

Eddig ilyen ügyben a legszokatlanabb döntést még Novák Katalin hozta, amikor egy már Kisvárdán született 10 éves magyar kislány állampolgárságát is visszavonta. Az egyszerűsített honosítás ugyanakkor régóta gondot jelent az amerikaiaknak is, akik többször jelezték, náluk okoz biztonsági kockázatot, ha olyanok jutnak magyar útlevélhez (így beutazási engedélyhez), akik vették a papírjaikat.

1720431108674.jpeg
 
Ez biztos így van, de furcsa.

Van egy barátom, velem nagyjából egyidős. A mamája az oroszok elől menekült Nyugatra, úgyhogy ő Ausztriában született, a II. Világháború végén. Utána a mamája visszahozta Magyarországra, 1989-ig még világútlevele sem volt. Ő akkor a USA szabályai szerint csak vízummal utazhat be, mert a születése Graz-ban történt?

De még ennél is furcsább eset is Eta esete. Ő a Galánta melletti Felsőszeliben született, Magyarországon. A II. Világháború után két nővérével Magyarországra menekült, Komárom fölött a befagyott Dunán áthajtottak a szekérrel. Ő akkor vízummentesen utazhatna, ha még élne?
A magyar állampolgárok a Vízummentességi Program keretében üzleti vagy magáncélból 90 napnál nem hosszabb időtartamra vízum nélkül utazhatnak az Egyesült Államokba, amennyiben az alább felsorolt összes feltételnek megfelelnek:

  • Az utazónak elektronikus chipet tartalmazó érvényes magyar útlevele van. (A vízummentes utazás szempontjából lényegtelen, hogy ez a chip tartalmaz-e ujjlenyomatot.) A magyar útlevélnek érvényesnek kell lennie az utazás teljes időtartamára, valamint az utazó nem veszítette el az útlevelét és nem is lopták el azt tőle.
  • Az utazó születési helye Magyarország. A Magyarországon kívül született magyar útlevéllel rendelkezők nem jogosultak az ESTA-ra, és az Egyesült Államokba való beutazáshoz érvényes vízumra van szükségük.
  • Az utazó rendelkezik vissza-, ill. továbbutazásra érvényes jeggyel, mellyel állandó lakóhelyére visszatér. Amennyiben elektronikus jeggyel utazik, az útiterv másolatát magával kell vinnie és a belépéskor be kell mutatnia az Egyesült Államok bevándorlási tisztviselőjének.
  • Az utazó a korábbi belépései alkalmával betartotta az Egyesült Államokba torténő beutazási szabályokat és továbbra is jogosult amerikai vízumra.
  • Az utazó érvényes engedéllyel rendelkezik, melyet a Belbiztonsági Minisztérium ESTA (Utazási Engedélyt Jóváhagyó Elektronikus Rendszer) weboldalon keresztül kapott. Kérjük, nyomtassa ki és az utazáskor vigye magával ezt az engedélyt.
 
Kerheti az osztrak allampolgarsagot ha megfelel a felteteleknek. Mo ra ha letelepult akkor folyamodhat magyar utlevelhez is.
Nem tudom mit nem ertesz mindenki valahol szuletett es annak az orszagnak allampolgara lehet.
II.vh menekultek a befogado orszag allampolgarai lehettek.
Nem allitom hogy nem volt eleg zuros a helyzet foleg a nyugat es kelet korlatozasaval, de ilyenen nem erdemes vitazni mert mind multido ha elne meg az ismerosod hova utazhatna.
A magyar vonatkozasrol sokat olvastam a feher lovon belovagolt tengernagyunk aldasos tevekenykedese miatt millios nagysagba mentek el az emberek I es II. Vh alatt utana nem elemezgetve a szandekosan megolt aldozatokrol szinten millios nagysagrendu aldozat es menekult lett. Menekult ott az uldozo is es az uldozott is.Az uldozok sokan Argentina fele vettek az iranyt vagy mas orszagba ahol nem volt kiadatas, a menekultek meg mentek minden fele Usa Canada eus orszagok. Az elcsatolt teruletek szinten milliok sorsat pecsetelte meg. Erdelybol szekelyfoldrol utazni kivano magyarok roman utlevellel tudtak kulfoldre menni. Ma is igy van hiaba magyarok. Fel kell venni a magyar allapolgarsagot amit osztogatnak mint a cukrot es akkor lesz magyar utlevele.1956 szinten rengeteg ember aldozat es menekult hullam keletkezett. Az utana kovetkezo korszak a szocializmus korlatozott szamba de rengetegen kimenekultek .
Mindenki aki kerte az ahova ment ott megkapta az orszag allampolgarsagat. 60-as evektol tudtak haza latogatni a magyarok akiknek volt utlevele mert a magyar azzal senki nem probalkozott mert a vissza fele ut igen ketes es kockazatos volt. Mi 1986 ban jottunk el Bp-rol. Mindenhova visum kellett a baratnom aki Hollandiaba elt o kuldott a csop csaladomnak meghivo levelet . vegul Nemetorszagba mentunk. A lenyeg hogy ki tudjunk jonni az orszagbol legalisan mert ekkora csaladdal nem lehet kuszva maszva menni a hataron es nem voltak szivbajosak a hatarvedok lottek ha kellett ha nem.
Orban uralkodasa alatt 6-700ezer magyar hagyta el az orszagot sok sok ok miatt.
Nagyreszuk minnel elobb probal mas orszag allampolgarsagat megszerezni. Europa kicsit mas mert lehet menni dolgozni elni ugy hogy nem feltetlenul kell mas orszag allampolgarsagat megszerezni. DE AJANLOTT mivel ha kilepteti Orban az orszagot az Eubol akkor megszunik ez a lehetoseg , igy jo ha van masik utlevel a magyar melle.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika
Alex von Palota wrote on balacy's profile.
Sajnos a tegnapi feltöltéseidnél (Véletlenül katona, nyomok a hóban) csak 1 rar file van, a többi hiányzik. Köszönöm és üdv !

Statisztikák

Témák
38,395
Üzenet
4,854,613
Tagok
618,847
Legújabb tagunk
Győri Szuzanna
Oldal tetejére